Sorozatfüggő és szívesen fut lazításként a debreceni társulat színésznője
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2019.02.10. 11:10 | Frissítve: 2019.02.10. 13:57
Debrecen – Ne legyen mindegy, hogy valahol ott vagyok-e vagy sem: így tartja Tolnai Hella, aki lehetett volna zenész is. Most úgy érzi, kezd beilleszkedni Debrecenben. Interjú.
Trishként mutatkozott be a Bonnie & Clyde-ban, majd a visszafogott, kicsit rejtőzködő Ivy szerepében ismerhette meg az Augusztus Oklahomában közönsége a frissen szerződtetett Tolnai Hellát. Pár hete Cate szerepét próbálja a figyelem középpontjába került Sarah Kane darabban, így nem csak arról faggattuk a fiatal színésznőt, hogy komoly zenei érdeklődését miért cserélte le a színészi pályára, hanem arról is, hogy a Szétbombázva körül kialakult vélemények miként befolyásolják a színészek munkáját, a próbafolyamatot.

Dehir.hu: Ráckevei Anna beszélgetéssorozatának utolsó találkozóján az Augusztus Oklahomában női szereplői voltak a vendégek. Itt úgy fogalmazott, hogy szívesen eljátszaná Violet karakterét, de arra is kitért, hogy milyen vonásaidban hasonlít vagy tér el a saját karaktere, Ivy tulajdonságaitól. Visszafogott személyiségnek tűnik, de nem így vallott magáról.
Tolnai Hella: Ivy is egy rejtőzködő típus, időnként szeret háttérbe vonulni, akár önvédelemből, akár a félresikerült élete miatt. A rejtőzködése hasonló hozzám. Néha én is nehezen oldódom, sokan távolságtartónak éreznek elsőre. Amiben különbözünk az az, hogy én azért vibrálóbb személyiség vagyok, aki nem hagyja elnyomni magát, és ebben azt hiszem, az utóbbi időben sokat fejlődtem. Imádom a humort, az öniróniát.
Dehir.hu: Tud a társaság középpontja lenni?
Tolnai Hella: Tudok és szeretek is, de kell hozzá biztonság. Nem feltétlen vagyok az a típus, aki egy ismeretlen vagy félismeretlen közegbe berobban, és rögtön természetesen adja magát. Egy olyan társaságban, ahol ismerem az embereket, felszabadult és önmagam lehetek.
Dehir.hu: Debrecenben, a színházban szokott már felszabadult lenni?
Tolnai Hella: Igen. Ez igaz az együtt töltött estékre és a próbákra is. Kezdek beilleszkedni.
Dehir.hu: Azt mondta, hogy Violet szerepét nagyon szívesen eljátszotta volna a Tracy Letts-darabból. Miért vonzotta egy ilyen karakter?
Tolnai Hella: Mert jó színészi kihívás. Nem tudom azt mondani, hogy lenne személyes élményem egy ilyen karakterrel, mert hál' istennek jó családi hátterem van, nem volt soha hosszú ideig olyan ember a környezetemben, akitől féltem volna, vagy aki megkeserítette volna az életemet. Violet színészileg izgalmas feladat, mert nagyon távol áll az én személyiségemtől.
Dehir.hu: A családja segített abban, hogy színésznő legyen?
Tolnai Hella: Persze. Mindig érdekelt a színészet és egyszer csak el is terelt a korábban vonzónak tűnő zenei pályáról. Zenei szakközépbe jártam Kecskemétre, terveztem, hogy felvételizek klasszikus magánének szakra a szegedi egyetem zeneművészeti karára, de közben felvettek a Pesti Magyar Színiakadémiára. Persze, felvételiztem a Színműre és Kaposvárra is, csak egyik helyre se jutottam be elsőre. Így maradt a színiakadémia.
Dehir.hu: A zene jelen van az életében?
Tolnai Hella: Szeretek énekelni, és mind a mai napig fejlesztem magam. Hét évig hegedültem és hat évig zongoráztam. Az, hogy tudok kottát olvasni és van némi zenetörténeti ismeretem, a színészi pályán is előny.
Dehir.hu: Miért vonzotta ennyire a színészet miközben évtizedes zenés múlt volt a háta mögött?
Tolnai Hella: A színház nyelvén találtam meg azt a formát, amivel a legjobban ki tudom magam fejezni. Hozzáteszem, az is hozzájárult ehhez, hogy szolfézs-zeneelmélet szakon nem voltam kiemelkedő.
Dehir.hu: Intuitív alkat?
Tolnai Hella: Fontosnak tartom a megérzéseimet és figyelek rájuk. Eddig még nem vitt el az erdőbe.

