A Loki majdnem minden játékosa átesett a koronavírus-fertőzésen – videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2020.12.30. 08:35 | Frissítve: 2020.12.30. 08:35
Debrecen - Sokszor előfordult, hogy még szombaton sem tudtuk, ki fog játszani vasárnap, mert a teszteredményeket vártuk – mesélte a DVSC vezetőedzője.
Nyolcpontos előnnyel várja a tavaszi folytatást a DVSC az NB II-es labdarúgó bajnokságban. Félúton van Loki a feljutás felé, sőt már azon is túl, de azért 17 meccset még le kell játszani. A rövid téli pihenő hamarosan véget ér, hiszen szombaton újra munkába állnak a labdarúgók.

Hamarosan újra edzésbe áll a csapat (Fotó: dvsc.hu)
Kondás Elemér vezetőedző a Debrecen Televízió Közügy című műsorában elmondta, ugyan vezetik a tabellát, számos elképzelésüket nem sikerült megvalósítani az ősszel. Hozzátette azonban, hogy ez a csapat a nyáron egy traumát szenvedett el az élvonalból történő kieséssel, jelentősen át is alakult a keret, így nehezebben állt össze a gárda.
„Közrejátszott a koronavírus is, a csapat több mint 80 százaléka átesett ezen, karanténba vonult, tehát nem tudtuk mindig azt a munkát elvégezni, amit terveztünk. Sokszor előfordult, hogy még szombaton sem tudtuk, ki fog játszani vasárnap, mert a teszteredményeket vártuk.
Mindezen nehézségek ellenére nagyon jó közösség alakult ki, helyenként jól is játszott a csapat, de persze vannak hiányérzeteink”
– fogalmazott Kondás Elemér.
A vezetőedző kérdésre elárulta,
mindössze három játékos nem kapta el a koronavírust, így a védettség miatt most ez nem lesz olyan erős befolyásoló tényező, mint ősszel.
A műsorban szó esett arról, hogy sokan kérik számon a Lokin azt, hogy nem az erőteljes letámadós taktikát játsszák. Kondás Elemér erre azt mondta, ehhez nagyon felkészültnek és összeszokottnak kell lenni egy csapatnak, mindenkinek jó erőállapotban kell lennie. Ez most elsősorban a vírus miatt nem így volt, ráadásul az ilyen technikához ezt szem előtt tartva kell igazolni a játékosokat, de még nekik is össze kellene hangolódniuk. Ha valami nem jól működik, nem elég gyors a játékos, „kijátszanak minket elől, és szívlapáttal viszik a védelemre a labdát.”
A 4-4-2-es felállás sem szentírás a Lokinál – tette hozzá –, ha meg szeretnék bontani az ellenfél játékát, készek változtatni.
A vezetőedző óva inti a játékosokat az elbizakodottságtól, mint mondta,
„ne nézzünk nagyon fölfelé, mert akkor könnyen elbotlunk a küszöbben”,
ugyanakkor bízik benne, hogy kiharcolják a feljutást. Hozzátette, jó most a csapat „állománya”, vannak rutinosabb, középkorú és fiatal játékosaik is, de ha visszakerülnek az NB I-be, néhány labdarúgót még igazolnának. Ugyanakkor a fő vezérelv marad; saját nevelésű, helyi kötődésű játékosokra kell épülnie a Lokinak. Mint elmondta, a járvány miatt az utánpótlásból is gyakran kellett beugrani fiatal játékosoknak, így ez a helyzet azt is megmutatta, milyen fiatal játékosok fociznak az akadémiákon.
A teljes beszélgetést az alábbi videóban nézhetik meg:
HOZZÁSZÓLÁSOK (8)
Bayer András
“Úgy se érteném”..tipikus tudás nélküli proli fellengzés:)képzelem mekkora szakmai tudásod és kiművelt kommunikációd lehet:) próbálkozz csak meg elmagyarázni,lehet megértem..:)
Bayer András
Melyik más csapat edzését nézzem meg?Fradi?Real Madrid?Nem vagyok sértett,de az ilyen tartalom nélküli fröcsögéseket mint a tiéd nagyon nem bírom.Ha ekkora nagy szakértő vagy írjál akkor konkrétumokat,ne csak károgj,mint a varjú..:)
Nemes Csaba
Minek? Úgy sem értenéd. Sértettségedet látva, elégedett lehetsz vele. Ha más csapatok edzéseit véletlenül megnéznéd, légy óvatos ne hogy rohamod legyen.
zsugababus
Semmit nem jelent a teszt lehet már a következő percben el is kapta .Nos akkor mi a helyzet ?
Bayer András
Írjál már valami konkrétumot,hogy miket is hiányol egy ilyen sokat tapasztalt zseni:)
Nemes Csaba
Igazad van, semmilyet.
Bayer András
Nemes Csaba milyen szakmaiságot keresel szakértő uraság?:)
Nemes Csaba
Sírás és kfogás felvázolása tökéletesen megy, de hol marad a szakmaiság, azt még nem láttam, szerintem nem is fogom mert az nincs.