Labdarúgó NB III: hamar eldőlt a városi derbi
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.08.03. 20:54 | Frissítve: 2022.08.03. 21:13
Debrecen - Negyedóra elteltével kialakult a végeredmény a DEAC-pályán, 2-0-ra nyert a Szoboszló is.
Vasárnap hazai győzelemmel kezdte az NB III-as bajnokságot a DVSC II, kikapott a DEAC idegenben. Ezúttal fordult a kocka: szerdán az egyetemisták ünnepelhettek győzelmet, mivel viszonylag könnyedén megnyerték a debreceni derbit.

A Dóczy József utcai egyetemi sporttelepen a kis Loki nem bírtak az esélyesebb házigazdákkal, akik negyedóra alatt kétgólos előnyt szereztek, végül biztosan nyertek.
Sándor Tamás vezetőedző a vasárnapi kezdőcsapathoz képest csak egy helyen módosított: Rauf helyét Korhut Mihály vette át. A DVSC-nél az a Sárosi Norbert viselte a csapatkapitányi karszalagot, aki az előző idényben még az egyetemistáknál szerepelt, mellette Szabó Kornél ugyancsak játszott egykoron a DEAC-ban.
A 9. percben Bereczki Dániel emelését magabiztosan védte Balbarau, akinek Ujvárosi Ádám löketénél nagyobb hárítást kellett bemutatnia. A vendégek közelmúltban szerződtetett romániai kapuvédője a 13. percben már tehetetlen volt, hiszen ekkor Bereczki a tizenhatos környékéről jobbal a kapu bal oldalába bombázott. Nem sokkal később megint Bereczkit lehetett dicsérni, ezúttal egy veszélyes beadással jelentkezett, amibe az egyik védő kézzel ért bele, Nagy Róbert játékvezető tizenegyest adott. A lehetőséggel ifj. Sándor Tamás élt. A második játékrészben nem változott a játék képe, s az eredmény seem.
A Hajdúszoboszló együttesében Dan-Marius Constantinescu duplázott, így a hazaiaké lett a három pont a viharsarki tartalékcsapat ellen.
NB III., Keleti csoport, 2. forduló
DEAC - DVSC II. 2-0 (2-0)
DEAC: Ratku – Soltész, Ujvárosi, Orosz – Jankelic (Rauf, a szünetben), Kónya, Sándor, Korhut (Aranyos, 61.) – Bereczki (Al-Rubaye Ahmed, 88.), Szabó L. (Tochukwu, 61.), Trencsényi (Bidzilya, 61.). - Vezetőedző: Sándor Tamás.
DVSC II: Balbarau – Sárosi, Tordai, Szabó K., Fábián (Füzfői, 85.), Zahuczky (Neofytidis, 57.), Major, Horváth Z (Gomes, 85.), Takács B. (Székelyhiidi, 57.), Bökönyi (Batai, 57.), Rácz B. Vezetőedző: Máté Péter. - Vezetőedző: Máté Péter
Gólok: Bereczki (13.), ifj. Sándor (16., büntetőből).
Aqua General Hajdúszoboszló - Békéscsaba II 2-0 (0-0)
HSE: Mészáros D. - Czene, Szathmári, Nagy R., Baarnucz, Fenyőfalvi, Mészáros N., Karika (Berdó, 31.), Constantinescu (Baranyi, 88.), Karacs (Drobina, 68.), Lénárt -Vezetőedző: Szűcs János
Gólok: Constantinescu (54. és 67.)
*
A hétvégén kupameccsek várnak az alacsonyabb osztályú klubokra. Az NB I-es Loki bajnokit játszik: szombaton este nyolctól az újonc Kecskemét látogat a Nagyerdei stadionba.
A Magyar Kupában szombaton a DEAC Salgótarjánban játszik (16.30), a Létavértes a Hatvan együttesét fogadja (16.30), vasárnap a Hajdúszoboszló Edelényben mérkőzik (17), míg a Balmazújváros 18 órától hazai pályán játszik a Hidasnémeti együttesével.