Sztárparádé a pályán és a nézőtéren - a Packers a „világbajnok”

---

Semmi kétség, ez (lehet) az Egyesült Államok második nagy nemzeti ünnepe. Már a felvezetésben is minden Amerikáról szólt. Christina Aguilera a helyszínen lévő 105 ezer szurkoló hangorkánjától kísérve hihetetlen szépen és egyedi stílusban adta elő a nemzeti Himnuszt (állítólag egy sort kihagyott belőle), majd – a szokásokhoz híven – elzúgott az arlingtoni stadion fölött a légierő négy vadászgépe. Minden adott volt tehát egy remek nagydöntőhöz, még a szokatlanul hidegre váltott időjárás sem okozott problémát: egyszerűen behúzták a több mint százezer ember fölé a tetőt. Hiába no, ez Amerika!

---

Tavaly már napokkal a nagy esemény előtt ment a visszaszámlálás az NFL honlapján. Most nem, sőt napközben a látogatók Tom Brady interjúját tölthették le, melyben csapata nevében „elfogadta” a liga idei legjobb játékosának járó MVP címet, pedig a New England Patriots a kiváló alapszakasz menetelés után meglepően simán elbukta otthon a főcsoport elődöntőt a New York Jets ellen. A Patriots irányítója mind az ötven leadott szavazatot megkapta, ráadásul az év edzője Bill Belichick, a Pats mestere lett. Sovány vigasz, hiszen mindketten tévén nézhették az idei nagydöntőt. A liga-honlap másik főszereplője azért Ben Roethlisberger volt, aki elviccelődött az őt kérdező riporterrel szinte az egész idényről. A Steelers irányítója öt év alatt harmadszor indult harcba a Lombardi trófeáért, 2006-ban és 2009-ben felemelhette. És most?

Érdekes, hogy a fogadóirodák előzetesen a Green Bay-t tartották favoritnak. A zöld-sárgák 1998 óta várták a lehetőséget (akkor kikaptak a Denvertől, de előző évben győztek a Pats ellen), hogy ismét „világbajnokok” legyenek. A győztesnek járó trófeát egykori edzőjükről, Vince Lombardiról nevezték el, itt az ideje hát, hogy 13 év után hazavigyék. Irányítójuk, Aaron Rodgers kiváló játékkal alapozta meg első nagydöntőjét, ezzel némiképp feledtette a nagy elődöt, az idén talán már végképp visszavonult Brett Favre-t. Főleg, ha győzelemre viszi a Packerst.

Elkezdte. „Háromharminchéttel” az első negyed vége előtt szenzációs hosszú passzal futtatta Jordy Nelsont az „acélosok” alapvonala mögé. Miután megvolt a jutalompont is (7-0 a Packersnek), jöhetett a pittsburghi támadás. És Roethlisberger interceptiont dobott, azaz hosszúnak szánt átadását lehalászta Nick Collins, aki köszönte szépen, beszaladt az alapvonalig. Újabb touchdown, majd a jutalompont is megvolt, így gyakorlatilag fél perc alatt tetemes előnyre tett szert a Green Bay (14-0).

A második negyed elején azért szólt a Steelers is, hogy „hello, itt vagyunk”, egy 49 yardos támadás végén Shaun Suisham 33-ról belőtte a gólt (14-3). És miközben Amerikában peregtek a félperces reklámok hárommillió dollár „jutányos” áron, a magyar közvetítésben megnézhettük a jelenlévő hollywoodi sztárokat. Sokan elmentek, de kétségkívül legjobban Michael Douglasnek örülhettünk, aki talán kigyógyul(t) rákbetegségéből. Annyi bizonyos, hogy az ősszel megjelent rémisztő fotók után most újra a réginek néz ki a színészóriás. Big Ben ellenben nem tűnt a réginek, a negyed vége felé ismét az ellenfélhez passzolt, a „sajtosok” pedig köszönték szépen, a félpályáról egy-kettő bemasíroztak a célterületre (21-3). Innen felállni? Nos, 39 másodperccel a nagyszünet előtt láttuk ennek némi jelét: egy csodálatos támadássorozat végén Roethlisberger szinte végig Hines Wardnak passzolt, az utolsót éppen a Packers alapvonala mögé (a jutalomponttal 21-10). Legalább „éles” marad a meccs a második félidőre is...

