Ifjúsági magyar bajnok lett a debreceni cselgáncsozó lány
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.03.10. 12:16 | Frissítve: 2015.03.10. 20:27
Debrecen – Országos bajnoki címet szerzett Cservenák Anna, a Debreceni Sportcentrum–Sportiskola kiválósága 63 kilogrammban remekelt Siklóson.
Nagyon jól szerepeltek a debreceni cselgáncsozók a Siklóson megrendezett megrendezett ifjúsági cselgáncs magyar bajnokságon. Cservenák Anna 63 kilogrammban szerzett bajnoki címet, szintén ebben a súlycsoportban Szutor Beáta bronzérmet nyert, míg 52 kilogrammban Orosz Blanka is harmadik lett, így ő is dobogóra állhatott.

Nagy István szakosztályvezető elmondta, Anna a döntő kivételével minden meccsét könnyedén nyerte, a fináléban pedig állandó riválisával került össze. Ez ellen a lány ellen mindig minimális különbség szokott dönteni, egyszer egyikük másszor másikuk kerül ki győztesen, most is ez történt. Anna egy intéssel nyert, tehát megintették az ellenfelét. A szakember hozzátette, annyira szoros volt a csata, akkora volt a tét, hogy amolyan biztonsági küzdelem zajlott a szorítóban.
Szutor Bea a későbbi győztestől, Cservenák Anna nagy riválisától kapott ki az elődöntőben. A mérkőzésig végig magabiztos volt, és a bronzmeccset is biztosan hozta. Nagy István szerint Orosz Blankának végig nagyon kemény meccsei voltak, s legfőképpen harcosságának köszönhetően szerezte meg a harmadik helyet. Egyébként ő is csak a későbbi bajnoktól kapott ki az elődöntőben, hosszabbításban.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)