Rohan az idő: mindent elmesél Levi, a magyar könnyűzene ikonja

---

Debrecen – Szörényi idén már 70 múlt. Hihetetlen? Az. Életéről, pályájáról, titkairól mesél ez a remek gitáros, énekes és dalszerző.

---

Szörényi Levente biztos, hogy a magyar könnyűzene első számú ikonja volt. Hihetetlen, micsoda pályát futott be ez a zenész, ahogy az is, hogy idén már a 70. életévét töltötte be ez az úriember, akiért generációk rajongtak Magyarországon.

Azok, akik a hatvanas (de akár a hetvenes) években voltak fiatalok, nyilván kapásból sorolják a nagy Illés-slágereket: Az utcán, Sárga rózsa, Ne gondold, Kéglidal, Amikor én még kissrác voltam, Légy jó kicsit hozzám. Little Richard. De sokan ismerték és imádták a Fonográf világát is: A széllel szemben járok, A szombat esti lány, Egy őszinte dal, Ha felépül végül a házunk... S még ma is gyakran előkerül bulikban a felejthetetlen Lökd ide a sört is.

A későbbi nemzedékeknek Szörényi egyre inkább rockoperák szerzője, s nem annyira rockzenész. Az alfa és az omega nyilván az István, a király. Ehhez képest az Attila, Isten kardja vagy a Fénylő ölednek édes örömében meg sem közelítette az István sikerét. Ám ettől függetlenül Szörényi Levente olyan művész maradt, akire érdemes és kell is figyelni.

Hogy lett ebből a tehetséges, kreatív és elszánt, szorgos és lelkes fiatalemberből az első igazi nagy magyar beatsztár, még a Kádár-korban? Amikor a külföldről beáramló rockzene sokkal inkább tartozott a megtűrt, mint a támogatandó kategóriába? Hogyan nyerte el egy ország imádatát dalaival? Egyáltalán? Hogyan is alakult meg az Illés zenekar? Tényleg úgy írtak dalokat Bródy Jánossal, mint a nagy példaképek, Lennon és McCartney? Miért pont Illés volt az Illés? Miért volt szükség a tesóra, Szabolcsra a bandában? Mi a helyzet a rock and roll mellett a droggal? Vagy éppen a nőkkel? Valóban veszélyeztethette egy sztárcsapat státuszát egy kis éjszakai kukarugdosás? Miért van az, hogy az első feleséget, akitől Szörényi elvált, csak simán Kovácsnak emlegeti manapság is? S hogy kerültek a képbe a hunok, az ősmagyarok, Attila király és Árpád vezér? Mi volt az igazság Koncz Zsuzsával kapcsolatban?

Stumpf András jó könyvet írt, illetve szerkesztett: a Rohan az idő vérbeli portrékötet, mely korrekt, teljes képet fest Szörényiről. Nem klasszikus interjúkötet – nincsenek benne kérdések –, csak a muzsikus monológja, aki kiapadhatatlan mesélőkedvvel idézi fel életét. Korokon, rendszereken átívelő életpálya ez. Kirajzolódik előttünk az ötvenes és hatvanas évek világa, az a Magyarország, amitől egyre távolabb kerülünk. Egy kicsit ott lassú túlzottan a tempó, ahol a családi gyökerekről mesél Szörényi, egyébként végig élvezetes olvasmány – annak, aki a dalait ismeri, különösen. Érdekes figyelni, hogyan változik, alakul a zenei világ is, hogyan változik a közönség viszonya az előadókhoz, a zenéhez. Érdekes felidézni, mennyire színesebb volt a hetvenes évek zenéje az előző évtizedhez képest – s minden profizmusa mellett mennyire vérszegényebb is. A kötet lapjain barátságok kovácsolódnak össze és szakadnak meg. A fiatalember, aki 26 évesen már nős és apa, 40 éves korára elvált ember, nem csak megírta az István, a királyt zenésztársával, de megszállottja lett a témának, kutatni kezdte a magyar történelmet. Manapság mintha többet foglalkozna ezzel, mint a zenével. Bár a zenéről nem lehet leszokni. Nem is kell...

Stumpf András könyvét viszont el kell olvasni. (S nem kiolvasni, ahogy ő írja előszavában...) Mert jó. S mert jó felidézni azt, ami már nem lesz soha még egyszer. Sem olyan zenekar, mint az Illés, sem olyan zenész, mint Szörényi Levente.