Regényt írt Debrecenről a kutató
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2020.09.20. 16:00 | Frissítve: 2020.09.21. 13:28
Debrecen – Több mint kétszáz évet utazott vissza az időben Balogh László: könyvében ugyanis Csokonai Vitéz Mihály és Kölcsey Ferenc találkozásait idézte meg.
Eddig is ismerhettük Balogh László vonzalmát Debrecen múltja iránt. Ám azt nem tudtuk, hogy a szépirodalom alkotóként is foglalkoztatja a helytörténeti kutatót, akit a Cívisporta online folyóirat szerkesztőjeként is ismerhetünk.
Balogh László
Dehir: Hogy jött a gondolat, hogy tanulmányok helyett ezúttal regényt írjon?
Balogh László: Aki ismer engem, az tudja, hogy helytörténeti kutatóként a tények embere vagyok. Ebben az esetben viszont felborul a papírforma. Egy olyan történetről írtam ugyanis, amelynek valós tényét nem tudom bizonyítékokkal alátámasztani, viszont
számos olyan utalást találtam a tanulmányokban arról, hogy Csokonai és Kölcsey akár ismerhette egymást.
Én ezt tovább gondoltam, s eszerint barátok voltak. Ilyen jellegű munkám idáig még nem volt, ki akartam próbálni az effajta képességemet is.
Dehir: Miért éppen két költőt, a Református Kollégiumból kirúgott debreceni géniuszt és a Himnusz szerzőjét választotta könyve hőséül? (Családi szálak…, illetve Csokonai és Kölcsey személye)
Balogh László: A lelkiismeretem kéretlen tartozásaképpen írtam meg ezt a regényt, mivel
gyermekkorom első éveit abban a házban töltöttem, ahol Kölcsey Ferenc 1801 és 1809 között lakott; anyai szépanyámnak pedig Csokonai Vitéz Mihály volt az unokatestvére.
Számos közvetett „bizonyíték” van rá, hogy a két költő talán ismerhette egymást. Kölcsey Ferenc első verseit – melyeket széttépett és ezért ezekből egy sem maradt ránk – népies stílusban írta. Honnan, kitől merített ihletet? Az akkori ismert költőkkel nem állt kapcsolatban, Csokonai műveit nem olvashatta a Kollégium könyvtárában, így kézenfekvő lehetett, hogy az esetleg hozzá eljutott olvasnivaló alapján döntött úgy, hogy felkeresi a tőle mindössze egy stádiumra (kb. 150 méterre) lakó költőt. Az egyféle gondolkodású emberek ma is megtalálják egymást, s ez természetesen jellemző volt abban a korszakban is.
Dehir: Valós vagy kitalált találkozókról ír? Mennyire fest hiteles képet a 18-19. század fordulójának Debrecenéről a Drágakő a sárban című regény?
Balogh László: A két poéta kalandjait úgy próbáltam megírni, hogy például a Csokonairól szóló anekdotákat beleszőttem a történésekbe, mintha az velük esett volna meg, vagy éppen Csokonai emlékezik vissza egy-egy régebbi kalandjára. Kölcsey Ferencről sajnos nem maradtak fel olyan bohém történetek, mint a másik költőről. A könyv korabeli leírások alapján bemutatja a 18-19. századi Debrecent is, annak társadalmi szokásait és helytörténeti vonatkozásait egyaránt. Felhasználtam az eredeti forrásokban rögzített tényeket is, erről tanúskodik a könyv végén, több oldalon felsorolt szakirodalom, melyet szóról-szóra elolvastam. Bevallom, és nem tagadom, hogy egyes odaillő történeteket más műből „loptam”, de annyira megragadott, hogy nem tudtam ellenállni neki és belecsempésztem. Például Jókai Mór És mégis mozog a föld című regényéből a Debrecenben történt „házeladást” nem hagyhattam ki, itt viszont természetesen más szereplőkkel történik az eset. Csokonai és Kölcsey pedig csendben figyelik az eseményeket, melyek végén óriásit kacagnak, így szinte ők is részesei ennek a sztorinak. A könyv végén természetesen az adott és felhasznált műveket felsorolom.
Dehir: A párbeszédeknél próbált „archaizálni”, régies nyelven beszéltetni a szereplőket? Vagy ez nem volt cél?
Balogh László: A régies magyar nyelv a mi fülünk számára nagyon furcsa. Megpróbáltam mai szavakkal leírni a történteket, de ha eredeti érdekes szót találtam, azt benne hagytam. Mindenhol van ma már internet, mindenki utána tud nézni egy-egy szó jelentésének. Titkolt célom volt, hogy a regénybe olyan várostörténeti tényeket, elemeket tegyek bele, melyek tanítói céllal bemutatják a várost és visszarepítik abba a korba az olvasót, amelyben a regény játszódik.
