Nem lutri: Debrecenben sikerre van ítélve a refis kisdiák története

---

Debrecen – 22 év után újra itt a Légy jó mindhalálig musical-változata. Nem öregedett meg, de azért nem ártana egy kicsit hangosabbra venni. Kritika.

---

Sikerre van ítélve Debrecenben a Légy jó mindhalálig musical-változata. Így volt ez 22 éve, meg így van most is. Egyrészt Kocsár Tibor és Miklós Tibor zenés darabja kellően hangos, laza és üde, ugyanakkor olykor már-már könnycsorgatóan megható volt, amikor 1991-ben első ízben műsorra tűzték. Itt, Debrecenben. Ugyan Móricz Zsigmond története a gyerekek és a felnőttek világa között lavírozó, már-már a naivitásig jó szándékú, ám pech-sorozatba gázoló kisdiákról, Nyilas Misiről alapból eléggé borongós. Ám megbolondítva némi rappel, meg pár jól eltalált (olykor más darabok, például a Jézus Krisztus Szupersztár, a Sztárcsinálók dalaira erőteljesen emlékeztető...) dallammal és slágerrel mégis ült.

Aki manapság legalább 30-32 éves, és szereti a színházat, annak simán lehet emléke arról az előadásról, melynek nyomán nagyon sok tehetséges srác tűnt fel. Sokukból később (azaz mára) színészek, énekesek, színházi emberek lettek. Az emlék persze zavaró is tud lenni. Állandó összevetésre késztet. Milyen volt az akkori, s milyen a mostani előadás. Persze, tudjuk, hogy a Belmondo-filmek óriási sikerrel futottak a hatvanas-hetvenes években, most meg tíz perc után kitépjük a lejátszóból a legtöbbet... Azért e sorok írója is úgy ült be, hogy a fejében emlékképek és dallamok kavarogtak. Aztán felcsendült a zene, és elkezdődött a játék.

Van, amivel kapcsolatban nem lehetnek nagy elvárások egy musical esetében. A Légy jó mindhalálig sem merül irgalmatlan lélektani mélységekbe. Alapból nem túl árnyalt figurái vannak, viszont ott a zene, ami kitölti a hézagokat, és viszi az időt. Nagy teret a darab nem enged hamlet-i mélységű színészi játéknak, ám még így is van, aki képes hiteles alakformálásra. Ilyen a színen néha végigbaktató pedellus, István bácsi szerepében Bakota Árpád; a leginkább összetett figurát, a 22 év után is Valkay tanár urat játszó Dánielfy Zsolt; valamint az igazgatót alakító Csikos Sándor. Ki kell még emelni a szélhámos, szerelmes és olykor esendő Török János szerepében brillírozó Bakos-Kiss Gábort, őt viszont kiugró énektudása miatt is, aminek az a hátránya, hogy felhívja a figyelmet a gyengébb énekteljesítményekre is. (Van ilyen, sajnos. De a musical-előadást alapból tekinthetjük úgy, mint egy koncertet, amibe belefér egy-két hamis hang, félrecsúszás a lemezhez képest. Viszont az évadban kissé soknak tűnő m. v., azaz meghívott vendég a színlapokon figyelmeztet, hogy rá kellene erősíteni a társulatépítésre. Egy olyan gyönyörű hangú, helyes fiatal színésznőt, mint Újhelyi Kinga, nem kellene idősebb nők szerepébe kényszeríteni már a második darabban. A Régimódi történetben a kiöregedő cselédet, itt meg Török János anyját játssza.) Nyilas Misi külön világ. Nehéz a szerepe, sok is, nem könnyűek a dallamok sem, amiket gyerekként kell énekelnie. Viszont annál neccesebb, mint amikor egy cicis-faros felnőtt színésznő játszik kamaszfiút, kevés van. Nem baj, ha kicsit döccen a szöveg, vagy zavarba jön egy-egy pillanatra a kisdiákot játszó – és szintén kisdiák – Lehner Zalán: elhisszük, hogy ő Misi, és hisszük, hogy nem lopott, hanem épp ellenkezőleg: tőle lopták el a nyertes lutri-szelvényt, és hogy számára becsületbeli ügy megértetni a felnőttekkel, hogy nem hazudik.

A dalok jók, a koreográfia is tényleg látványos, Várhalmi Ilona – aki elsősorban az Ady-gimnázium művészeti vezetőjeként ismert – tudja, hogyan kell egy fiúbandát irányítani, s amikor néhány tucat srác végigdübörög a színpadon, valóban robban az energia. (Bár nem ártana egy kicsit az egészet hangosabbra venni, feljebb tekerni a hangerőt, mert ez mégsem egy vasárnapi iskola, nem templomban vagyunk, hanem színházban...) Jól énekelnek, jól táncolnak és ugrálnak a srácok, elhisszük nekik, hogy a tízperc a minden számukra, hogy mernek bohóckodni az órán (ahogy a maiak is), és rácsodálkozunk, hogyha mégis dörren a tanár, akkor tudják a helyüket, és kussolnak, eszük ágában sincs jogokat emlegetni, meg kereskedelmi híradót hívni. Jó ötlet, hogy kicsik és nagyon egyszerre mozognak a színen, nem egy korosztály, hanem több is jelen van. Az más kérdés, hogy amikor az aprócska, harmadik bés Misi tanítványt kap, vicces, hogy a másodikos Sanyika idősebbnek is látszik, meg két fejjel nagyobb nála. Ügyesen lopja be a darab a fejünkbe azt a világot, amiben ma is élünk, és ahol minden gyerek megérdemelné, hogy jobban éljen – éppen azért, mert gyerek. De hát gyereknek lenni soha nem volt egyszerű. Pláne annak, aki olyan, mint Misi. Nem pedálgép, hanem koraérett srác, aki azért dolgozik, hogy legyen egy kis pénze, mert mélyről jött, nagy szegénységből, nem fújták le a széket otthon a feneke alól, s van benne érzés, hogy felelősséggel tartozik ő is a szüleiért, nem csak azok érte. Nagy hibája viszont Misinek, hogy hisz a felnőttekben, hiszi, hogy jók, s ezért (mert a felnőttek nem feltétlenül jók...) persze, hogy el fog bukni. Szerencse, hogy van pár olyan tiszta és egyenes gerincű ember ebben a tekintélyelvű világban, mint az igazgató és mint Valkay tanár úr, akik kissé didaktikusan ugyan, de nem csupán állásnak tekintik a katedrát.

A darabnak sokféle üzenete van. Ki-ki megtalálhatja azt, ami az övé, amit neki szántak. Ott van benne az is, hogy kedves felnőttek, egy tiszta világot kellene építeni, ahol van becsület, tisztesség, s ahol az eredendően jó gyerekek otthon érezhetik magukat. Mert sokféle bűn van, és nincs rendben mások álmát ellopni arról, hogy az élet szép.

A darab siker, és talán nem véletlenül. Pár kellemes sláger, egy kis viccelődés, némi dráma jó érzékkel mért elegye kedvet csinálhat a színházba járáshoz akár 8-tól 80 éves korig. Az más kérdés, lesznek-e majd diáklányok, akik belezúgnak az ifjú Dánielfy Gergőbe, meg srácok, akik csillogó szemmel azt mondják: te, az a kontyos csaj ott, aki a főnyereményről énekel, az nem a Márkus Luca?... Akárhogy is: 2013 az nem 1991, e két évtized alatt pedig még mindig nem öregedett meg Nyilas Misi.