Mulandó szépség, mulandó hatalom
Szerző: Wiedemann Krisztina | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.06.10. 11:03 | Frissítve: 2012.06.11. 08:12
A mese klasszikus, a kivitelezés modern – az elsőfilmes Rupert Sanders látványos goth meséjében Hófehér a sötétségnek üzen hadat. Kritika.
A gyermekpszichológus Bruno Bettelheim a velünk született igényekből: az élet mélyebb értelmének kereséséből, illetve a belső erőforrások gazdagításából vezeti le az ember mese iránti vágyát. Az osztrák származású lélekbúvár szerint a mesék egyszerre szólnak az emberi személyiség különféle belső rétegeihez; a gyermeki észjárásba ugyanúgy beférkőznek, mint a felnőtt árnyaltabb gondolkodásába. Bettelheim, aki Freud követőjének vallotta magát, a rivalizációt tekinti az eredeti Grimm-mese, a Hófehérke központi témájának. Az, hogy a kezdetben jelentéktelen gyereklányból gyönyörű nő lesz, komolyan megrendíti a mostohát, aki saját szépsége fakulását sem képes elfogadni. Csillapíthatatlan, gyilkos indulatok ébrednek benne, melyek végeredményben a vesztét okozzák. A Hófehér és a vadász rendezője, Rupert Sanders – aki a lehető legtávolabbra akar kerülni filmjével a Disney-adaptációktól – máshová helyezi ugyan a hangsúlyokat, mégsem űz tréfát a meseklasszikusból.
Egy szép és fiatal királynő, miután megsebzi magát egy rózsa tövisével, gyönyörű kislánynak ad életet. Felnevelni már nem tudja Hófehért (Kristen Stewart), mert a halál közbeszól. Az özvegy király, miután megküzd egy fekete fantomsereggel, megpillantja az egyetlen foglyot, Ravennát (Charlize Theron), s azonnal szerelemre gyullad. Másnap feleségül veszi a nőt, aki a nászéjszakán végez vele. Hófehért börtönbe záratja, majd amikor az nővé cseperedve megszökik, felfogad egy vadászt (Chris Hemsworth), hogy eredjen a nyomába.
Érdekes módon a Hófehér és a vadászban Ravenna magánya és életének hiábavalósága a legerőteljesebb motívum. Sorstragédiája a film legszebb, legnagyobb esztétikai igénnyel kidolgozott képeiben sűrűsödik össze. A manapság csúcsra járatott szépségipar direkt kritikáját is kihallhatjuk Ravenna szomorú történetéből, aki nem tanulta meg tisztelni és szeretni az életet, és elfogadni azt úgy, ahogy megadatott. Az álságos dolgok és a szemfényvesztés rabjaként élőlények százain átgázolva a lehető legmesszebb került attól a forrástól, amelyből a belső szépség táplálkozik. Más szóval nem jött rá, hogy igazán szép csak az lehet, ami belülről is szép. Hófehér árnyékában Ravenna azt a fajta látszólagos tökéletességet kereste, amiben a halhatatlanság is benne foglaltatik. Szerencséje volt annyiban, hogy a küzdés képességét már születésekor elnyerte, s a gyerekkori megpróbáltatások tovább erősítették. Mégis célt tévesztett, amikor fiatal lányként eljegyezte magát a gonosszal, aki rendkívüli hatalommal ruházta fel: minden olyan eszközt a rendelkezésére bocsátott, melyek egy nőt hozzásegíthetnek az érvényesüléshez. A nem mindennapi útravaló így sem bizonyult elegendőnek, mert emberi lelke maradék jóságát bekebelezte a gonosz. Szépsége tartalom nélküli, üres váz maradt, annak a látszat életnek a kelléke, amit élt.
Aki a klasszikus mesét modellnek tekinti, leegyszerűsített világértelmezésnek, mely valamennyi hallgatójára jó hatással van (ti.: elősegíti a lelki, pszichikai és spirituális túlélést), biztos, hogy jó úton jár. E tekintetben Sanders felől nem lehetnek kétségeink. Kár, hogy munkájában kevés az eredeti gondolat, sok az áthallás (Narnia krónikái, Gyűrűk Ura), és a gyermeteg megoldások sem ritkák. A hosszúra nyúló filmidőben Sanders mindent meg akar mutatni. Nem feltételezi például azt, hogy a filmes gonoszok alakváltásairól még az is hallott, aki az utóbbi néhány évet egy lakatlan szigeten töltötte.
Kristen Stewart Alkonyat-sztárnak tökéletes, Hófehérnek sajnos távolról sem. Hiába akar, nem tud hősnővé átlényegülni, a páncél pedig kifejezetten viccesen mutat ferde vállain és görbe hátán. Theron hidegsége a film elején megkapó, később sajnos túlzó gesztusokkal próbálja teljesíteni feladatát.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)