Igazi pingpong-ünnep vár a debreceniekre a hétvégén
Szerző: Péter Szabolcs | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.06.09. 08:40 | Frissítve: 2023.06.09. 08:44
A DAK-DEAC női csapata először, rögtön házigazdaként jutott a négyes döntőbe.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, rendhagyó módon, két helyszínen rendezik meg a hétvégén az asztalitenisz Extraliga férfi és női négyes döntőjét.

A nők Debrecenben, a férfiak Budapesten küzdenek meg a végső győzelemért.
Már most büszkék
A DAK-DEAC női csapata első évben szerepel az Extraligában, rögtön jelentős eredményeket elérve. A közelgő megmérettetésről Horovitz Tamás, a DAK-DEAC elnöke nyilatkozott a dehirnek.
- Az idény elején azt tűztük ki célul, hogy meglegyen a bennmaradás, de úgy alakult, hogy az eredményei alapján bejutott a csapat a Final Fourba, és megkaptuk a szövetségtől a rendezési jogot. Két élcsapat, a Budaörs és az Erdért, illetve a Kiskunmajsa és a Debrecen küzd majd meg a végső győzelemért – emelte ki.
Hozzátette, számukra már az elődöntőbe jutás is hatalmas dolog, az pedig csak a hab a tortán, hogy a városban rendezik a négyes döntőt.
- Szeretnénk egy igazi pingpong-ünnepet kreálni a Hódos Imre Sportcsarnokban – fogalmazott.
A DAK-DEAC a megnyitót követően szombaton, 11 órától a legerősebbnek titulált, sokszoros magyar bajnok, Európa-kupa második helyezést elért klub, a Budaörs ellen játszik, így nem lesz könnyű dolga a debrecenieknek.
Vasárnap pedig a bronzmérkőzés és a döntő következik. Horovitz Tamás úgy véli, a realitás talaján maradva inkább a bronzmeccsre van esélyük, ott azonban szoros mérkőzésen, jó formát kifogva akár a harmadik hely elérése, azzal pedig egy esetleges nemzetközi kupaindulás is megvalósulhat.
Kiemelte, az eseményre sok látogatót várnak: legfőképpen a fiatalokra építenének, hiszen szeretnék a verseny által népszerűsíteni az asztalitenisz, mint sportág szépségét, illetve magát a debreceni klubot is.
A győztes csapat mindkét nemnél 750 ezer forinttal gazdagodik.
Extraliga, négyes döntők:
Szombat, elődöntők:
Férfiak (Ormai László Csarnok, Marczibányi tér):
PTE PEAC Kalo-Méh I. - Soltvadkerti TE 15.00
CVSE Swietelsky Vulkán Fürdő I. - Hügiéne Bt. Komló 15.00
Nők (Hódos Imre Sportcsarnok, Debrecen):
SH-ITB Budaörsi Sport Club - Debreceni Asztalitenisz Klub-DEAC 11.00
Budapesti Erdért SE - Kiskunmajsai AC 15.00
Vasárnap:
Férfiak (Ormai László Csarnok, Marczibányi tér):
a 3. helyért 15.00
döntő 15.00
Nők (Hódos Imre Sportcsarnok, Debrecen):
a 3. helyért 11.00
döntő 15.30