Belépés
Regisztráció
Debreceni találkozás a szexfüggő nyugdíjassal, az álomszép prostival és az agresszív stricivel
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2017.12.02. 11:00 | Frissítve: 2017.12.02. 11:12
Debrecen – Reális, irreális és szürreális elemek kavalkádja: ez nem egy Vicky Cristina Barcelona stílusú csillogó városfilm. Kritika.
Életem legrosszabb napja címmel forgatott filmet Pólik József. Sok munkával, óriási lelkesedéssel, viszont nagyon kevés pénzből (nem egészen kétmillióból!) született ez a debreceni mozi, melyben ismerős debreceni utcák és ismerős debreceni színészek (amatőrök és profik) egyaránt feltűnnek.
A főhős, András (Gelányi Imre) ötvenéves lesz. Húszegynéhány évvel fiatalabb barátnője, Nóra (Mészáros Ibolya, a Csokonai Színház ifjú színésze) szív alakú tortával lepi meg és bulit rendez számára ebből az alkalomból. Ami nem pont úgy sikerül, ahogy András szeretné. Másnap Nóra elhagyja, András pedig sajátos események sodrába kerül. Találkozik Tibivel (Szabó Elemér), aki folyamatosan kínozta az általános iskolában. Aztán randizik Piroskával (Kókai Gabriella), a szexfüggő nyugdíjassal, és szóváltásba keveredik Istvánnal (Marczin I. Bence), az asszony fiával, aki egy elképesztő szekta tagja lett, és szeretne egy fekete lyuk segítségével valami más világba jutni. András megismerkedik Irénnel (Orosz Csenge), és le is festi ezt a pénztárosnőt, akinek mellékesen szívügye a filozófia, Kant és Descartes. Majd nagy magányában úgy dönt, ad egy esélyt magának és rendel egy „álomszép” prostit, Carment (Sőreghy Ágnes). Nem pont azt kapja, amit vár, ráadásul összetűzésbe keveredik Sanyival (Nyitrai Illés), a nő agresszív és bunkó stricijével. Még vér is folyik, András sorsa pedig hirtelen váratlan fordulatot vesz. (Vagy mégsem?)
Ez a mi filmünk, mondhatná a recenzens, aki maga is több szereplőt ismer, tisztában van az alkotás és a filmkészítés nehézségeivel, viszont pont ezért (és pont ennek ellenére) nem akar elfogult lenni, de elfogulatlan sem.
Az Életem legrosszabb napjában nagyon sok a bizonytalanság. Reális, irreális és szürreális elemek keverednek (de akadnak groteszk részletek is bőven), és nem mindig jó arányban. Az operatőri munka nagyon erős, de a színészi játék, és különösen a szöveg erősen hullámzó. Hiányzik az igazi történet, nem minden jelenet visz előrébb, egyik-másik pedig kissé öncélú. (András keres egy koponyát, amit annak idején az apja nézegetett, mintegy tévé helyett. Megtalálja. És?)
A film alapvetően egyetlen napra koncentrál, van benne némi humor, egy kis szex, erőszak és sok-sok sajátos figura.
Kicsit olyan az egész mozi, mint egy profin elkészített homevideó zsenális pillanatokkal. Mészáros Ibolya például nagyon jól játszik az arcával, de maga a figura teljesen idegen tőle. Az logikus, hogy Nóra lelép a nála jóval idősebb, vérbeli lúzer mellőle, a kérdés viszont az, hogy eleve mit keresett mellette.
A strici és a prostitúcióra kényszerített nő, Nyitrai Illés és Sőreghy Ágnes duettje viszont pazar, ez a film csúcsa: szívesen néznénk még tovább ezt a szálat, erős mondatok csattannak, pörög az egész. Pedig csak annyi történik, hogy Sándor eszik, a nő vasal, Sándornak só kellene, a nő meg közli, álljon fel, ha akar valamit. Az is remek folytatás, ahogy aztán Sándor mexikói gengsztereket idéző striciként lerohanja Andrást, és közli vele, mindjárt lesz itt egy kis agya meg bugya. (Lesz is!) Hiteles, mellbevágó és mégis szórakoztató, ahogy elénk tárul a nagy magyar valóság, kicsit Tar Sándort, kicsit Háy Jánost és talán Hajdu Szabolcsot is idézve.
