Hatvan percnyi emberelőny is csak az egyenlítésre volt elegendő a Lokinak – videóval
Szerző: Makranczi László | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.08.12. 21:55 | Frissítve: 2022.08.15. 08:26
Debrecen - A 86. percben Dorian Babunski gólja hozta az egy pontot a hazaiaknak, a döntetlen igazságos, de egyik csapat sem boldog. DVSC - Vasas 1-1
Első győzelmére hajtott a DVSC a labdarúgó NB I 3. fordulójában. A debreceniek a Vasast látták vendégül a Nagyerdei Stadionban.

Nem bírtak a Vasas csapatával Dzsudzsákék - Fotó: dvsc.hu
Két kör után összesen két ponttal rendelkezett a Loki. Ezalatt a cívisvárosiak elhoztak egy egységet a tavalyi ezüstérmes Kisvárda otthonából (2-2), majd az újonc Kecskemét ellen 1-1-et játszottak hazai pályán. Ezen a héten a támadó szekció megerősödött a DVSC-nél, hiszen az utánpótlás válogatott Horváth Krisztofer, illetve a görög Alexandrosz Kyziridisz leigazolását is bejelentette a klub. Hiányzók viszont így is voltak, hiszen Babunski, Gróf és Bódi is sérülés miatt nem került be a keretbe.
Az NB I-be visszajutó Vasas a Lokihoz hasonlóan is két egységgel rendelkezett a forduló előtt. A két együttes legutóbb az NB II-ben találkozott két évvel ezelőtt, és egyik meccsen sem tudott győzni a cívisvárosi alakulat (Budapesten 1-1, Debrecenben 2-1). Tavaly a fővárosiak kiharcolták a feljutást, és ahogy ígérték csak magyar játékosokkal indultak a bajnokságban. Emellett többek között olyan neves labdarúgók érkeztek, mint Baráth Botond, Dombó Dávid, Géresi Krisztián, Hidi Patrik, Holender Filip vagy Novothny Soma, akik mind jelentős erősítésnek számítanak majd.
Ezek voltak a találkozó legfontosabb történései
Az 5. percben nagy debreceni helyzetek maradtak ki. Egy szögletet fejeltek ki a fővárosi védők, amit Ferenczi szedett össze és tett tovább balra Dzsudzsáknak. A csapatkapitány egy szemfüles csellel becsapta védőjét, és lőtt kapura, de a labda nem sokkal ment el a bal kapufa mellett. Nem sokkal később pedig Baráth P. tüzelt távolról. A megpattanót Jova hárította, de a kipattanóra érkezett Sós, de ezt a lehetősséget is fogta a Vasas kapusa.
A Vasas is próbálkozott. A 7. percben Ferenczi szabadított fel rosszul. A vendégek összeszedték a labdát, ami végül Iyinbor elé került. Az angyalföldiek játékosa 22 méterről lőtt, de Megyeri vetődve fogta a próbálkozást.
A 12. percben újabb veszélyes debreceni lövés. Saná passzát Ferenczi vette át jól és balról 24 méterről megcélozta a jobb alsót, de Jova ismét megkaparintotta a labdát.
Jó lendületben és hazai mezőnyfölénnyel kezdődött a találkozó. Saná érezhetően jól mozgott a pályán, hiszen többször is megzavarta a Vasas labdakihozatalát, helyenként meg is szerezte a játékszert. Ezekből pedig veszélyes helyzeteket tudott kidolgozni a hazai gárda. A 16. percben újfent egy távoli lövéssel kísérletezett a Loki: 21 méterről Dzsudzsák tüzelt a jobb felső felé, de Jova megint résen volt.
