Bajnokok Ligájában vitézkedő csapathoz igazolt a Loki távozó kapusa
Szerző: Dehir | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.03.10. 14:48 | Frissítve: 2023.03.10. 14:52
Debrecen - A ŽRK Buducnost Bemax csapata hivatalos honlapján bejelentette, hogy náluk folytatja pályafutását Ann-Katrin Giegerich.
Amint arról már beszámoltunk, három esztendő után távozik a DVSC Schaeffler csapatától Ann-Katrin Giegerich. A kiváló német kapus akkor elmondta: remekül érzi magát Debrecenben és köszönettel tartozik a klubnak, a stábnak, a csapattársainak és a szurkolóknak az itt eltöltött időért, de úgy érezte, eljött az ideje a változásnak.

Fotó: zrkb.me
Nos Anca számára a változást Montenegró, közelebbről Podgorica jelenti, hiszen az egykori világklasszis Bojana Popovic által irányított, ŽRK Budućnost Bemax csapatánál folytatja pályafutását. Érdekesség, hogy a 27-szeres jugoszláv, szerb-montenegrói illetve montenegrói bajnokcsapat a Ferencváros ellenfele a Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójában.
Ám Anca természetesen még a Loki sikeréért dolgozik, hiszen, mint ígérte, minden meg fog tenni annak érdekében, hogy a DVSC Schaeffler idén is elérje a céljait.