A film Debrecenben készült, de viszonylag kevés városrészlet tűnik fel benne (Fényesudvar, kiserdő, Szent Anna utca), inkább szóbeli utalásokat kapunk. (Ez nem baj,
ez nem egy Vicky Cristina Barcelona stílusú csillogó városfilm,
Pólik József mozija valójában játszódhatna bárhol.) Mintha csak leharcolt környékek és lepukkant emberek lennének, csakis kilátástalan sorsok és fárasztó figurák, mintha kizárólag szürke és koszos lehetne az élet. A lakásban rendetlenség, az udvaron lomhalom, minden darabjaira hullik. Hogy mindez András lényének kivetülése, vagy éppen ez vágta haza a férfit, nem derül ki. Viszont kapunk egy kis nosztalgiát, milyen volt a világ Kádár-korban, mit nyerhetett a Hurrá, olaj! című képével a hetvenes évek kisdiákja, vagy milyen jó is lenne elköltözni innen egy Somogy megyei zsákfaluba.
Szükség volt rá, de nem lett túl sikeres az utószinkron. Gelányi Imrének egy szintén debreceni származású színész, Tokaji Csaba kölcsönözte a hangját. Nem könnyű eldönteni, az a zavaróbb, hogy nem mindig van szinkronban a szájmozgás és a hang, vagy az, hogy Andrástól (és Gelányitól is) idegen ez a hangszín. Mintha Woody Allent nem Kern András szinkronizálná, hanem mondjuk Csányi Sándor.
Az Életem legrosszabb napja cím jól cseng, de amikor a film végéhez érkezünk, ott mocorog bennünk a kérdés, kinek is a legrosszabb napja ez. Tényleg Andrásé? Vagy Carmené? Vagy az egész világé? 96 perc nem kevés ebből a moziból. Talán ha 10-15, vagy akár 20 perccel rövidebb lenne, nagyobbat szólna. Ettől függetlenül ez egy olyan mozi, amit nézzenek meg – mert debreceni.
A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Ön is megnézheti: december 7. és 13. között 17.30-tól (9-én és 10-én 13.15-től is), december 8-án 18.15-től és 20.30-tól, december 7-én, 9-én, 10-én és 12-én 17.30-tól (9-én és 10-én 13.15-től is), december 13-án 17 órától. Apolló mozi, Miklós u. 1. el.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu. A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D normál – 900 Ft, 2D gyermek/diák – 800 Ft, 2D csoportos (20 fő felett) – 700 Ft, 3D normál: 1130 Ft, 3D gyermek/diák – 1030 Ft, 3D csoportos (20 fő felett) – 930 Ft.
Kapcsolódó cikkek:| Cím | dátum |
|---|---|
| Magyar moziba magyar Viszkist! | 2017.11.25 |
| Jobb lett volna, ha az Igazság Ligája nem áll össze erre a harcra | 2017.11.18 |
| Színes-szagos, őrületes komédia lett a Thor: Ragnarök | 2017.11.12 |
2023.09.27.
HOZZÁSZÓLÁSOK (3)
Ágoston Tamás
Még egyszer kérdezem: ha a kritikus egy film erényeiről és hibáiról egyaránt beszél - az elfogulatlanság jegyében -, majd a végén kijelenti, hogy a filmnek CSAK egyetlen erénye van, hogy Debrecenben készült (ami nem erény), akkor ezt hogyan nevezzem? És most nem arról van szó, hogy tetszik-e a film. Oké, nem tetszik. De a kritika lezárása akkor sem korrekt. Mondatokról nem lehet vitatkozni? Lehet, hogy Szénási szövege kritika, de a legrosszabb fajta. Felkészületlen, zavaros írás. És ezt "nagyon sajnálom".
