A serdülő válogatott tagjaként Szlovéniában bizonyíthat a debreceni úszó
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.11.22. 09:28 | Frissítve: 2023.11.22. 09:51
Kenyeres Gergő a korosztályos nemzeti csapattal november 25-26. között a Közép-Európai Országok Serdülő Bajnokságán vesz részt.
Tavaly Prága volt, idén pedig Kranj lesz a házigazdája a CECJM (Central European Countries Junior Multinations) úszóversenynek – számolt be a DSI Debrecen.
Fotó: DSI Debrecen
A sorozatról elmondható, hogy az első kiírástól kezdve, már hosszú évek óta mindig a magyarok végeztek a nyolc ország úszóit felvonultató csapatverseny élén. Reméljük a jó sorozat folytatódik, és a 24 fős magyar csapat – 12-12 lány és fiú – újra a dobogó legfelső fokára állhat majd fel.
Remek hír a debreceni sportrajongóknak, hogy a DSI Debrecen 2008-as születésű tehetsége, Kenyeres Gergő is bekerült az utazó csapatba, aki 200 méteres hátúszásban képviseli a klubot és hazánkat.
A fiatal tehetség edzője, Horváth Péter elmondta, egy éve kezdett dolgozni tanítványával.
– Egyből láttam, hogy egy tehetséges fiatal fiúval kezdődik meg a közös munka. Gergő szorgalmával és kitartásával, egy év alatt eljutottunk a korosztályos válogatottságig, remélem az elkövetkezendő években még sok hasonló eseményen veszünk majd részt a DSI Debrecen színeiben – zárta gondolatait a szakember.