Trombita harsog, dob pereg: szól a katonazene Debrecenben – videóval
Szerző: Pálffy Andrea | palffy.andrea@dtv.hu Közzétéve: 2015.07.02. 18:02 | Frissítve: 2015.07.03. 08:38
Debrecen - Térzene, koncertek és alaki bemutató: megkezdődött a 19. Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál Debrecenben. A vasárnapig tartó rendezvényen négy külföldi és három hazai katonazenekar szórakoztatja az érdeklődőket.
A Burgerland Tartományi Zenekar vágta ki a rezet, pontosabban szólaltatta meg a réz- és persze a fafóvós hangszereket délután az Ady parkban. A 19. Nemzetközi Katonazenekari Fesztiválra érkező együttesek a város több pontján adtak ízelítőt tudásukból - a hallgatóság nagy örömére.

Debrecenben kétévente gyűlnek össze a katonazenekarok. Idén a Magyar Honvédség Központi Zenekara, a Debrecen és a Hódmezővásárhely Helyőrségi zenekarok mellett, osztrák, francia, horvát és lengyel együttesek előadásait láthatják, hallgathatják az érdeklődők a 19. nemzetközi fesztiválon.
- Ez a fesztivál tradicionálisan hozzátartozik Debrecen kulturális életéhez, mindazonáltal egyetlen ilyen rendezvény az országban, tehát a város hírnevét öregbíti – mondta el Komolay Szabolcs alpolgármester.
A fesztivál első napján, csütörtökön a térzenék mellett a rendezvény nyitókoncertje és éji zene is szórakoztatja a debrecenieket és az ide látogatókat. Pénteken fél hattól a résztvevő zenekarok felvonulása után szabadtéri koncertek lesznek. Szombaton a rendezvény leglátványosabb részét az úgynevezett gyepshow-t, vagyis alaki bemutatókat láthatnak az érdeklődők a Főnix Csarnokban, vasárnap pedig a Békás-tónál gyerekprogram várja a legkisebbeket.
A 19. Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál további programja:
július 2. csütörtök
18.00 Kossuth tér
FESZTIVÁLNYITÓ KONCERTEK
Debrecen és Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekarok
21.00 Kálvin tér, Emlékkert
„KIS ÉJI ZENE”
Debrecen és Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekar rézfúvós együttesei
július 3. péntek
17.30 Piac utca – Kossuth tér
ZENEKAROK FELVONULÁSA
18.00 Kossuth tér, Ady park, Csapó utca, Déri tér, Hal köz
SZABADTÉRI KONCERTEK, TÉRZENÉK
21.00 Kossuth tér
MH KÖZPONTI ZENEKAR KONCERTJE
július 4. szombat
18.00 Főnix Csarnok
ÖSSZEVONT NAGYKONCERT, „GYEPSHOW”
Közreműködők: külföldi és magyar zenekarok, énekes szólisták, díszelgők, zászlóvivők, táncosok
július 5. vasárnap
11.00 Nagyerdő
GYERMEKPROGRAMOK A DEBRECENI HELYŐRSÉGI ZENEKARRAL
Dehir - Elkezdődött a Katonazenekari Fesztivál
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)