szenasimiklos
Kedves Ágoston Tamás, örülök, ha ott volt a bemutatón, meg annak is, ha van véleménye a filmről. Nekem is van, és ha nem haragszik, ezt tartom továbbra is. A film nem jó, ezt nagyon sajnálom. (Akkor is, ha ennek az ellenkezőjét próbálja bizonyítani.) Ennek ellenére mégis ügynek tartom, próbálok segíteni neki. Ha ellenmondásosnak is tartja, mégis így van. Sokat írtunk a filmről, ajánlottuk és ajánljuk a közönség figyelmébe a Dehiren és a Debreceni Korzóban is. De ezt ketté kell választani. Másképpen számoltam be a bemutatóról (ahol természetesen én is ott voltam), és másképpen (egyébként bármennyire furcsa is gy, de visszafogottan és viszonylag elnézően) fogalmaztam meg azt, amit személy szerint én gondolok róla, s vállalok is névvel. Amit felvet a kommentje végén, az nem ellentmondás. Kevés debreceni film van, és ha nem jó, akkor is ajánlom. Nyilván lesz, akinek tetszik, s lesz, akinek nem. Amit pedig feldob velem kapcsolatban: ha rossz verseket írok és a kritika erről ír, tegye. Ha meg jót, akkor írja azt. De annak ehhez a kritikához semmi köze, gondolom, sejti.
Ágoston Tamás
Én is ott voltam a bemutatón, s nem értek teljesen egyet Szénási Miklós véleményével. Megpróbálom megfogalmazni az ellenvéleményemet, lehetőség szerint szabatosan, utalva Szénási írásának bizonyos állításaira. Szénási többek között így fogalmaz: "hiányzik az igazi történet, nem minden jelenet visz előrébb". Álláspontom szerint Pólik József filmje nem tesz ilyen vállalást, nem érdemes számon kérni rajta a klasszikus dramaturgia szabályait. Én inkább úgy látom, hogy epizódikus szerkezetű művel van dolgunk, amit a feliratos tagolás is hangsúlyoz. Rövid novellák füzére a "történet". Megfigyelhető volt szerintem, hogy az alkotók arra törekedtek, hogy egy-egy fejezet önálló egészként is megállja a helyét: a legtöbbnek van expozíciója, bonyodalma és megoldása (olykor csattanója) is.Ha a klasszikus (hollywood-i) dramaturgia elvárásai alapján nézzük a filmet (amire, talán, Szénási is utal), akkor olyan filmnek kellene lennie, amelyben a főhős, a kulcsfigura, fejlődik (ahogy ez Egri Lajos könyvében olvasható). Nem mondom, hogy kidolgozott módon, de bizonyos értelemben még ez is megtörténik a filmben. András "fejlődik", hiszen végül legyőzi "gyengeségét" és szembeszáll Sanyival, a film legerősebb, legveszélyesebb karakterével. Szénásinak egy dologban kétségtelenül igaz van (pontosabban lehetne, ha képes lenne "látni" a filmet): az epizódikus (körkörös) szerkezet nem kedvez egy komplex, valódi fejlődéstörténet felépítésének. Szénási úgy fogalmaz, hogy "kissé öncélúak" azok a jelenetek, ahol "András keres egy koponyát, amit annak idején az apja nézegetett, mintegy tévé helyett. Megtalálja. És?" Szénási nem veszi észre, hogy András (groteszk módon) a koponya megtalálásától vári a gyengesége megszűnését, minden valós vagy képzelt problémája (traumája) megoldását. Nem emlékszem pontosan, de András kb. úgy fogalmaz a filmben, hogy amikor az apja a koponyát nézte, akkor "erősebb" embernek érezte magát. Erre az erőre vágyik András, mivel szeretné irányítani az életét, megérteni, hogy mi történik benne és körülötte. Ebből a nézőpontból én (Szénási felületes véleményével ellentétben) nem látom "öncélúnak" ezt a témát. Megvan a maga szerepe a film szerkezetében. Nem véletlen, hogy a koponya