Kézilabda NB I: sikerült a duplázás, bajnoki bronzérmesek a Loki-lányok!
Szerző: Dehir | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.05.27. 18:30 | Frissítve: 2023.05.27. 19:26
Dunaújváros - A negyedik idegenbeli meccset is fölényes győzelemmel zárta a DVSC, Szilágyi Zoltán csapata 14 góllal nyert a DKKA ellen.
Befejeződött a DVSC Schaeffler számára a bajnoki szezon.

Örülnek a dobogós debreceniek
A lokistáknak egyértelműen az volt a céljuk, hogy összejöjjön a duplázás az évadban, vagyis a Magyar Kupa után a bajnokságban is megszerezzék a bronzérmet. Mint este fél hétre kiderült: sikerült!
A bajnoki véghajrát négy idegenbeli mérkőzés jelentette. Az első hármat az Alba Fehérvár, a Kisvárda és a Békéscsaba otthonában imponáló magabiztossággal húzta be a Loki úgy, hogy a várdaiak ellen az egész mérkőzésen mindössze kilenc gól kapott.
Azt is lehetett tudni, hogy a debreceniek csak abban az esetben veszíthetik el a harmadik helyet, ha kikapnak Dunaújvárosban, miközben a Mosonmagyaróvár győz Győrben a BL négyes döntőjére készülő ETO ellen.
Így aztán már csak az utolsó lépést kellett megtenni Dunaújvárosban ahhoz, hogy a tavalyi évadhoz hasonlóan Vámos Petráék nyakába akasszák a bronz medálokat.
Poczetnyik találatával a 49. másodpercben ugyan a hazaiak jutottak vezetéshez, ám aztán már csak hajdúsági vendégeik hátát nézték, a 10. percben már 2-9 volt az állás. Egy percig sem volt kétséges, hogy a DVSC idegenbeli túrájának negyedik meccsét is sikerrel veszi, s ezzel Szilágyi Zoltán csapata megtartja egypontos előnyét a Mosonmagyaróvárral szemben, s megszerzi a bronzérmet.
A 26. percben Szabó Nina gólja után már közte tíz volt (6-16), s noha ezután kicsit erősítettek a dunaújvárosiak (12-19 a 27. percben), nyugodtan mehettek pihenőre a debreceni kézilabdázók.
Szünet után a DKKA kezdett frissebben, s feljött négy gólra (34. perc: 18-22), de a 42. percre, Bordás találata után ismét helyreállt az élet rendje, azaz a tíz gólos debreceni előny. A 30. debreceni gólt is Réka szerezte (19-30). Válasz nélkül hagyott zsinórban bekapott három gól, s lassult a Lokomotív - időt is kért Szilágyi edző (50. perc: 23-32). A meccs hajrájában még az ifjak is játéklehetőséget kaptak, Panyi Krisztina, Kiss Csenge és Csernyánszki Liliána is pályára lépett, utóbbi két játékos gólt is dobott.
Az újvárosi meccsen a debreceniek válogatott jobbszélsője, Töpfner Alexandra volt a mezőny legjobbja, ugyanis 15 lövésből 13 gólt szerzett.
A DVSC harmadik helyezése egyébként már akkor biztossá vált, amikor a tabellán negyedik Mosonmagyaróvár ötgólos vereséget szenvedett a bajnok Győr otthonában (30-25 az Audi ETO javára - igaz, volt 11-14 és 17-20 is...).
DKKA - DVSC Schäffler 25-39 (14-22)
Dunaújváros, városi sportcsarnok.
DVSC: Gabriel - TÖPFNER 13, PLANÉTA 5, Vámos P. 4, BORDÁS 5, Kácsor 3, Petrus 2 - csere: Giegerich (kapus), Hámori K., Füzi-Tóvizi 1, Szabó N. 3, Vámos M. 1, Csernyánszki 1, Kiss Cs. 1, Panyi. - Edző: Szilágyi Zoltán