Miért volt érdemes márciusban is fesztiválozni Debrecenben?

---

Debrecen – Vannak sztereotípiák, miszerint a magyar foci, a magyar film és a magyar dráma nézhetetlen. Szerintünk ez tévedés. Vannak jó magyar filmek, és őrületesen jó színházi előadások!

---

Ez már a kilencedik év volt, hogy tavasztájt felkavarta Debrecen hétköznapjait a Deszka, a kortárs magyar drámák fesztiválja. Ilyenkor vendégelőadások érkeznek, olyan társulatok és színészek, akiket máskülönben nemigen látnánk. Ellepi a várost a szakma, a kritikusok hada is, a nézők pedig érdekes és értékes előadásokban dúskálhatnak. Tudják, mint amikor a vasárnapi ebéd után (már ha úgy jön ki) a gyerekkel átsétálunk a cukrászdába és azt mondjuk neki, válassz, amit csak akarsz...

A színházi közönséget ne becsüljük le, a Csokonai Színháznak ugyanis elég rendes szurkoló – bocsánat: néző! – tábora van. Az előző évadban 355 előadást tartottak, 93 ezer néző járt színházban, a bérletesek száma meghaladta a 15 ezret, az előadások összességében 81 százalékos látogatottsággal mentek. A Deszka azért is jó, mert ezek a nézők így abba is belekóstolhatnak, másutt milyen a színház, milyen előadások mennek, milyen színészek játszanak. Még mindig a számokkal bűvészkedve: idén 65 előadásból válogatták ki azokat, melyekkel a nézőket várták, ebből hárommal a Csokonai színészei készültek. Egy lengyelországi, hat vidéki, öt budapesti és négy határon túli produkciót látott vendégül a Csokonai Színház, és a kínálatban a nagyszínpadi zenés gyerekdarabtól a társulat által improvizált szövegekig, a már klasszikusnak tekinthető kortárs drámától a legújabb formai-nyelvi kísérletekig sokféle stílus és irányzat megjelent. S itt jegyezzük meg, az előadások többségére elképesztően hamar elfogtak a jegyek, ami szintén azt jelzi, van igény Debrecenben a jó színházra – és a kortárs drámákra is.

A Dehir.hu is futott néhány kört, megnéztük mi is, milyen volt az idei Deszka. A mérleg természetesen szubjektív. De a lényeg, hogy szerintünk idén is érdemes volt fesztiválozni márciusban Debrecenben.

Ahogy írtuk, a drámák fesztiválja egy filmvetítéssel startolt el hétfő este a Csokonai Színházban. Vidnyánszky Attila filmje, A szarvassá változott fiú Törőcsik Marival és Trill Zsolttal a főszerepben hatásos indítás volt: sokan megkönnyezték ezt a végtelenül mély, sokrétű és felkavaróan szép alkotást. Furcsa helyzet, hogy miközben Vidnyánszky Attila ünnepelt és elismert rendezőnek számít Európában, itthon gyakran nem elsősorban szakmai munkáját teszi mérlegre a kritikusok egy része, hanem politikai megközelítésből, zsigerből, méltatlanul támadja. Tény, hogy felkérést kapott pár éve a Nemzeti Színház igazgatói posztjára, és elhagyta Debrecent, ahol izgalmas színházat csinálhatott hét éven – de aki azt hiszi, hogy Vidnyánszky zsinóros, pántlikás, mélymagyar darabokat rendez, téved. Rendre Alföldy Róberttel vetik össze, aki szintén tehetséges, karizmatikus művész, csak éppen a Vidnyánszky-rendezések a féktelen, energiákkal teli és színes játék végén nem lenyomják az embert, hanem kísérletet tesznek arra, hogy felemeljék.

Az opera lehet izgalmas és kacagtató, nagyon mai műfaj? Lehet bizony, igazolja ezt a mai magyar színház egyik legerősebb alakjának, Pintér Bélának a Parasztoperája. Egy retró sztori valahonan a hetvenes évekből, amire mindenki nosztalgiával gondol vissza, s ami a maga Lada-szagával, műszálas ingpulóvereivel, büdös cigijeivel és rossz szeszeivel, élhetetlen családi köreivel egészen más volt, mint amire az idő megszépítő messzeségéből visszaemlékezünk. Darvas Benedek zseniálisan szórakoztató zenét írt ehhez a darabhoz: klasszikus nagyoperai elemekkel keverte a rockot, meg a népzenét... A  darab középpontjában egy falusi lagzi áll terhes menyasszonnyal, részeges állomásfőnökkel, 25 éve „svédbe” disszidált idősebb fiúval és egy semmiből felbukkan „kóbojjal”, aki jó sok nőt maga alá gyűrt a magyar vidéken – többek közt a menyasszony anyukáját is, akinek a férje azalatt a makói református világtalálkozón prédikált... A miskolciak bizarr, harsány, mulatságos és a végén mégis mellbevágó előadását Rusznyák Gábor (A padlás, A Mester és Margarita) rendezte.

