Az NB I-es létéért küzdő csapathoz látogatnak Érdre a Loki kézisei
Szerző: Gurbán György | gurban.gyorgy@dehir.hu Közzétéve: 2023.03.17. 08:15 | Frissítve: 2023.03.17. 08:17
Debrecen – Elmúlt az Érd ellen vívott nagy rangadók időszaka, a jelenben kötelező a Loki számára a győzelem megszerzése idegenben is.
Nehéz idők járnak az egykoron dicsőséges érdi klubra, melynek fénykorában az önkormányzati pénzből alaposan kistafírozott klub sorra nyerte a bronzérmeket a Győr és a Fradi mögött - zsinórban hatszor. De a politikai változással bedugult a pénzcsap, a dobogós gárda szétszéledt, szerény korszak köszöntött be.

Töpfner ősszel kilenc gólt lőtt az érdieknek (Fotó: Gurbán György)
A cél a legújabb korban az élvonalban maradás lett, amit elsőre sikerrel teljesítettek, ám a jelenlegi szezonban már a tavalyinál is sokkal jobban rezeg a léc a számukra. Ugyanis hiába igazoltak rutinos játékosokat, a Lokitól Csapó Kyrát és a Fraditól az egykori sokszoros válogatott Csiszár-Szekeres Klárát, komoly veszteséget könyvelhették el az egykori junior világbajnok irányító, Szabó Kitti távozását. A csapat mára jelentős, hatpontos hátránnyal áll a kieső helyen.
A viharfelhők sokasodását mutatta, hogy az év végén az MTK elleni hazai vereség utáni sajtótájékoztatón Horváth Roland vezetőedző élesen bírálta saját csapatát, „cserbenhagyásos gázolásnak” minősítve játékosai teljesítményét. Ezek után nem volt meglepő, hogy január közepén megtörtént a szakítás a tréner és a klub között.
Az igencsak nehéz helyzetben az egykori olimpiai ezüstérmes Simics Judit vette át a csapat irányítását, aki pályafutása során először kezdhetett dolgozni NB I-es felnőtt gárdával.
A bemutatkozása jól sikerült, mert kiesési rangadót nyertek vele Békéscsabán és otthon a NEKA ellen, de a hátrányuk a bennmaradókkal szemben nem csökkent. Ráadásul úgy tűnik, már maguk a játékosok sem bíznak abban, hogy Érden az élvonalban kezdhetik el a következő szezont. Ugyanis hivatalosan bejelentették, hogy Fekete Bozsana és Hadfi Gréta után Paróczy Sára, továbbá Csáki Zsófi sem marad a csapatnál.
Így, ebben a helyzetben fogadhatják a DVSC Schaefflert, amely továbbra is magabiztosan tartja a harmadik pozíciót a bajnoki tabellán és áll a Magyar Kupában is.
A Loki az idén még nem szenvedett vereséget úgy, hogy a Bl-szereplő Fradi és a nagy rivális Mosonmagyaróvár otthonából is pontot hozott el.
Tehát – ahogy mondani szokták – a két csapat nem azonos célokért küzd. Ezért és a két gárda közötti tudáskülönbség miatt is leszögezhető: a papírforma a Loki sikerét ígéri, ám ehhez természetesen nem lesz elég csak a mezeket és a vakszot kiküldeni a pályára, hanem koncentrált játékra lesz szükség az újabb sikerhez. Az őszi debreceni találkozón sima Loki-siker született, a cél nem lehet más ezúttal sem.
A mérkőzés március 18-án, szombaton este 18 órakor kezdődik az Érd Arénában.