Wolf Kati: az előadóművészet egy hatalmas móka, de az oda vezető utat nem lehet ellazáskodni
Szerző: Péter Szabolcs | peter.szabolcs@dehir.hu Közzétéve: 2023.05.01. 09:00 | Frissítve: 2023.05.01. 09:00
A Debreceni Egyetem hamarosan induló Kortárs Könnyűzenei képzésének énektanára nagybetűs előadókat nevelne a diákokból. Interjú.
Hazai és nemzetközi szinten egyaránt egyedülálló, hiánypótló képzést indít szeptembertől a Debreceni Egyetem – a DE Könnyűzenei Intézetének koordinálásával, a Zeneművészeti Karon. Az érdeklődés a Kortárs könnyűzenei alapképzés iránt óriási: a vártnál és a rendelkezésre álló helyeknél négyszer nagyobb a jelentkezők száma – árulta el Kapusi Kálmán intézetigazgató a Dehir kérdésére.
Wolf Kati komolyzenészként végzett
Az új alapszakon nyolc – könnyűzenei gitár, basszusgitár, billentyűs hangszerek, ütőhangszerek, ének, szaxofon, trombita és harsona – szakirányon tanulhatnak majd a hallgatók. Többek között olyan neves muzsikusoktól, mint Tóth Marcell billentyűs-producer, Gyémánt Bálint gitáros, Varga Antal, az Abrakazabra zenekar vezetője. Vagy éppen Wolf Kati, akit a szakma és a közönség egyaránt elismer, és aki szívesen nyilatkozott a Dehirnek.
Dehir: Hogyan került képbe a Debreceni Egyetem képzése kapcsán, mint énektanár?
Wolf Kati: Az eredeti végzettségem szolfézs-zeneelmélet tanár, illetve karvezető. Komolyzenészként végeztem, azt hiszem azért eshetett rám a választás, mert a pop szakmában tevékenykedem, és van ilyen irányú végzettségem. Nagyon örültem a felkérésnek, hiszen ez egy kifejezetten izgalmas feladat. Évekig toltam magam előtt az oktatás lehetőségét, sokáig nem volt rá időm, végül azonban a pandémia alatt elkezdtem éneket tanítani. Féltem ettől a feladattól, mert anno remek énektanárom volt, aki a mai napig etalon számomra. Az egyetemi felkérés ráadásul egy induló dolog, ami külön megszépíti az egészet. Nem a készbe ülök bele, részt veszek a megszületésében is.
Ez egy kuriózum, nemcsak Magyarországon, de Közép-Európában sincs könnyűzenei képzés, egyetemi alapfokon. Holott magam is azt hangoztatom, hatalmas szükség lenne rá. Az egész képzés arra fókuszál, hogy aki itt diplomát szerez, az a szakma bármely részében helyt tudjon majd állni.
Tudni kell zenekarban együtt zenélni, többféle stílusban zenélni, elsajátítani a produceri, és stúdió ismereteket. Rock, poptörténetet fognak tanulni a tanulók, színpadi mozgást, menedzsmentet, stb... Ezek nem evidens dolgok, rengeteg előadónak nincs ismerete róluk.
Dehir: Hogyan működik majd a tanítás? Tömbösítve, személyesen? Vagy lesznek online elemek is?
Wolf Kati: Félállásban, két napot fogok Debrecenben tölteni hetente. Nem szeretek online tanítani, azt gondolom, éneket nagyon nehéz számítógépen keresztül oktatni. Fontos a személyes jelenlét, a hangképzés 90 százaléka ugyanis pszichológia: minden a torokban csapódik le. Ha izgulunk, gombóc van a torkunkban, ha bajunk van, összeszorul. Mindenféle idegi probléma hat a hangképzésre, a levegővételtől egészen addig, hogyan húzzuk ki magunkat.
Dehir: Hány hallgatóval dolgozik majd, s milyen tárgyai lesznek?
Wolf Kati: Nem tudjuk egyelőre, mennyi diák lesz. Megtörténtek a felsőoktatási jelentkezések, az ének szakra jelentkeztek a legtöbben. De hogy ebből három lesz nagyon jó, vagy tizennyolc, az csak a felvételin derül ki. Nincsenek előre eldöntött számok. A tárgyakat ismerjük, megvan a tanrend, meglátjuk hány ember vesz majd rajtuk részt. Maga az énektanítás pedig egyéni, személyes lesz. A hangképzésre egy hallgató jön be, a vokál éneklésre pedig természetesen többen.
Dehir: Zenész családból származik, gyakorlatilag már gyermekkorától megtapasztalhatta, hogy a zene egyszerre művészet és szakma, amit tanulni kell… Édesapja, Wolf Péter, az Erkel Ferenc-díjas zeneszerző mellett mi volt a legfontosabb, amit útravalóként magával vihetett?
