Nagyon hálás és értő közönség a debreceni a swingénekes szerint
Szerző: Magyar Evelin | magyar.evelin@dehir.hu Közzétéve: 2017.05.09. 08:12 | Frissítve: 2017.05.10. 08:27
Debrecen – Gájer Bálint visszatérő vendégnek számít a cívisvárosban. Szeret itt muzsikálni, és ha teheti, akár a pihenését is itt tölti. Interjú.
Szörényi Leventével és Joan Faulkner amerikai jazzénekesnővel lép színpadra a fiatal swingénekes, Gájer Bálint május 27-én a Kölcsey Központban. A zenész a Milliók hangja című emlékkoncert sajtótájékoztatója után mesélt arról a Dehírnek, hogy még jó néhány alkalommal láthatjuk őt idén Debrecenben, és valószínűleg nem csak a színpadon.

Dehir.hu: Milyen várakozásokkal tekintesz a májusi emlékkoncertre?
Gájer Bálint: Ezen az előadáson vendégként lépek fel, úgyhogy a főszerep nem az enyém lesz, hanem Szörényi Leventéé. Kíváncsi vagyok arra, hogy a zenekar hogyan fogja megoldani azt, hogy a beatdalok „visszautazzanak” hangzásban a ’30-as évek Amerikájába. Mi is arra törekszünk majd, hogy a dalok az adott korhoz illeszkedjenek. Az biztos, hogy meghatározó élmény lesz egy olyan profi énekesnővel a színpadra lépni, mint Joan Faulkner. Abban bízom, hogy lesz alkalmunk közösen énekelni.
Dehir.hu: Hogy haladnak az előkészületek?
Gájer Bálint: A távolság miatt nem tudunk majd sokat próbálni – hiszen Joan Faulkner Németországban él –, így azt sem tudom egyelőre, hogy megy majd a közös munka. A magyar kollégákkal ez könnyen megoldható, kíváncsian várom, hogy az amerikai zenésztársaknál ez hogyan működik. A próbák a közeljövőben kezdődnek el, mi már nagyon várjuk.
Dehir.hu: Szörényi Leventével sem dolgoztál együtt korábban, hogy találtátok meg egymást?
Gájer Bálint: Szakmai összeköttetések révén kerültünk kapcsolatba. Én már évek óta a swing műfajt képviselem és igyekszem népszerűsíteni az egész országban. Mivel a Milliók hangja műsor is a swingre épül, felmerült a nevem a koncert kapcsán, amit örömmel el is vállaltam. Három éven belül két nagylemezem jelent meg, elsősorban saját dalok szerepelnek mindkét albumon kiegészülve világslágerek egyedi feldolgozásaival. Az első lemezemen dolgoztam már együtt a Budapest Jazz Orchestrával. Piri Bélával szintén szakmai kapcsolatban állok: a saját zenekarom nagybőgőse. Visszatérő vendég vagyok itt, hiszen már több alkalommal játszottam együtt a Debrecen Big Banddel, és volt alkalmam a Debrecen Helyőrség zenekarral is fellépni. Nagyon szeretik a helyiek a big band műfajt, igazán hálás a közönség, ezért mindig szívesen jövök a városba koncertezni.
Dehir.hu: Ezt vehetjük úgy, hogy nagy kedvelője vagy Debrecennek?
Gájer Bálint: Nagyon pozitív élményeim vannak a városból. Látom azokat az arcokat, akik rendszeresen jönnek, szeretik ezt a műfajt, és szerencsére már a swinget is egyre többen ismerik. Számomra egyfajta küldetéstudat, hogy megismertessem ezt a közönséggel, főleg azért, mert látom, hogy rájuk is nagy hatással van ez a zene: életvidámak lesznek, feltöltődnek tőle, és nekünk előadóként az elsődleges feladatunk, hogy szórakoztassuk a közönséget. Ezen az estén egy kis jazztörténeti áttekintés, és Szörényi Levente tolmácsolásában jó néhány érdekes történet is hallható lesz. Három olyan dalt fogok elénekelni, amit valószínűleg ismerni fog a közönség.
Dehir.hu: Mindig is a swinghez vonzódtál leginkább?
Gájer Bálint: Elsőként a ragtime-mal találkoztam dobosként tízéves koromban. Már akkor megtapasztaltam, milyen fontos az, hogy a közönség ismerős dallamokat halljon, és jól érezze magát, hiszen a műfaj igazán mókás tud lenni. A kellemes szórakozás mellett az érzelmi mélységeket is igyekszünk kidomborítani. Rám gyerekként megmagyarázhatatlan hatást gyakorolt. A következő meghatározó találkozás 2001 környékén történt, amikor zeneművészeti szakközépiskolába jártam. A Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Jazz Szakközépiskolában Pély Barna növendéke voltam. Ha valaki iskolai keretek között tanul a könnyűzenéről, találkozik a jazzel. Maga a swing is a popzene egyik alapja. Sokféle formációban játszottam az elmúlt években, a különböző műfajok hatását pedig én is éreztem magamon, de úgy alakult, hogy a swing “szippantott be” igazán. Szeretnék 60-70 évesen is a színpadon állni és énekelni, hiszen a zene kortalan, és én erre tettem fel az életemet.
Dehir.hu: Hogyan ragadt rád a „swing hercege” becenév? Nem szeretnél később a „swing királya” lenni?
Gájer Bálint: Az a név a korom miatt sem hangozna túl jól, a „swing hercege” jelzőt sem én találtam ki, ennél szerényebb vagyok (nevet). A kereskedelmi tévéknek köszönhetem ezt a nevet, amikor az egyik tehetségkutatóban szerepeltem gyakran elhangzott a nevem mellett a „mindig elegáns Gájer Bálint” és a „magyar Michael Bublé” becenév is. A vidámságon kívül a swinghez hozzátartozik az elegancia. Minden fellépésemen öltönyben lépek színpadra. A közönségnek természetesen nem kötelező az elegáns megjelenés. Persze sokan pont egy ilyen eseményre várnak, hogy végre kicsit kiöltözhessenek, máskor ugyanis nincs rá alkalmuk.
Dehir.hu: Az ülőkoncert műfaja hogy egyeztethető össze egy ilyen vidám, táncra hívó zenével?
Gájer Bálint: Viszonylag kevésszer vagyok közönség, és nem is vagyok jó benne, engem például nehéz lekötni, ezért nem tudom. Úgy látom, azért a hallgatóság valahogy kibírja (mosolyog). Nem akar mindenki táncolni, és a swingdalokra nehezen is állnak fel. Igyekszem lekötni a nézők figyelmét, talán a latinos dalok felcsendülésekor a legnehezebb ülve maradni.
Dehir.hu: Előfordulhat az, hogy nem csak a munka, de a pihenés is Debrecenbe vonz majd?
Gájer Bálint: Remélem, hogy a jövőben még szorosabb baráti kapcsolatok alakulnak ki ezen a környéken. Viszonylag messze van Budapesttől a város, de szívesen pihennék Debrecenben, szerencsére gyorsan el lehet ide jutni. Mindig örömmel jövök a városba, hiszen az emberek igazán kedvesek itt.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)