Vérbeli stand up comedy is műsorra került a Deszkán. Gerlóczy Márton tollából A csemegepultos naplója igazi éjszakai finomság volt az ínyenceknek – pontosabban azoknak, akik befértek a Modembe, ahol Ötvös András eljátszotta, milyen, amikor egy ifjú író úgy dönt, facér férfi lesz, aki a vásárcsarnokban beáll a pult mögé, és napjait kolbászokkal, szalámikkal, kenőmájasokkal tölti, éjszakánként pedig csajozni fog. Tény, hogy az alapmű kicsit „nők lapjás”, tehát messze nem a mai irodalom teteje a maga közhelyeivel, sztereotípiáival, kiszámítható fordulataival. Ám Ötvös András egy őrületesen tehetséges színész, aki fergeteteges, gátlástalan játékával elvarázsolta a közönséget és a fesztivál egyik legjének számított a remek, ötletes díszlet között játszódó egyszemélyes produkcióval.

Másféle is lehet a magyar dráma: intenzív, erőteljes, szólhatnak benne jó zenék, lehet csajos, lehet meglepő, formabontó, provokatív és nagyon őszinte. Már-már bántóan őszinte, ahogy arról mesél Lovas Ildikó Spanyol menyasszonyában, milyen is a nők élete manapság, amikor tinilányként arról álmodoznak, milyen lesz majd menyasszonyként kimondani a boldogító igent, s ezért mindent megtesznek: ismerkednek, pasiznak, jégpályára járnak, diszkóba... Aztán feleségül mennek – például „az ország legtehetségesebb” orvosához, aki sármos, pénzes – ám valójában egy állat, aki veri az asszonyt. Mese ez? Nem mese. Hótreál, popkultúrába csomagolva, felidézve azt az időt, amikor a „jugoszláviai” magyarok sokkal közelebb voltak Európához, mint mi – már ami az ifjúsági szubkultúrákat illeti. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház vendégjátéka nagyon látványos, nagyon „hangos” volt: Antal Attila zenéjét nagyon jó volt hallgatni –  és plusz pont azért, mert a szöveget emellett is tökéletesen lehetett hallani és érteni...

Zoltán újratemetve: ez is egy Vidnyánszky-rendezés volt. Durva, groteszk játék arról, milyen is a kisebbségi lét, mit jelent kárpátaljai magyarnak lenni egy olyan világban, amiről innen, mi, anyaországiak el sem tudjuk képzelni, hogyan lehet elviselni, kibírni, túlélni. A határon túli magyarság sorsa pontosan ugyanolyan kilátástalan és lehetetlen volt a nagy Szovjetunióban, mint az utódállamokban. Van fogalmunk arról, milyen lehet ukrajnai magyarnak lenni? Nem olyan jó a tükörbe nézni, de a valóság a tükör nélkül is létezik... A debreceni nézők számára is ismerős beregszászi színészek (Rácz József, Varga József, Tóth László, Ivaskovics Viktor, Vass Magdolna, Tarpai Viktória és a többiek) egy különleges Romeó és Júlia verzióval álltak elő, melynek láttán talán maga Shakespeare is csak markolta volna a széke karfáját.

A Deszka a Csokonai Színház számára is jó lehetőség volt, hogy megmutassa magát a szakmának. Az Istent a falra festeni, az Akár Akárki vagy A dühös lovag megállták a helyüket e fesztiválon is. Nem lett volna rossz még a Bulgakov-darabot is betolni a programba, de gyaníthatóan azt idő- meg játszóhely hiányában nem sikerült ez. Sebaj: A Mester és Margaritát majd láthatja nyáron a POSZT, a pécsi fesztivál közönsége. A debreceni közönségnek pedig az volt jó, hogy nem kellett utazni: helybe jöttek a színházi csodák. Volt néző, akivel szinten mindenütt találkoztunk, s azt mondta: ha kötelező lenne, talán kibukna egy ilyen héttől, de nem lehet egy szava sem, mert ő választotta, hogy minél több mindent lásson ezen a héten, amikor Debrecen egy rövid időre a magyar színházi világ fővárosává változott...