A 21. percben vezetést szerzett a Vasas. Szépen építkezett az angyalföldi alakulat,
Silye baloldali beadása után Holender közelről Megyeribe lőtte a labdát, de összeszedte és továbbtette Berecznek, aki 5 méterről a kapu közepébe lőtt. 0-1
Emberhátrányba került a Vasas a 29. percben. Bárány ment a labdáért és tovább is tudta emelni azt, de Baráth B. nyújtott lábbal és talppal eltalálta a Loki csatárát, így azonnal villant a piros lap a vendégek védőjének.
Hiába az emberelőny, a félidő végéig nem tudott nagyobb helyzetet kidolgozni a Debrecen, hiszen a Vasas jól tömörült a kapuja előtt kevés területet hagyva a hazai támadók előtt. Ráadásul egy-két kontrából akár veszélyesebb lehetőségeket is kidolgozhattak volna az angyalföldiek.
Kapufa az 51. percben! A csereként beállt Horváth K. balról ugratta ki Bárányt. A DVSC támadója pedig vetődve beleért a labdába, ami a jobb oldali lécet eltalálta. Viszont a partjelző lest jelzett.
Még egy debreceni kapufa a 63. percben. Dzsudzsák passzolt Horváth K-nek, aki forgolódik egy kicsit a labdával, majd 22 méterről a jobb kapufára tekert. Néhány perccel később pedig Dzsudzsák lőtt egyet jobbat távolról, amit Jova tolt szögletre.
Nagyot védett Jova a 68. percben. Bárány kapott jobbról egy remek passzt, majd lefordult védőjéről és az ötös sarkáról lőtt, de a Vasas kapusa a csípőével védett.
Érezhetően egykapuzott a Debrecen. A hazaiak sorra dolgozták ki a veszélyesebbnél veszélyesebb lehetőségeket. Az új igazolás, Horváth K. ráadásul remekül szállt be a játékba, pontos passzokkal és nagy helyzetekkel vétette észre magát. Viszont a vendégek hálóőre, Jova is jó napot fogott ki.
A mérkőzés hajrájában is folyamatosan nyomás alatt tartotta a Vasas kapuját a hazai gárda. A 86. percben aztán egy nagy kapushibát használt ki a DVSC és egyenlített!
Saná balról magasan adott be. Jova öklözni érkezett volna, viszont egy saját csapattársába ütközött és elvétette a labdát. D. Babunszki pedig köszönte szépen és az üres kapuba talált. 1-1
A gól után is nyomást gyakorolt a DVSC az angyalföldi védelemre, de fordítani már nem tudott, így mindkét csapat maradt veretlen, de egyben nyeretlen is.
DVSC – Vasas 1–1 (0–1)
Nagyerdei Stadion, 5665 néző, játékvezető: Bogár Gergő
DVSC: Megyeri – Kusnyír (Baranyai, 53.), Romancsuk, Deslandes, Saná – Ferenczi (Horváth K., 46.), Baráth P. (Neofytidisz 57.), Dzsudzsák, Sós (Bévárdi, 46.) – Szécsi (D. Babunski, 70.), Bárány
Vezetőedző: Joao Janeiro
Vasas: Jova – Iyinbor (Ihring-Farkas, 90.), Baráth B., Otigba – Szivacski, Berecz, Hinora (Cipf, 82.), Hidi P. (Hidi M. 70.), Silye – Holender (Szalai J., 71.), Radó (Deutsch L., 46.)
Vezetőedző: Kuttor Attila
Gólok: D. Babunski (86.), illetve Berecz (21.)
Sárga lapok: Hinora (36.), Barát P. (38.), Bévárdi (53.), Neofytidisz (61.), Jova (69.), Hidi P. (69.), Hidi M. (74.), Szivacski (90.+2)
Kiállítva: Baráth B. (29. – egyből piros lappal)
*
3. forduló:
DVSC - Vasas 1-1
Kecskemét - Mezőkövesd 1-0
Újpest - ZTE 1-1
Kisvárda - Puskás Akadémia 1-1
FTC - Fehérvár 4-0
Honvéd - Paks 3-3