Dárdai és a játékosok szerint is sötét ló a görög válogatott
Szerző: MTI | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.03.24. 17:25 | Frissítve: 2015.03.24. 19:42
Budapest – A magyar szövetségi kapitány szerint vasárnap este a győzelem óriási eredmény lenne, a döntetlennel pedig versenyben maradna a csapat.
Dárdai Pál szövetségi kapitány, mind játékosai szerint sötét lónak számít a görög csapat, amelyet vasárnap fogad a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

"Nem tudunk olyan precízen felkészülni az ellenfélből, mint a korábbi meccseinken, ezért magunkra kell koncentrálnunk" - utalt a szakvezető arra, hogy az uruguayi Sergio Markarián személyében új tréner irányítja a tavalyi világbajnokságon nyolcaddöntős riválist, így nehéz előre megmondani, mire számíthatnak.
Dárdai azt viszont kijelentette, hogy a három pont megszerzése óriási eredmény lenne, az egy ponttal pedig versenyben maradna a nemzeti együttes.
A szövetségi kapitány úgy véli, csalóka, hogy a csoportban sereghajtó ellenfél eddig mindössze egyetlen pontot szerzett, ugyanis kiváló játékosai vannak, akik jó csapatokban futballoznak, de az eddigi találkozókon nem voltak szervezettek.
A magyar csapat vasárnap 20.45 órától a Groupama Arénában fogadja a görögöket.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)