Férfi röplabda Extraliga: kikapott az első elődöntős meccsén a DEAC
Szerző: Dehir | info@dehir.hu Közzétéve: 2024.04.01. 18:30 | Frissítve: 2024.04.01. 22:19
Debrecen - A címvédő Kaposvár és a MÁV Előre sikerét hozták a hétfői első mérkőzések a férfi röplabda Extraliga elődöntőjében.
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharcok nyitányán a somogyiak a vendég MAFC-BME alakulatát verték 3-0-ra, míg a MÁV Előre hazai környezetben diadalmaskodott ugyancsak három játszmában, nagy küzdelemben a DEAC felett.
![Férfi röplabda Extraliga: kikapott az első elődöntős meccsén a DEAC](upload/images/wp_cikkek/2024/deacropi.jpg)
Fotó: DEAC.hu
A DEAC kezdőcsapatába bekerült az a Mikuláss Koch Marcell, akit az előző héten szerződtettek. Fodor Antal csapata az alapszakaszban egyébként itthon és idegenben is 3:0-s vereséggel zárta a Fejér vármegyeiek elleni meccset.
Az új feladó első pontjára nem kellett sokat várni, fifikás megoldása után 1:2 szerepelt a kijelzőn. Ezt követően mindkét oldalon sok elrontott nyitást lehetett feljegyezni fel, így eleinte egyik gárda sem tudott meglépni. Aztán a hazaiak tudtak újítani, ennek köszönhetően ötre duzzadt a hátrány (14:9). A DEAC azonban Willian vezérletével fordított (15:17). A brazil kulcsember rövid idő alatt négy ásszal lepte meg a székesfehérváriakat. Sajnos a végjátékban ismét többet hibázott a DEAC, így az első szettet elveszítette. (25:22).
A második játékrészben Marlon villanásával már 6:3-ra vezettek a debreceniek, a hazaiak egy 5:0-s sorozattal reagáltak erre, ennek köszönhetően pedig hamar fordult a kocka (8:6). Nem sokkal később ismét Williant lehetett dicsérni kiváló nyitásai miatt, de a végjátékban Christian Janke tolta a fehérváriak szekerét, az amerikai két kiváló nyitásával zárult ez a játszma (25:21).
A harmadik etapban gyakorlatilag végig futni kellett az eredmény után, végül a második meccslabdát Ambrus Bence beütötte, ezzel a Fehérvár várhatja jobb helyzetből a folytatást.
Fodor Antal, a DEAC trénere szerint összességében stabilabb játékot mutatott a MÁV Előre.
- Nálunk előfordult olyan kulcshelyzet, amikor egy-két játékosunk rossz megoldást választott. Reméljük, ezeket majd ki tudjuk javítani. Bízom benne, hogy Debrecenben még szorosabbá tudjuk majd tenni a meccset, győzelemre törekszünk. Ma megérdemelten nyertek a fehérváriak - mondta a debreceniek edzője.
A következő mérkőzéseket csütörtökön rendezik a MAFC, illetve a DEAC otthonában.
Férfi Extraliga, elődöntő, 1. mérkőzések:
Fino Kaposvár - MAFC-BME 3-0 (19, 10, 25)
MÁV Előre Foxconn-DEAC 3-0 (22, 21, 19)