Debreceni tornászlányok törték meg a fővárosi egyeduralmat
Szerző: Dehir | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.03.28. 09:09 | Frissítve: 2023.03.28. 09:15
Debrecen - Budapesten, a Magyar Torna Szövetség szervezésében zajlott a II. osztályú női Budapest-Vidék Bajnokság. Kiválóan szerepeltek a DEAC tornászai.
A DEAC hivatalos honlapjának beszámolója szerint a bajnokságot a felnőtt-, az ifi- és a serdülőkorosztály számára rendezték meg. A DEAC tornászai mindhárom korcsoportban számos érmet gyűjtöttek.

Fotók: DEAC.hu
A felnőttek között bravúros eredményt értek el a debreceniek, hiszen amellett, hogy megnyerték az első fordulót, vidékbajnokok is lettek. Mindez azért is hatalmas teljesítmény, mert a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) gárdája hosszú évek óta megközelíthetetlennek bizonyult, ám a csapatnak ezúttal sikerült maga mögé utasítania.
A debreceni tornászok edzője, Antal Mária a DEAC honlapjának elmondta, hogy a lányok lelkiismeretesen és szorgalmasan készültek a bajnokságra, és egymást segítve versenyeztek. Külön örömteli, hogy
a csapatarany mellett egyéniben is szépen termelték az aranyérmeket, hiszen Dandé Csenge összetett győzelme mellett gerendán is diadalmaskodott, míg Purguly Zsuzsanna talajon, Nagy Lili korláton bizonyult a legjobbnak.
Az utánpótlás versenyzők szintén szépen szerepeltek, hiszen a serdülők az első helyen végeztek, az ifik ötödikek lettek, és egyéniben is több érmet sikerült nyerni mindkét korosztályban.
Torna II. o. Budapest-Vidék Bajnokság
Felnőtt
Csapat: DEAC 1. hely (Lakatos Léna, Bencze Barbara, Nagy Lili, Dandé Csenge, Purguly Zsuzsanna).
Egyéni: Dandé Csenge összetett 1., gerenda 1., ugrás 3., korlát 2.; Purguly Zsuzsanna összetett 3., talaj 1; Nagy Lili összetett 4., korlát 1., talaj 3.
Ifjúsági
Csapat: DEAC 5. hely (Szigethy Lili, Litauszki Alíz, Győrfi Lilla, Ludman Eszter)
Egyéni: Ludman Eszter gerenda 1.; Győrfi Lilla korlát 2.
Serdülő
Csapat: DEAC 1. hely (Gulyás Ráhel, Kappelmayer Kitti, Bakó Petra, Péter Zsazsa, Szigethy Hédi)
Egyéni: Kappelmayer Kitti korlát 2., ugrás 2. talaj 2., gerenda 3.; Szigethy Hédi összetett 4. hely, gerenda 1., talaj 1.