A mumusok nincsenek: biztosan nyert az MTK ellen is a Loki – fotókkal, videóval
Szerző: Gurbán György | gurban.gyorgy@dehir.hu Közzétéve: 2022.09.09. 19:40 | Frissítve: 2022.09.10. 02:02
Debrecen - Remek kapusteljesítmény mellé a második félidőben kiváló támadójátékot párosított a Loki. Nem volt kétséges a siker.
A négy részből álló hazai meccssorozat második derbijét vívta meg pénteken este a DVSC Schaeffler női kézilabda csapata. Ezúttal a korábbi években sok gondot okozó MTK látogatott a Hódos csarnokba. Így aztán könnyen megszerezhető sikerre senki nem számított a tavalyi bronzérmes gárda háza táján.

Petrus Mirtill hat gólt tett a közösbe (Fotó: Gurbán György)
A meccs előtt azt lehetett latolgatni, hogy a vendégek kulcsembere, a válogatott Pál Tamara ezúttal mennyi időt fog a pályán tölteni a múltkori alig több mint három perc helyett, illetve a kisvárdai ütközet hajrájában megsérült Szabó Kitti milyen állapotban várja a találkozót. Utóbbi helyzete derült ki hamarabb, hiszen az irányító-átlövő már a bemelegítésnél sem volt ott, civilben biztatta társait - információnk szerint orrtörés miatt.
A meccs első gólját az MTK szerezte, de erre egy öt nullás rohammal válaszolt a Loki.
De persze senki nem gondolhatta, hogy a derbi ennyire egyszerű lesz. Mert azért megérkeztek a meccsre a vendégek, sőt a félidő közepén Pál Tamara is pályára lépett. Két Kekézovity találattal jött közelebb az MTK és miután Győri kapus is elkezdett védeni, felzárkózott a kék-fehér gárda.
De Cathrine Gabriel közbeszólt: a kapus előszőr bravúros módon húzta le Pál Tamara átemelési kísérletét, majd ziccert is védett. Így aztán újra lendületet kapott a Debrecen. A kezdőként lehetőséget kapó Petrus Mirtill az első harminc percben négy góllal hálálta azt meg és Töpfner Alexandra ötgólosra növelte a Loki előnyét a szünetre, nem kis részben Gabriel újabb bravúrjainak (15-10).
A fordulás után is remekül küldött a vendégcsapat, de azért hamar kiderült, hogy nem kétséges a két pont sorsa.
Kedvére variálhatta a felállást Szilágyi Zoltán vezetőedző, a különbség folyamatosan nőtt. A Loki kapujában továbbra is remekelt a 15 védést produkáló Cathrine Gabriel, elől pedig Kácsor Gréta vált ellenállhatatlanná. A végül kilenc gólig jutó átlövő szebbnél szebb bombákkal ötvendeztette meg a szurkolókat.
Végül magabiztos Loki-siker született, a jól harcoló MTK ezúttal nem tudott megfelelni a mumus státuszának.
DVSC Schaeffler – MTK 31–24 (15–10)
Debrecen, 1000 néző: V: Őri, Pozdena.
DVSC: GABRIEL – M. Costa, Vámos P. 3, BORDÁS 3, Planéta 3, Jezsikava, PETRUS 6. Csere: Torda (kapus), KÁCSOR 9, Hámori 1, Hornyák D., Szabó N., Tóvizi, TÖPFNER 6 (3). Edző: Szilágyi Zoltán
MTK: Győri B. – Grosch 2, KEKÉZOVITY 7, Simon P. 2, Szabó L. 1, Koronczai 1, Pelczéder 1. Csere: SUBA (kapus), Mazák-Németh, Mészáros-Mihálffy 1, ROMÁN D. 2, PÁL T. 5 (1), Dakos 1, Sallai N. 1, Juhász E. Edző: Vida Gergő
Az eredmény alakulása: 6. perc: 5–1. 13. p.: 6–5. 19. p.: 10–6. 26. p.: 12–9. 33. p.: 17–10. 42 p.: 20–15. 46.p.: 24–16. 52.p.: 29–21.
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 2/1
Szilágyi Zoltán: Több volt ebben a meccsben, de nem tudtuk erőltetni a gyors játékunkat, ez az ellenfelet dicséri. A védekezésünkkel összességében elégedett lehetek. A támadójátékban főleg az átlövések mentek jól, Kácsor Gréta extrát nyújtott. Összességében elégedett vagyok a teljesítményünkkel.
Vida Gergő: A múlt héten elkövetett hibáinkat sikerült kijavítanunk, ennek örülök. A Debrecen védekezése a bajnokságban az egyik legjobb, mi sem tudtunk vele mit kezdeni. Hiányérzetem a védekezésünk kapcsán van csak, de pozitívan látom az összképet. Büszke vagyok a csapatra, hiszen volt tartása, ezen az úton kell menni tovább.