Dehir: Hogy teltek a hétköznapok akkoriban a cívisvárosban? Tényleg annyira szigorú és zárkózott volt ez a világ? Gondban lenne az átlag debreceni, ha valami csoda folytán hirtelen visszakerülne Csokonai korába?
Balogh László: Dolgozni akkoriban is kellett, mint manapság. A nap végén szórakozás gyanánt a férfiak a város csapszékeiben múlatták az időt, de jutott idő a kultúrára is, mint amikor az emberek színielőadásokra jártak, ha a színtársulat éppen a városban játszott. Az országos, heti vagy napi vásárok találkozási pontok voltak, ahol az emberek nemcsak vásároltak, de beszélgettek is. Ez egyfajta agora is volt.
Dehir: Ha szeretnénk felkeresni a regénybeli helyszíneket, megtaláljuk őket?
Balogh László: Szinte egy épület sem maradt fent eredeti formájában. A Szent András templom, a Kollégium, a Városháza helyett újat építettek, a Kistemplom kupoláját is elfújta a szél. A Piac utcát feltöltötték, eltűnt a sár, s a felette húzódó Nagyhíd is. Eltűnt a „városfal”, és az eredeti kocsmák közül is már csak kettő áll, azok, amelyeket a regényben említettem (a Novelle és a Morgó csapszékek). Kölcsey háza sincs már, s erősen átépült Csokonaié is. Viszont a hely szelleme mindenért kárpótol.
Dehir: Mennyi idő alatt írta a könyvet?
Balogh László: Már régóta tervben volt, hogy egyszer megírom, de mindig volt fontosabb dolog. Aztán tavasszal eljött az Első Nagy Pandémia időszaka, amikor részben kényszerszabadságon voltam otthon. Ekkor olvastam a szakirodalmat és ekkor írtam a regényt. Bent a munkahelyi szünetekben is állandóan olvastam, böngésztem az internetet. A feladatomat megnehezítette az a tény, hogy éppen akkor zártak be a könyvesboltok (az utolsó pillanatban vettem meg egy halom Csokonairól szóló könyvet...), illetve bezártak a könyvtárak, ahonnan ismeretanyagot tudtam gyűjteni. Hála a több évtizedes személyes szakmai kapcsolataimnak, végül sikerült túljutni a nehézségeken.
Dehir: Kiknek ajánlja ezt a regényt?
Balogh László: Mindenkinek, aki szereti Csokonait, Kölcseyt és Debrecent. Csokonai Vitéz Mihályt olyannak írom le, amilyen volt: egy bohém, állandóan az ugratást kereső, tréfát kedvelő csibésznek, aki ha kell tudott komoly is lenni. A kis Kölcsey Ferencet pedig egy, már akkor is komoly megfontolt gyermekként mutatom be, aki sokszor segít a nagy költőnek megoldani egy-két nehéz helyzetet. Keveset szól, de ha mégis, akkor „nagyot mond”. Akik idáig olvasták, azok pozitív visszajelzést küldtek, hogy szinte élvezettel, szórakozva olvasták. Remélem nem fognak csalódni benne mások sem.
HOZZÁSZÓLÁSOK (2)
Balogh László
Kedves Liceum! Nem tudom kit tisztelhetek Önben, de úgy gondolom, hogy ismerhetjük egymást. Kérem vegye fe velem a kapcsolatot a civisport@gmail.com címen!
liceum
Tiszta szívből gratulálok Lacinak az új könyvéhez! Kevés olyan elkötelezett debrecenit ismerek, mint amilyen Ő! Hatalmas energiákat mozgat meg a városunk értékeinek megmutatása érdekében; olyan helytörténeti munkákat tett, és tesz le az asztalra, amit igazán majd a jövő generációja fog tudni értékelni! Több korábbi munkáját is olvastam, és rengeteg információval lettem gazdagabb a szülővárosommal kapcsolatban! Egészen elképesztő teljesítmény, amit pl. a Debreceni Villamosközlekedés történetéről kutatott fel és írt meg - Gara Kálmánnal együtt - és írtak meg egy nagyon érdekes könyvben! Az is tiszteletet parancsol, hogy ezeket a kutatásokat javarészt önszorgalomból és saját költségére csinálja: szerintem nagyon megérdemelné, ha a város kiemelten támogatná a munkásságát, és legalább a könyvei kiadásában segítené - ha már főállást nem tudnak biztosítani egy igazi lokálpatriótának...! Hiányolom, hogy nem írja a cikk, hogy hol, mikortól és mennyiért lesz kapható a könyv, amit szeretnék megvásárolni?! Sok sikert!!!