Jakabfy Sámuel hosszabbított a DEAC-cal
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.06.06. 10:13 | Frissítve: 2023.06.07. 14:39
A 21 éves hokis messziről, a nyugati végekről érkezett Debrecenbe, és mivel a cívisvárosban már a harmadik szezonjára készül, lassan kimondható, hogy megtalálta itt a számítását.
Az öles termetű fiatal hátvéd 2002-ben Szombathelyen született. Győrben járta végig az utánpótlás korcsoportjait, majd a 2016-17-es szezonban mutatkozott be a győriek U18-as csapatában itthon és az osztrák ligában egyaránt, írja a DEAC.hu cikke. A következő idényben sűrű programot bonyolított le, az ifiegyüttes mellett lehetőséget kapott a juniorkorosztályban is. A 2018-19-es esztendőben Svédországban próbált szerencsét, 26 meccset nyomott le a Borlange HF csapatában, a J18-as és a J20-as Elit-bajnokságban. Majd a Halmstadt Hammers együtteséhez igazolt, ott játszotta le az idény java részét a J18-as és a J20-as Elitben, a regionális bajnokságban.

A 2020-21-es évben hazatért és 9 meccset kapott az Acélbikák Erste Ligás együttesénél.
2021-22-ben Debrecenbe szerződött, 19 alkalommal játszott az Erste Ligában, több mint húszat az U21-ben. Ugyanebben a szezonban meghívást kapott a magyar juniorválogatott csapattól, részt vett az aktuális Divízió 1/A csoportos világbajnokságon is. Az Erste Ligában összesen 7 asszisztot jegyzett, míg junior szezonjaiban 27 ponttal gazdagította csapatát. Jakabfy Samu kitűnő előkészítő játékos, gyakran hozza góllal kecsegtető helyzetbe csapattársait.
Bár a tavalyi idénynél „volt jobb” az egyetemisták háza táján, ő egyre inkább megszilárdította a helyét a DEAC hátvédsorában és élvezte a szakvezetők bizalmát.
Jakabfy Samu így vélekedett az elmúlt szezonról.
– Véleményem szerint jól indítottuk az idényt, sikerült elhódítani a Szuperkupát, ami kétségtelenül nagy eredmény volt, utána azonban csak nehezen találtunk vissza a magunk játékához. Ennek fő oka szerintem a sok sérülésben és betegségben keresendő, egyre nehezebben tudtuk a megfelelő játékerőt mozgósítani – mondta a játékos. A teljes nyilatkozata itt olvasható.