Wolf Kati: Az, hogy kiskoromtól láttam édesapámat dolgozni a szakmában, egy többletet nyújt: nemcsak amiatt, hogyan állok majd a tanulóinkhoz, de amiatt is, hogy a saját elért sikereimet mennyire tudom megbecsülni. Semmi nem hullott az ölembe, végig jártam a ranglétra összes fokát. Minden létező iskolát elvégeztem a zenével kapcsolatban, édesapám mellett ráadásul édesanyámtól is rengeteget tanultam (énektanár, karvezető.)
Benne éltünk a zenében, a mottónk pedig az volt: bármit is dolgozzunk, az egy szakma, tanuljuk meg a lehető legjobban!
Dehir: Érdekesség, hogy végül édesapja és Ön is eljutott az Eurovízióra, sőt, külön-külön díjazták is Önöket.
Wolf Kati: Amikor Friderika indult az Eurovízión, akkor még a versenyeken volt kint egy helyi szimfonikus zenekar. Minden induló velük énekelt, így a versenyzőket elkísérte egy karmester is. Édesapám volt a magyar karmester, kétszer is kint járt, és nyert is közönségszavazást.
Dehir: A fesztivál előtt a dortmundi rádió megszavaztatta a közönségkedvenc dalt: a németek Önt választották, a dal ráadásul végül az évtized legjátszottabb rádiós dala lett Magyarországon. Hogyan fogadta a hírt?
Wolf Kati: Hatalmas megtiszteltetésnek éreztem, hálás vagyok érte.
Dehir: Említette az énektanárát. Van olyan szakmai trükk, amelyet ellesett tőle?
Wolf Kati: Az énektanáromhoz, Dékány Endréhez 26 évig jártam, haláláig tanított, az egyik legjobb barátom lett, szülő helyett is szülő volt. Láttam, kik jártak hozzá rajtam kívül, és azt is, micsoda önfelfedező utakon segítette végig a tanulókat, hogy mindenki megtalálja a saját hangját.
Ez egy „never-ending” sztori, folyamatosan képeznünk kell magunkat. Ha csak a tizedét át tudom adni a diákoknak abból, amit tőle tanultam, már nagyon boldog leszek.
Úgy vélem, egy énekes élete tele van önzéssel. Mindenkiben, aki porondon van, és előadóművész, van egy nagyfokú hiúság, és önzés. Én ezt vállalom! Azért vagyunk mi ott fent, mert ott akarunk lenni, meg akarjuk mutatni magunkat. Az énektanításnál azonban meg kell nyomni a Kikapcs gombot, csak és kizárólag a tanítványra összpontosítani. Ez az előadói egonak is jót tesz.
Dehir: Szigorú lesz a hallgatókkal, vagy inkább empatikus, szabad kezet adó?
Wolf Kati: Remélem, hogy empatikus tudok lenni. Saját magukkal kell szigorúnak lenniük, ezt nem tudom átvenni tőlük. Annak semmi értelme, hogy én erőltessem, ha ők nem veszik véresen komolyan a feladataikat.
Maga az előadóművészet ugyanis egy hatalmas móka, játék, viszont az oda vezető utat nem lehet ellazáskodni.
Saját magukkal szemben kell hiúnak, és akaratosnak lenniük. Akarjanak leásni a legmélyebb szintekre! Az énekóra egy tükör. Meg kell tanulni, hogy ki vagy, vállalni, hogy mit tudsz, mit akarsz mondani a közönségnek. Ez egy nagyon hosszú út…Vannak előadók, akiknek nincs olyan elképesztő hangi adottsága, példának Stinget szoktam felhozni, akit kifejezetten imádok: reggeltől estig tudom hallgatni, annyi közlendője van, tele tartalommal. Holott nem egy csillogó-villogó, cizellált hangú énekes, mint például Whitney Houston, mégis szerelmes vagy abba, ahogyan énekel, a közlésmódja miatt.
Dehir: Mivel ajánlaná ezt a képzést?
Wolf Kati: Az éneklés, a pop szakma egy nagy verseny. Amit én a hangképzésen, zenén kívül megtanultam, azzal mindig úgy éreztem, sokkal jobban felfegyverzem magam erre a szakmára, akár egy fellépésről legyen szó, akár egy próbafolyamatról, stúdiózásról. Egyáltalán nem elég az, ha valakinek szép hangja van. Az jöjjön ide, aki össze akar szedni minden arzenált ahhoz, hogy később tanár, vagy művész lehessen!
Dehir: Amikor Debrecenben jár, van ideje szétnézni a városban? Akár egy koncertre elmenni?
Wolf Kati: Fellépni sokat voltam már itt. A belvárost nagyon szeretem, de igazából az egész országot úgy ismerem, hogy backstage-ek, koncerthelyszínek, öltözők… Legutóbb a Debreceni Református Nagytemplomban volt például egy nagyobb megmozdulásom, de még így sem ismerem eléggé a várost. Na de majd most! Végig fogom járni a zenés klubokat, a vacsorahelyszíneket, a színházakat és mindent, amit lehet. Imádok sétálgatni is, nem igazán vagyok az a pihenős típus, reggel felveszem a sportcipőt és meg sem állok, ha van időm…