A nagyszünetben aztán jött a Black Eyed Peas „koncertje”. Egy amerikai bulvár portál szerint sokan nem is a football, hanem a szünetbeli szórakoztató program miatt nézik a Super Bowlt. Meglehet igazuk van. Bár magam jobban szerettem az előző döntőkön fellépő olyan őszinte rockot játszó bandákat, mint mondjuk a Rolling Stones, a The Who vagy tavaly a Tom Petty & the Heartbreakers, de be kell valljam, „Borsóék” ha zeneileg nem is, látványban mindenképpen elkápráztattak. No nem, Janet Jacksonhoz hasonlóan (2004) az énekesnő itt nem „vetkőzött”, de az először zöldneonba öltözött, majd később színváltó táncosok közreműködése sokat dobott a produkción.

A második félidőt a Green Bay kezdte, a pontszerzést ellenben a Pittsburgh. A megszerzett labdával a Steelers végigrobogott a pályán, és Mendenhall húzta be a touchdownt (21-17). Megérdemelten lobogtak a terrible towelek, a pittsburghi sárga „rettenetes törülközők” a lelátókon. Aztán sokáig semmi, a harmadik negyedben nem volt több pont. A negyedik elején viszont igen. Támadott a Steelers, de eladta a labdát, a Packers pedig Jennings révén (Rodgers remek irányítójátékával) újra megnyugtató különbségűre növelte az előnyt (28-17). Hogy aztán jöjjön egy újabb fordulat (mondjuk a negyedik negyedben már nem is lehet lazsálni!), Wallace révén ismét touchdownt ért el a Pittsburgh, ráadásul nem egy jutalompontos rúgást, hanem kétpontos kétyardos támadást választott Tomlin főedző. Jól tette, ezzel a hat plusz két ponttal már csak egy field-goal-nyira faragta hátrányát a Steelers (28-25).

Az utolsó négy percre egy-egy támadást várhattunk. Az elsőt egy csodálatos támadássorozat végén „csak” három ponttal zárta a Packers (31-25). A Steelers viszont annyival sem, maradtak a saját térfelükön, és a Green Bay Packers nyerte meg a XLV Super Bowlt. Tegyük rögtön hozzá, hogy bár a Pittsburgh Steelers remekül küzdött, mégis megérdemelten nyertek a „sajtfejűek”.

Az Aaron Rodgers vezette wisconsini gárda majdnem lemaradt a rájátszásról. Ha az alapszakasz utolsó meccsét nem nyeri meg a tartalékos Chicago ellen (más kérdés, hogy a Bears később otthon bukta el a Packers elleni főcsoport döntőt), nem jut tovább. De továbbjutott, és ahol pályára lépett (mindig idegenben), ott nyert. A legfontosabb meccsen is, végig vezetve!

„Visszatér Vince Lombardi Green Bay-be” - mondta a trófea átadáson az NFL főnöke. Lombardi úr ugyanis – akiről a nagyméretű kupát elnevezték – egykoron a Packers edzője volt. Green Bay egy százezres lélekszámú kisváros az északi Wisconsin államban – kevesebben lakják, mint ahányan a döntőt a helyszínen látták. Kicsi, de büszke lehet! Kiváló football csapata van, amely 14 év után lett ismét világbajnok. De hát mit csodálkozunk? A hozzáértők már az idény elején megmondták: a 2010-es bajnokság győztesei ők lesznek. Azért ezek az amerikaiak tudnak valamit, nem?

Széles Tamás írása