Dehir.hu: Térjünk vissza az iskolákhoz. A színiakadémia közben felvették a kaposvári színművészetire, de az egyetem után úgy tűnik, nem igazán találta a helyét, vagy legalábbis több színházban megfordult.
Tolnai Hella: Az egyetem után Budapesten egy független színházi csapattal kezdtem el dolgozni. Sajnos a közös munka egy fél év után elakadt és szétszéledt a társulat. Ott álltam tanácstalanul, nagyon bizonytalan voltam. Ekkor jött Kecskemét, ahol nagyon jó próbafolyamatokban vehettem részt. Dolgoztam a Mohácsi Jánossal, Rusznyák Gáborral és a debreceni előadás, az Augusztus Oklahomában rendezőjével, Keszég Lászlóval is. Eközben játszottam Budapesten is több helyen. Ezután jött Szeged, a Keszég-Spiró időszak, amelyben nagyon sok mindent megtudtam magamról és szakmailag is sok lehetőségem volt fejlődni. Itt megint az én döntésem volt, hogy eljövök. Sokan vannak úgy, hogy mennének valahonnan, de nem tudnak. Nekem akadt lehetőségem tovább lépni. Szerencsés vagyok.
Dehir.hu: Mit tapasztalt Debrecenben?
Tolnai Hella: Nagyon befogadó volt a társulat, szeretek itt lenni. Eddig jó munkáim voltak, és inspiráló a közeg. Sok fiatal van.
Dehir.hu: A második nagyobb szereped Debrecenben Cate figurája Sarah Kane Szétbombázva című darabjában. Mit szól a darab körül kialakult véleményekhez? Hogyan befolyásolja a munkájukat mindez?
Tolnai Hella: Sok értékes idő ment el a próbákból azzal, hogy a darab körül kialakult bántó véleményekkel kapcsolatos érzéseinket kibeszéljük, illetve azzal is foglalkoztunk, hogyan reagáljunk ezekre a szituációkra. Ebben az értelemben sajnos befolyásolja a munkát. Engem személy szerint eléggé nyomaszt ez a helyzet. Viszont pozitív hatása is van ennek a jelenségnek, mert több ezzel foglalkozó cikket is olvastam az interneten, tehát terjed a produkció híre. Van, aki szerint nincs ennél jobb reklám. A Szétbombázva nagyon különleges darab. Éppen ezért a kollégáim közül sokan jelezték, és nem csak Debrecenben, hogy kíváncsiak és nagyon várják az előadást.

Dehir.hu: Örült a feladatnak?
Tolnai Hella: Szerintem minden fiatal színésznő örülne neki.
Dehir.hu: Miért tartja fontosnak beszélni az erőszakról?
Tolnai Hella: Az erőszak nem tabu téma. Jelen van, és mindenkiben ott lappang, csak nem biztos, hogy felszínre jön. Sarah Kane élesen mutatja meg az erőszak különböző formáit. A boszniai háború, és annak brutalitása ihlette az írónőt.
A világ azóta nem lett jobb. A színháznak pedig igenis feladata reagálni a külvilágra.
Ami még megfogott a darabban az az, hogy mennyire egyedül vagyunk. Mindemellett a műnek nagyon jó a humora. Ha már fojtogat, jön a tűpontos feloldás.
Dehir.hu: Több darabban játszik, illetve próbál. Mennyi ideje marad arra, hogy ismerkedjen Debrecennel?
Tolnai Hella: Kevés szabadidőm van, úgyhogy kicsit be vagyok szorulva a színház és a színészház közé, de voltam már a Nagyerdőn és futottam már a stadion futókörén is. Szeretek kikapcsolódni a futással vagy bármilyen más edzésformával, amire nincs mindig energiám és sorozatfüggő is vagyok.
Dehir.hu: Ha nem Debrecenben van, akkor hol a bázisa?
Tolnai Hella: Pesten. A Debrecenen kívüli munkáim, a magánéletem és a barátaim is oda kötnek.
Dehir.hu: Van szakmai vagy egzisztenciális vágya, amit szeretne elérni?
Tolnai Hella: Ha lenne egy saját lakásom, az nagy biztonságot adna. Kicsit feszít harmincévesen, hogy nincs semmim. Ha a szakmai vágyakat vesszük, akkor jó lenne filmezni, sokkal nagyobb tapasztalatot szerezni. A színházban pedig maradjon az, ami most van:
szeretnék jó szerepeket kapni és érezni, hogy gondolkodnak bennem. Ne legyen mindegy, hogy valahol ott vagyok-e vagy sem.
Legyen fontos, hogy ott vagyok, érezzem, hogy van egy bizalom felém és akkor nagy kedvvel és energiával lehet teljesíteni. Ez ad egy biztonságot egzisztenciálisan, mentálisan és lelkileg is. Hisz nyilván mindenki jó akar lenni.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)