Igazi mumust fogad a DEAC kosárlabdacsapata
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.01.13. 10:22 | Frissítve: 2023.01.14. 15:03
Az elmúlt években a Kecskemét többször is borsot tört a debreceniek orra alá.
A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét gárdáját fogadja a DEAC kosárlabdacsapata a Tippmix Férfi NB I. A 16. fordulójában. A szombaton 18 órától kezdődő összecsapáson David Dedek együttese egy sikerrel akár a – végelszámolásnál rájátszást érő – 8. helyig is felkapaszkodhat.

Fotó: deac.hu
Győzelemmel kezdte a 2023-as esztendőt a Debreceni Egyetem alakulata, hiszen az év első bajnoki mérkőzésén magabiztosan fektette két vállra az ősi rivális Nyíregyházát – írták hivatalos oldalukon.
A hajdúságiaknak hazai pályán kiváló lehetőségük lesz tovább építeni sorozatukat, hiszen a legutóbbi három összecsapásán vereséget szenvedő Kecskemét látogat majd az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokba.
Bár a mérkőzés továbbra is a megszokott helyszínen lesz, a felkészülés nem nevezhető éppen ideálisnak Polyák Lászlóék számára, hiszen a megnövekedett energiaáraknak köszönhetően a héten több átmeneti albérletben voltak kénytelenek edzéseiket tartani.
A két gárda őszi összecsapását ugyan a DEAC kezdte jobban, de hiába vezettek az első félidőben már 16 ponttal is, Forray Gábor tanítványai a fordulás után átvették az irányítást, s végül magabiztos, 18 pontos győzelmet arattak. Nem csak az őszi vereségért való visszavágás fűtheti azonban a fehér-feketéket, abban a tudatban léphetnek szombaton pályára, hogy egy győzelemmel beérhetik ellenfelüket a tabellán.
A Kecskemét egyébként sem a DEAC kedvenc ellenfele, hiszen amellett, hogy a legutóbbi négy egymás elleni bajnokit elvesztették ellenük, az eddigi hét Debrecenben rendezett mérkőzésükből négyszer is Wittmann Krisztiánék kerültek ki győztesen. Az örökmérleg is a KTE serpenyője felé billen, összesen kilenc sikert tudnak felmutatni, a hajdúságiak ezzel szemben csak hatot.
December közepén valami megtört a Milos Boriszovot is soraiban tudó kecskemétieknél, hiszen soproni vereségüket követően odahaza a ZTE és a Szeged együttesét sem tudták legyőzni, így visszacsúsztak a tabella hetedik helyére.
Hiba lenne azonban félvállról venni az évek óta stabil csapatot alkotó ellenfelet, hiszen a listavezető Falco mellett ők az egyedüli csapat az NB I.-ben, akik eddig több győzelmet arattak otthonuktól távol, mint odahaza.
Két elsőszámú pontfelelősük, Townes és Klobuchar semlegesítése mindenesetre kulcsfontosságú lehet, de a rutint megtestesítő Dramicsanin, Karahozics, Boriszov, Wittmann négyesfogat is képes lehet eldönteni a találkozót. A DEAC keretében várhatóan nem lesz változás az elmúlt fordulóhoz képest, bár Garamvölgyi Ákos és Gáspár Mátyás rehabilitációja a tervek szerint halad, így jó eséllyel a közeljövőben visszatérhetnek társaikhoz – állt közleményükben.