Aradról érkezett, orvosnak tanul a DEAC új röplabdázója
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.10.21. 12:55 | Frissítve: 2022.10.22. 20:03
Az Arad alakulatának búcsút intő Lovas Loránd befogadó közegbe csöppent, így hamar felvette a fonalat a Debreceni Egyetem gárdájában – írja honlapján a DEAC.
Ugyan az Extraliga mostani idénye már szeptember végén megkezdődött, az átigazolási időszak nem zárult le, ebből pedig hasznot húzott a DEAC együttese, hiszen megszerezte Lovas Lorándot. A 21 esztendős játékos eddig Aradon szerepelt, most pedig új fejezet kezdődik a pályafutásában.

Fotó: DEAC
– Öt éve röplabdázom, előtte pedig sokáig kosaraztam, vagyis a labdajátékok mindig közel álltak hozzám. Az aradi csapattal a másodosztályban szerepeltünk, méghozzá eredményesen, de a legmagasabb osztályban nem állhattunk rajthoz, mivel ezt az anyagi lehetőségek nem tették lehetővé. 2019-ben bekerültem a román junior-válogatott keretébe, ám a koronavírus miatt nem debütálhattam. Remekül érzem magam a DEAC-ban, a fiúk nagyon kedvesen fogadtak, így a beilleszkedés könnyen ment. Szerintem erős gárdával rendelkezünk, a légiósok sokszor húzzák a szekerünket, emellett a magyarok szintén fontos szerepet töltenek be. Fodor Antal vezetőedző feladó-átlóként számít rám, ezen a poszton Gustavóval küzdhetek meg a csapatba kerülésért.
Balkezes vagyok, amiből sokat profitálok, továbbá jó a súlypontemelkedésem, ezt tartom az egyik erősségemnek. Természetesen mindenben előreléphetek, de elsősorban védekezésben és nyitásban kell fejlődnöm
– nyilatkozta az új szerzemény.
Loránd az átigazolás miatt a Debreceni Egyetemen folytatja a tanulmányait, méghozzá az Általános Orvostudományi Karon.
– Nyilván nem egyszerű az egyetemen és a pályán is magas szintet hozni, de nekem ez a célom. Minden nap másfél-két órát tanulok, ezzel igyekszem megkönnyíteni a saját dolgom. A sportolói karrierem egyszer befejeződik, emiatt gondolnom kell a jövőmre. A testvérem fogorvosként dolgozik, az ő példája motiválóan hat rám – mutatott rá a fiatal röplabdázó.
A feladó-átló a román mellett magyar állampolgársággal is rendelkezik, ettől függetlenül a honi szövetség szabályrendszere miatt légiósnak számít, mivel nem itthon nevelkedett.
– Nem bosszankodom emiatt, sőt, szerintem jól teszik az elöljárók, hogy azokat a játékosokat preferálják, akik Magyarországon ismerkedtek meg a sportággal – zárta mondandóját Lovas Loránd.
Elképzelhető, hogy Lovas már szombaton a Pénzügyőr elleni bajnokin debütálhat a DEAC-ban.