Korábbi olimpikon lesz az élvonalból kiesett debreceni pólócsapat trénere – videóval
Szerző: Somorjai Soma | somorjai.soma@mcdb.hu Közzétéve: 2022.04.06. 16:50 | Frissítve: 2022.04.07. 16:38
Debrecen - A jövő szezontól új vezetőedző irányítja a DVSE-Master Good együttesét. Az élvonalbeli búcsút követően Kádár Kálmán váltja Süveges Mátét a felnőtt csapat kispadján. A korábbi olimpikon vízilabdázó, a Nagyváraddal vezetőedzőként 2017-ben Euro Kupa döntőt játszó szakember megbízatása három évre szól.
Hiába várta nagy reményekkel, minőségi kerettel és több év után ismét egy tőkeerős szponzorral a szezont a DVSE-Master Good, végül csalódást keltően alakult az idény. Az együttes az őszi fordulókban nem szerzett pontot, így egyedüliként pont nélkül várta a folytatást.

A debreceniek tavasszal aztán huszáros hajrába kezdtek és az első négy bajnokijából hármat – a Kaposvár, az Eger és a Szentes ellen – megnyertek. A szentesiek elleni februári győzelem azt is jelentette, hogy Süveges Máté együttese először az idény során elmozdult a kiesést jelentő utolsó, 14. helyről.
A közvetlen rivális azonban a hátralévő játéknapokon két döntetlent szerzett – Miskolc idegenben, Pécs otthon –, mellyel beérte a debrecenieket. Mivel a gólkülönbség egy találattal a Szentesnek kedvezett, minimum egy pontot szereznie kellett volna az osztályozót jelentő 13. helyért a mieinknek. Ez viszont nem jött össze, így 12 év után a DVSE 12 év után kiesett az élvonalból.
- Nem a tervek szerint alakult az idei szezonunk, hiszen nem így vágtunk neki az évnek. Sajnálatos módon kiestünk az OB I-ből és azt gondoltam, itt az ideje a vérfrissítésnek. Nem volt egyszerű döntés, de meg kellett hoznom. Szerencsére a főszponzorunk, a Master Good csoport biztosított minket arról, hogy jövőre is támogatnak minket, így bizakodva tekinthetünk a jövőbe. Elsőként a klub háza táján néztem körül.
Kádár Kálmánt már régóta ismerem, tisztában vagyok azzal, milyen munkát végzett eddig is és úgy gondoltam, a legjobb választás ő lenne a felnőtt csapat élére – mondta el Szabó János, a DVSE elnöke.
A játékosként több, mint 340-szeres román válogatott olimpikon jelenleg a DVSE ifjúsági és serdülő, valamint OB II-es csapatának vezetőedzője. A szakember tíz éves edzői múltra tekint vissza, melynek legnagyobb eredménye az Euro Kupa döntő a Nagyvárad csapatával. A felnőttek új vezetőedzője nagy tervekkel várja a következő szezont.
- Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen lehetőséget kaptam, igyekszem élni is vele és visszavezetni oda a DVSE-t, ahová tartozik. A cél az első évben visszakerülni az első osztályba. Viszont a hosszabb távú terv egy stabil, nagyon erős csapat felépítése – vélekedett a DVSE új vezetőedzője.
Az együttesnél már javában zajlik a csapatépítés, az új játékosokról a tervek szerint a következő hetekben számolnak be.