Nem csak a koncertekről és a buliról szól(hat) a Campus Fesztivál
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2018.07.18. 14:35 | Frissítve: 2018.07.19. 11:03
Debrecen - Ugyanis sok érdekes programmal, többek között óriás társasjátékokkal, kísérletekkel és Dumaszínházzal is várják a fesztiválozókat, de akár még a papoknak is beszólhatunk.
A zenekarok és énekesek mellett a civil szervezetek és intézmények is készültek a Campus Fesztiválra, az esti koncertek előtt ugyanis sokan szívesen töltik az idejüket értelmes, szórakoztató vagy épp csendesebb programokkal a fesztivál területén.

A Civil Falu szervezetei már délelőtt kinyitják sátraikat, ahol az érdekességek minden korosztálynak szólnak. Tavaly nagy sikert aratott, és
idén is várják a provokálni vagy csak – egy korsó sör mellett – beszélgetni vágyókat a Szólj be a Papnak lelkészei és papjai.
Többek között a Wáli István Református Cigány Szakkollégium is kitelepül, és egy különleges színházi társasjátékra, a Szociopolyra invitálja a fesztiválozókat. A Nyírerdő Zrt. Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskolája is részt vesz a fesztiválon. A Nagyerdő fái alatt vadnyomokat vizsgálhatunk, keresztrejtvényeket fejthetünk, vagy PET palackokból és fém hulladékokból készíthetünk ékszereket és dísztárgyakat az újrahasznosítás jegyében.
A Civil Falutól nem messze, az Európa Kulturális Fővárosa Debrecen 2023 Programiroda standjánál óriás jengával játszhatunk, részt vehetünk a fesztiválékszerek workshopján, vagy épp magunkra „tetováltathatjuk” a Debrecen2023 feliratot.
A Campus Kópé Családi Játszóligetben, a vidámpark felőli bejárat közelében a gyerekek és a felnőttek egyaránt kikapcsolódhatnak.
A gyerekek báb- és gyerekszínházi előadásokat láthatnak, óriásjátékokat próbálhatnak ki, a szülők pedig a kreatív gyerekmegőrzőben hagyhatják csemetéiket, hogy ők is felhőtlenül szórakozhassanak egy-egy koncerten. Az Agóra Tudományos Élményudvar ismét izgalmas interaktív játékokkal, kreatív foglalkozásokkal és látványos kísérleti bemutatókkal várja a fesztiválozókat három napon át. A bátrabbak összekeverhetik az arcukat a barátjukéval, aki pedig elég ügyesnek érzi magát, megpróbálhatja kibogozni az ördöglakatot. A Debreceni Művelődési Központ sátrában pedig a kézműveskedéssel ismerkedhetünk meg, és saját ékszereket is hazavihetünk emlékbe.
A Csokonai Színház sem marad ki Debrecen legnagyobb nyári bulijából. A játszóliget közelében lévő sátorban zenés összeállításokkal, koncertekkel, performanszokkal és természetesen könnyedebb előadásokkal találkozhat a fesztivál közönsége. Központi szerepet játszik a humor, a zene és a szórakozás.
Az idei Campus Fesztivál egyik újdonsága lesz a Gigapoly nevű társasjáték, melynek különlegessége, hogy a bábuk maguk a játékosok lesznek. A 7x7 méteres pályán hatan mérhetik össze tudásukat – többek között – kvízkérdésekben és ügyességi feladatokban.
A korábbi évekhez hasonlóan valószínűleg most is sokan látogatnak majd el az Egyetem térre, ahol 16 faházban 30 egyetemi egység mutatkozik be. A műszaki mellett az agrártól az orvosláson át a természet- és társadalomtudományokig minden tudományterülettel megismerkedhetnek a fesztiválozók. Egy játék erejéig bírókká válhatunk és ítéletet hirdethetünk, készíthetünk akár kenőcsöket vagy fürdőbombát, de saját vászontáskát is festhetünk.
Aki szeretné megmozgatni a rekeszizmait, az is találhat kedvére való programot:
az Egyetem tér színpadán Dumaszínház is lesz; csütörtökön Aranyosi Péter és Ráskó Eszter, pénteken a Szomszédnéni Produkciós Iroda és Dombóvári István, szombaton pedig Bellus István és Musimbe Dennis szórakoztatja 18.45-től a közönséget.
A fesztivál területének másik oldalán felolvasásokkal, slam poetryvel, zenészbeszélgetésekkel, könyvbemutatókkal, kortárs tánccal, minőségi koncertekkel és izgalmas filmekkel várják az érdeklődőket július 19. délutánjától július 22. hajnaláig. Ezúttal is a Nagyerdei Víztorony legalsó szintjén található H2O Galéria lesz a KULTer.hu programhelyszíne. Beszélgethetünk a Punnany Massif tagjaival, László Maya tetoválóművész munkáit ismerhetjük meg, vagy épp olyan filmeket nézhetünk meg, mint A viszkis vagy Hitchcock életrajzi drámája. Aki egy kicsit lazulni szeretne két koncert között, megpihenhet az olvasósarokban, az ideiglenes könyvszekrény mellett.
Továbbá a Red Klubban karaokézhatunk, ping-pongozhatunk, vagy dartsozhatunk, a stadion melletti gyepen közös fényképet készíthetünk a Debrecen Gladiators amerikaifocistáival, vagy bepattanhatunk a fotóautomatába néhány vicces kép erejéig. És ha már annyira belejöttünk a fotózkodásba, érdemes lőni egy szelfit a párunkkal, vagy egy barátunkkal a Dehir.hu színpadánál is, ugyanis páros bérletet nyerhetünk vele a jövő évi Campus Fesztiválra.
Aki pedig egy kicsit körülnézne a városban, felszállhat az Ikarus 311-es nosztalgiabuszra, amely rövid köröket tesz a fesztivál környékén, majd egészen a belvárosig megy és visszatér a fesztivál főbejáratához.
HOZZÁSZÓLÁSOK (1)
DERKE
Tisztelt Szerkesztőség! A DERKE nosztalgia buszos programjának hibás a linkje. Helyesen ez: https://www.facebook.com/events/1837573769635444/