Szó elszáll
Szerző: Ellenfény Online | info@dehir.hu Közzétéve: 2011.02.13. 15:50 | Frissítve: 2011.11.04. 16:35
A Deszka Fesztivál negyedik napja a fosztóképzőé: van itt mindenféle szöveget nélkülöző előadás, dráma nélkül létrejövő bemutató és a nyelvnélküliségről szóló darab is. A tanulság: ha a szó elszáll, az előadás akkor is megmarad – írja Kovács Bálint, a Ellenfény folyóirat online fesztiválnaplójában.
Mit szól az ember, ha egy nem előadásokról, hanem drámákról szóló fesztivál egyik programján nemhogy dráma, de mindenféle verbalitás nélküli előadással találkozik? Alighanem meglepődik. És mit szól a gyerekközönség, ha ez a némaszínház történetesen a bábszínházban zajlik? Fennhangon kérdezgeti az anyukáját, hogy mikor kezdődik már a bábszínház, és miért nincs a színpadon semmi érdekes. Mondjon bárki bármit a kritikusokról, a legkegyetlenebb bírák mégiscsak a kisgyerekek.
A Bartal Kiss Rita és Horváth Mária által „írt” előadás, A kékruhás kislány történetének alcíme Muszorgszkij nyomán lehetne akár Egy kiállítás képei is: a néma, zenés játékot félig egy kékruhás báb-kislány, félig az őt mozgató kis kompánia adja elő, s festmények megelevenedéséről, az azokon szereplő, kibontatlan történetekről szól. Mintha be akarná bizonyítani, hogy a poros arany képkeretekben, a biztonsági korlát túloldalán lévő, évtizedek óta mozdulatlan festmények igenis élhetnek, ha annak, aki nézi, van némi fantáziája. A vetítések segítségével a képek a szemünk előtt „festődnek meg”, az egyik kép pislog és grimaszol, mert a vászon fejrésznél lyukas, és egy ember ül a túloldalán; a másik festmény meg szétnyílik, és kiderül, hogy domború, sőt a labda is legurul róla – és így tovább, egy órán keresztül. A gyerekzsivajos sikertelenség oka az lehet, hogy talán egy korosztállyal alullőttek az alkotók, amikor a hatéveseknek hirdették meg az előadást – valóban, miért is kéne egy hatévesnek értenie Picasso festményeit? Nem kell, ahogy egyelőre nem kell megbirkózniuk Esterházy Péter regényeivel, és nem kell az óvodában Schönberg atonális zenéjét hallgatniuk a délutáni alvás előtt. Pedig az ötlet nagyon jó és fontos – pár évvel később.
A fesztiválvendég jól tette, ha figyelmeztetésnek vette a koradélutáni előadás szövegnélküliségét, mert így felkészültebben érhette a következő, szintén – de most más értelemben – dráma nélküli előadás. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház (Urbán András Társulata) nem először dolgozik Tolnai Ottó szövegével – a Könyökkanyar egy korábbi Deszkán is szerepelt –, ám most fogtak egy verseskötetet, A kisinyovi rózsát, és azt játszották el. Vagy valamit, amiben szerepeltek a versek. Vagy ha nem is szerepeltek, legalábbis elhangzottak benne.
Urbán választása érthető – a fesztiválválogatóé vitatható, de elfogadható –, hiszen ezek a Tolnai-versek olyanok, mint egy írógéppel papírra vetett Urbán-előadás: erősen asszociatívak és igen burjánzóak, zabolátlanok, és nem törődnek az érthetőséggel. Hogy drámának nem tekinthető a szövegkönyv, az természetes, de az már nem az, hogy a versek nem tekinthetőek szövegkönyvnek sem – inkább aláfestő zene ez a szövegtelen, félig-meddig fizikai színházhoz. (És ha így nézzük – persze csak a túlzásra hajlamosak nézhetik így –, e szempontból gyakorlatilag ugyanolyan, mint A kékruhás kislány története.) Persze sokszor fedezhetőek fel a színpadi történésekben utalások a versek szövegére, néha (ritkán) konkrétan az is történik, ami épp elhangzik, ám az előadás formanyelvének hatalmas szabadságfoka miatt tulajdonképpen pontosan ugyanilyen érvényes vagy „érvénytelen” előadás született volna egy más szöveggel vagy – ami igazán illett volna ide – halandzsa-aláfestéssel.
A V. Debreceni Deszka Fesztivál előadásairól, eseményeiről bővebben az Ellenfény című folyóirat oldalán olvashatnak.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)