Sorsszimfóniák: új könyve jelent meg a debreceni írónőnek
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2015.06.22. 09:54 | Frissítve: 2015.07.05. 13:38
Debrecen – Hosszú az út, amit ez a karcsú verseskötet megtesz: formagazdagság, kísérletező kedv egyaránt jellemzi Lajtos Nóra líráját.
Lassan húsz éve indult Lajtos Nóra költői pályája, verseit ugyanis 1996-tól kezdte el folyóiratokban publikálni, ám első verseskötete csak idén, a könyvhétre jelent meg, éppen egy évvel első tanulmánykötetét, A tiszta beszéd varázsát követően. Fontos, jelentős időszak ez tehát a püspökladányi születésű alkotó számára, akit manapság már szinte minden Debrecenhez köt: itt él családjával, itt dolgozik (tanít, folyóiratot szerkeszt), s itt folytatja irodalomtörténészi tanulmányait is
Karcsú, kézbe simuló könyv a Magyar Napló kiadó gondozásában megjelent Sorsszimfóniák, melynek jellemzően nem terjedelmes, sok-sok oldalon át hömpölygő, nagyívű költemények alkotják a gerincét, hanem inkább rövidebb darabok. Ugyanakkor a kötet szerkesztése – ahogy egy zenemű esetében is – kiadja a nagy egészet: a ciklusokból összeáll a teljes „szimfónia”. A zenei párhuzam pedig már csak azért is helyénvaló, mivel Lajtos Nóra – akinek sorai mögül átsejlik olvasottsága, műveltsége – nemcsak az irodalommal kötelezte el magát, hanem a zenével is.
Hat ciklusra tagolódik könyve, melynek Prológusa klasszikus módon szellemi kalandra invitálja az olvasót: „Minden ösvény neked terem...” Lajtos Nóra lírájának visszatérő motívuma a nagy elődök megidézése, a lírai hagyományok előtti tisztelgés. Ám mindezt beleágyazza az egyéni emlékezet világába és a jelen megélésébe. Nem hangos, nem hivalkodó költészet ez. Formagazdagság, kísérletező kedv egyaránt jellemzi az egész kötetet és a ciklusokat is. A Létszirmoktól a Lélekkapukig alig pár tucat oldalnyi a távolság – mégis hosszú az út: az is, amit az ember, s az is, amit az irodalmár megtesz. E két (valós) szerep között gyakran ingadozik Lajtos Nóra. Magáról ír, arról, amit lát, tapasztal, megél, de arról is, amit olvas, és ami ezáltal válik részévé az életének. Szeretett mesterei, tanárai is megelevenednek e lapokon: Görömbei Andrástól Borbély Szilárdig, Hajnóczy Pétertől Kányádi Sándorig. A tisztelgés azonban nem pusztán önmagáért való Lajtos Nóra lírájában. A Psyché-parafrázisok többszörös játék: a Weöres Sándor által elképzelt költőnő szerepét és életét fogalmazza át, s veszi magára sorsát a huszonegyedik századból Lajtos Nóra, s formálja mai sorokká: „láttad már virágmintás / pizsamádon a rózsákat / kinyílani és biciklis / kispárnádon a kerekeket / hajtani vagy a tőből / amputált félkezű kócos / tündérbabákat mikor / láttad utoljára sírni”. Mondhatni, minden ciklus és minden egyes vers új és új világ: az ív a Perzsia akrosztikonjától a záró Lélekkapukig tart, mely finom haikukat úsztat a személyesség vizein.
Ebbe az alapvetően visszafogott lírába persze nem csupán a nőiesen pasztell árnyalatok férnek bele. A Falusi gázolás erős darabja e kötetnek: életről, s halálról ír természetesen, keresetlenül, úgy, ahogy megélhetjük a hétköznapok tragédiáit, s akár bele is pusztulhatunk a váratlanul érkező fordulatba: „váratlanul rám tört egy négykerekű cunami, / s motor-zajos robbanása elnyelte csipke-lelkem / utolsó földi kiáltásmaradványait”. Olykor pedig finom irónia is átsejlik a sorokon – különösen szép példája ennek az Impromptu Dsida Jenő emlékére, melyben „Egy nyárfa alkatú harmincas fiatalember / sietett a kerten át a Károlyi Palotába--- / fekete csatos táskájával kezében, fel a lépcsőn, / hogy találkozzon egykori önmagával, júniusban”.
Lajtos Nóra nem tagadta meg tanári énjét sem. A kötet illusztrációit ugyanis a debreceni Medgyessy-gimnázium 13. osztályos grafika szakos hallgatói készítették – s így lehetőséget kaptak egy nem mindennapi bemutatkozásra.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)