Kondás Elemér és Kis Károly is a helyzetkihasználásra panaszkodik
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.04.14. 17:44 | Frissítve: 2012.04.15. 11:29
Paks - Tizenhat győzelem s (a szombati 0-0 jóvoltából) immár nyolc döntetlen az NB I-es futballbajnokságban veretlen debreceni csapat mérlege.
Az elmúlt négy fordulóban harmadik döntetlenjét játszotta a labdarúgó NB I-ben listavezető Debrecen. A gólzáporos újpesti győzelem mellett a Pápa és a Siófok elleni hazai iksz sorakozik, s most idegenben is remizett a Loki, hiszen a 24. fordulóban a tavalyi ezüstérmes Paks otthonában ért el gól nélküli döntetlent.

Így látta a 0-0-t a két vezetőedző.
Kondás Elemér (DVSC-TEVA)
- Persze, hogy nem vagyok elégedett, hiszen győzni akartunk, s csak döntetlen lett az eredmény. Az első félidőben főleg mezőnymunka volt jellemző a játékunkra, de a második játékrészben óriási erőket mozgósítottunk annak érdekében, hogy megszerezzük a győzelmet. Sajnos nem voltunk elég pontosak a befejezéseknél, Rezes például "eltörte a labdát" az ötösön. A szünet után sokat tettünk a gól érdekében, egyértelműen a győzelemre játszottunk. Ebben persze az is benne volt, hogy a végén majdnem gólt kaptunk.
Kis Károly (MVM Paks):
- Mi is nyerni szerettünk volna, de összességében azt mondom, hogy a listavezető ellen az egy pont is dicséretes teljesítmény. A játékosok nagyon szervezetten játszottak, annyi hiányérzetem van, hogy létszámfölényes helyzeteinket nem tudtuk kihasználni. Határozottabbnak kellett volna lennünk a kapu előtt A Loki nagyszerű csapat, de mi ma nagy bravúrra készültünk.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)