Debreceni deszkások, szevasztok!

---

Debrecen – Az utca nem játszótér: ma sokkal könnyebb deszkásnak lenni, mondja a hamarosan nyíló gördeszkás tárlat kurátora. Interjú Petrányi Zsolttal.

---

Egy hobbiból szubkultúrává vált alternatív sport, a gördeszkázás történetét követi végig a hetvenes évek második felétől napjainkig a Debreceni Német Kulturális Fórum Batthyány utca 24. szám alatti közösségi terében szeptember 22-én, 18 órakor nyíló kiállítás. Az utca nem játszótér című tárlat kurátorával, Petrányi Zsolttal beszélgettünk, aki maga is deszkás volt.

Dehir: Szabad olyat kérdezni, hogy mikor is? S mi vonzotta a gördeszkázásban akkor?

Petrányi Zsolt: 1977-ben síegyesületben sportoltam, és édesapám egy barátja hatására úgy gondolta, hogy a budai dombokon jó nyári kiegészítés lehet az akkor külföldön divatossá váló gördeszkázás. A nyolcvanas években nagyon sokat jelentett számomra, illetve számunkra a sport alternatív, szervezetlen karaktere, hogy minden tőlünk függ, hogy mire használjuk az eszközt, mennyire vagyunk kreatívok a trükkök kitalálásában, és hogyan szerveződünk közösséggé az internet, a közösségi média és a mobiltelefonok kora előtt két évtizeddel. Persze a kiállítás előkészítése során szembesültünk vele, hogy mind az akkori ifjúsági magazinok, mind a KISZ felfigyelt erre az alulról jövő szerveződésre, amire mint kuriózumra tekintettek, ezért bemutatókat szerveztek a számunkra, így itt Debrecenben is, 1983-ban.

Dehir: És most, most miért tartja fontosnak?

Petrányi Zsolt: Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de a deszkázás a mai napig szembesít a képességeim határaival, elképesztő megélni, hogy a hetvenes évek óta milyen változásokon ment keresztül, és ma milyen lehetőségi vannak a deszkásoknak Magyarországon. Ezért is telitalálat a kiállítás időzítése: a anyitvatartása alatt nyílik Debrecen új deszkapályája.

Dehir: A deszkázás nem könnyen bekategorizálható, kicsit olyan, mint az akrobatikus rock and roll, aminek a helye ott van a sportban, meg a kultúrában is. S persze, az üzleti oldala sem elhanyagolható. Valójában hogyan érdemes kezelni?

Petrányi Zsolt: Az, hogy a deszkázás mekkora üzlet lett az elmúlt évtizedekben, azt a kilencvenes évek elején a hazai disztribútorok is megélték. A deszkázás lényege azonban az utcai elemek használatában, a városi környezet egyéni átértelmezésében teljesedett ki a nyolcvanas években. Találékonyság, kockázat, artisztikus szemlélet jellemezte, ahol semmilyen kötött elv vagy kategória nincs. Konfrontatív:

a szabálykövető idősek és a biztonsági örök nem szeretik a deszkásokat, és ez érthető, de mégsem tud határokat szabni a városi köztéri elemek, lépcsők, párkányok és szegélyek használatának.

A mai pályákra úgy kell nézni, mint koncentrált formarendszerekre, ahol gyorsabban lehet fejlődni, zavartalanul gyakorolni, nem zavarva ezzel a járókelőket és a lakókat. 

Dehir: Az utca nem játszótér című tárlatot mi hívta életre 2019-ben? 

Petrányi Zsolt: A Deák 17 Galéria felkérése, akik kezdeményezték a kutatást és a kiállítás létrehozatalát. A galéria vezetője, Kaposi Dorka felkérése meglepett, de ők már korábban is rendeztek már egy, a gördeszkázás művészetre gyakorolt hatásával foglalkozó tárlatot. 

Dehir: A kiállítási anyag hamarosan Debrecenben is látható lesz. Miért most, s miért éppen itt?

