Mikor, ha most sem? Létfontosságú meccset vívnak pénteken a lokisták
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2020.06.02. 12:01 | Frissítve: 2020.06.02. 12:08
Debrecen - A sereghajtó, lényegében véve már kiesett Kaposvár látogat a Nagyerdei Stadionba. A győzelem sokkal többet jelentene három pontnál.
Nagyon fontos meccs előtt állnak a DVSC játékosai, akik ezúttal június 5-én, pénteken játsszák következő meccsüket az OTP Bank Ligában.

Az ellenfelünk a sereghajtó Kaposvár lesz. A dunántúliak már a másik kieső helyen álló csapattól, a Pakstól is irdatlanul messze, 19 (!) pontnyira vannak. Ez meg is látszott a legutóbbi produkciójukon, amikor enyhén szólva motiválatlannak tűnve kaptak hazai pályán egy hatost a zalaegerszegiektől.
Sima egyes - mondhatnánk, ha nem tudnánk, hogy a Kaposvár az idei pontvadászatban eddig összesen háromszor nyert, ebből pedig kétszer éppen a Loki ellen. Azaz nem csak otthon, hanem Debrecenben is győzni tudtak, így aztán a 10 pontnyi termésükből hatot a DVSC rovására szereztek.
A javításra pénteken 20 órától lesz lehetősége a Lokinak, melynek óriási szüksége lenne nem csupán a három pontra, hanem egy önbizalomnövelő játékra is.
Mint ismert, már nézők előtt rendezhetik a Nagyerdei Stadionban rendezendő összecsapást, melyre jegyek kedden 10 órától megvásárolhatók online és a DVSC Ajándékboltban.
HOZZÁSZÓLÁSOK (1)
Kakó Pál
Még ha nagy nehezen sikerül is legyűrni a Kaposvárt, attól még sajnos jobb csapatunk nem lesz. Herceg András többet nem fog beugrani, amivel lehetne palástolni a problémákat..... A város nagy lokistái (Kósa L., Papp L.) meddig nézik még ezt a szánalmas vergődést? Nem lehetne végre valami hosszútávú koncepcióval előrukkolni, hogy a minőségi stadionban, DVSC szinthez méltó minőségi labdarúgás is legyen?