éppen akkor kerül erő, amikor Andrásnak "hőssé" kell válnia, szembe kell szállnia Sanyival. Ráadásul Pólik egy pillanatra, ha jól emlékszem, akkor is megmutatja a koponyát, amikor András felhívja Carment, készen arra, hogy "megváltsa"a a nőt a sticijétől. Szerintem a rendező dramaturgiai érzékét dicséri, hogy nem beszéli túl ezt a témát (ami egyébként kétségtelenül elég groteszk). Szénási azt is az alkotók szemére veti, hogy az Életem legrosszabb napja olyan, mint egy "profin elkészített homevideo." Bár egyébként semmi kifogásom nincs egy olyan játékfilm ellen, amely homevideonak álcázza magát (készültek is ilyen filmek), jelen esetben erről szó sincs. Pólik filmje zárt szituációs dráma, olyan mű tehát, amely egy térbe összezárt emberek konfliktusát ábrázolja, többnyire, mert Pólik, szerencsésre, nem veszi túl komolyan ezt a műfaji (modernista) konvenciót. Azzal sem értek egyet, amikor Szénási megállapítja:Pólik József filmjében "kapunk egy kis nosztalgiát, milyen volt a világ a Kádár-korban". A Kádár-korszak nem a nosztalgia tárgya a filmben - ez a nosztalgia fogalmának tökéletes félreértéséről tanúskodik. A Kádár-korhoz nem az elveszett "aranykor" képzete társul a filmben. Ellenkezőleg. Pólik az elnyomás, a terror, a kiszolgáltatottság traumatizáló időszakaként ábrázolja a Kádár-érát. Ebből a szempontól különösen a pince-jelenet figyelemre méltó. Ebben kiderül, hogy András identitás problémája (gyengesége, bizonytalansága) a múltban, a gyerekkori élményekben gyökerezik: egyrészt az elnyomó apa, másrészt az elnyomó iskolai közösség hatásában. Szóval nincs szó itt nosztalgiáról, a film egyetlen mozzanata sem utal ilyesmire. Szénási megállapítja: "nem lett túl sikeres az utószinkron. Gelányi Imrének egy szintén debreceni származású színész, Tokaji Csaba kölcsönözte a hangját. Nem könnyű eldönteni, az a zavaróbb, hogy nem mindig van szinkronban a szájmozgás és a hang, vagy az, hogy Andrástól (és Gelányitól is) idegen ez a hangszín. Mintha Woody Allent nem Kern András szinkronizálná, hanem mondjuk Csányi Sándor." Ebből a megállapításból arra következtetek, hogy Szénási valószínűleg ismeri Gelányit, hallotta beszélni, mint ahogy utal is rá, hogy a film több alkotója is személyes ismerőse. Véleményem szerint erős túlzás kijelenteni, hogy András karakterétől "idegen" a Tokaji Csaba által képviselt "hangszín" - miért lenne az? Épp ellenkezőleg: András lágyabb, puhább, kellemesebb hangszíne jól ellenpontozza a többi karakter többnyire durva, olykor rekedt hangszínét. Szénási ezen a ponton nagyon szubjektív. Szénási írásának lezárása különösen figyelemre méltó, mivel bár maga is elismeri, hogy a filmnek vannak értékei, a cikk végén ezt visszavonja, kijelentve, hogy tulajdonképpen semmi értelme megnézni ezt a filmet, HACSAK a néző nem akar látni valamit, amit Debrecenben forgattak (egyetlen "értéke" az, hogy Debrecenben készült, ami persze, természetesen, mindannyian tudjuk, önmagában nem "érték"). Ezt egy elég rosszhiszemű megjegyzésnek gondolom Szénási részéről. Különösen azok után, hogy a cikk elején fogadkozik: nem fog se elfogult, se elfogulatlan lenni Pólik József filmjével kapcsolatban. Vajon mit szólna hozzá, ha őt, a Debrecenben élő költőt, egy kritikus így ajánlaná az olvasó figyelmébe: szerzőnk rossz, unalmas verseket ír, de azért olvassuk - mert debreceni?