Petrányi Zsolt: Ahogy említettük, a debreceni új park az egyik apropó, de ahogy tapasztaljuk, a kiállításhoz nem nagyon kell különösebb aktualitás: a téma több generációt is érint, azokat, akik régen deszkáztak és azokat is, akik most kezdték. A néző szembesül vele, hogy itthon milyen keretek között fejlődött és vált profi sportággá ez az alternatív mozgásforma, és hogy erről mit gondolt a közvélemény, és ennek milyen kulturális vonzatai voltak – a deszkások életformája milyen jelentést, üzenetet „küldött” a társadalom felé. Megjelenése a szabadságról, a szabályokon kívüli gondolkodásról és egy heterogén csoport összetartozásáról is szólt.

Dehir: Miből áll, hogyan épül fel a kiállítás, mit nézhet majd meg a látogató? 

Petrányi Zsolt: A kiállításon követjük az évtizedek változásait és a hozzájuk kapcsolódó karakterjegyeket. Nagyon hosszú utat tett meg a deszka, mint tárgy fejlődése is az elmúlt évtizedekben. Alakját maguk a használók formálták, és ez visszahatott magára a mozgásra is. A tárlaton olyan fogalmakat is kiemelünk, mint az említett kockázatvállalás és a kreativitás, amelyek a deszkázáshoz különösebben nem vonzódó néző számára is érzékelhetővé teszi a téma specialitását.

Dehir: A divat világát figyelve azt tapasztalhatjuk, van, ami előbb-utóbb – ha nem is pontosan ugyanúgy, mint korábban – visszatér. Mi a helyzet a gördeszkás életérzéssel? Folyamatosan jelen van Magyarországon a hetvenes évektől? Miben más ma, mi változott? Jobb ma deszkásnak lenni, mint tíz-húsz-harminc-negyven éve?

Petrányi Zsolt: Egyre több „veterán”, miután felnevelte gyerekeit, áll vissza a deszkára, mert mindannyiunk életéhez nagyon sokat tett hozzá. Az, hogy deszkáztam és deszkázom, meghatározza gondolkodásmódomat, világhoz és környezetemhez való viszonyomat, toleranciaszintemet és remélem, hogy kreativitásomat is. A deszkázás hazai jelenléte folyamatos, voltak benne leszálló periódusok, „konkurenciasportok” mint a snowboard, BMX, vagy a görkorcsolya, de „ár-érték” arány és sokoldalúsága miatt ez tudott a legstabilabb maradni – talán ezért is lett olimpiai versenysport.

Ma sokkal könnyebb deszkásnak lenni mert sok a lehetőség, nagyon sok az információ, a tanulási tanács. De ez kicsit frusztráló is, veszít a korábbi karakteréből. Túl magas a mérce, minden lehetőség adott, nem kell annyira innovatívnak lenni, mint korábban.

De nem véletlen például, hogy a DIY mozgalom épp ma éledt fel a deszkázásban, azaz lettek olyan csoportok, akik mindezek ellenére a saját útjukat járják, a pályáikat is maguk építik.  

Dehir: A biciklizésről szokták azt mondani, ha valaki egyszer megtanulta, nem fogja elfelejteni soha. Ez azért másnak tűnik: meddig lehet hajtani a gördeszkát? A korabeli sajtó szívesen riogatott azzal, hogy ez halálosan veszélyes tevékenység. 

Petrányi Zsolt: A hetvenes évek végének amerikai deszkásai, így Tony Hawk, Lance Mountain, Steve Caballero még mindig deszkáznak és jelenlétükkel, legendás kreativitásukkal a mai napig népszerűsítik a sportot. De ez tényleg nem olyan, mint a biciklizés: itt, ha kijövünk a gyakorlatból, újra az alapoknál kell kezdeni. Változik az idővel a test rugalmassága, a bátorságküszöb, de higgye el az olvasó, ha valaki egyszer megéli a gurulás szabadságát, az akár kezdő szinten is visszatér hozzá később, mert felejthetetlen élmény…

Az utca nem játszótér című kiállítással egy időben nyílik a Desz24 udvarán (Batthyány utca 24.) a Make Debrecen Skate Again és a Debrecen City Skate Gang közös visszatekintése Debrecen több mint 30 éves gördeszkás múltjára. A cikkben szereplő fotók a budapesti Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria 2019-es katalógusában szerepeltek.