Megválasztották a Csokonai Színház új igazgatóját
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.03.23. 09:20 | Frissítve: 2023.03.23. 11:16
Debrecen - Mátyássy Szabolcs kinevezése július 1-től 2028. január 31-ig szól.
Június végén lejár a Csokonai Színház jelenlegi direktorának mandátuma. Gemza Péter 2013-tól volt a művészeti vezetője, 2018-tól pedig az igazgatója a debreceni teátrumnak. A kiírt igazgatói pályázatra ő nem jelentkezett, másik három szakember azonban igen.

Az értékelő szakmai bizottság egyértelműen állást foglalt az egyik jelölt, Mátyássy Szabolcs pályázata mellett. Az ő pályázatát egyhangúlag támogatták, míg Rácz Istvánét egyhangúlag, Végh Veronikáét 8 nem szavazattal és egy tartózkodással nem támogatták.
A szakmai bizottság véleményére alapozva Papp László polgármester közgyűlésnek benyújtott határozati javaslata csak Mátyássy Szabolcs kinevezésének lehetőségét tartalmazta, amit
egyhangúlag fogadott el csütörtöki ülésén a közgyűlés.
Az új direktor kinevezése július 1-től 2028. január 31-ig szól. Mátyássy Szabolcs pályázatában művészeti vezetőként Szabó K. István rendezőt jelölte meg.
Papp László azt hangsúlyozta, hogy elkészült a Csokonai Fórum és hamarosan a Csokonai Színház felújításával is végeznek, így jelentősen javul és bővül a színházi infrastruktúra Debrecenben. A polgármester a közgyűlésen megköszönte Gemza Péter munkáját, az új igazgatónak és a társulatnak pedig sok sikert kívánt.
„Mátyássy Szabolcs népszínházi struktúrán alapuló, háromtagozatú színházban gondolkodik, a prózai tagozat mellett egy újradefiniált operatagozat és önálló tánctagozat megteremtésében és alapításában. Egy rendezőt kért fel művészeti vezetőnek, aki tapasztalt és a színházról vallott gondolatai, elképzelései megegyeznek a pályázóéval. A helyi előadó-művészeti szervezetekkel együttműködve tervezi igazgatói ciklusát megvalósítani. Részleteiben is kidolgozott művészi koncepciója van, a Színház jövőképet egyértelműen felvázolja, a két színházépület funkcióiról határozott elképzelései vannak. Új marketingeszközökkel kívánja fejleszteni a kommunikációt és a marketinget, egyértelmű és kiemelt feladatként fogalmazza meg hogy, nemcsak helyi, hanem országos szinten szeretné pozicionálni a Csokonai Színházat. Nemzetközi kapcsolatai széleskörűek, nemzetközi fesztiválokban és idegen nyelvű feliratozással tervez, emellett a mecenatúra erősítése is a céljai között szerepel. Elképzelései és tervei Debrecen városának kulturális stratégiájához kapcsolódnak, pályázata részleteiben teljes körűen kidolgozott” – áll a szakmai bizottság értékelésében.
Mátyássy Szabolcs Zoltán 2014-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Alkalmazott zeneszerzés (BA), majd 2016-ban Zeneszerző (MA) diplomát, 2021-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen DLA fokozatot és ugyanebben az évben művészeti igazgatás és művészetmenedzsment szakképzettséget szerzett. Államilag elismert angol középfokú, komplex nyelvvizsgával rendelkezik. A Szegedi Nemzeti Színházban 1997-től 2003-ig, majd 2006-tól 2007- ig a prózai tagozat színművészeként a társulat tagja volt. A Színház- és Filmművészeti Egyetem adjunktusa, 2012 óta oktatói tevékenységet folytat. A Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja, a Magyar Zeneszerzők Egyesületének a tagja, a Sztalker Csoport és a Studio5 alapító tagja.