Megnyílt a Magyar Zene Háza
Szerző: MTI | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.01.22. 14:00 | Frissítve: 2022.01.22. 14:00
Budapest - Tízéves tartalmi és műszaki tervezés, majd építkezés után nyílt meg szombaton a Liget Budapest projekt keretében felépült Magyar Zene Háza, amely vasárnaptól a nagyközönséget is várja koncertekkel, interaktív állandó kiállítással, zenepedagógiai foglalkozásokkal és számos egyéb programmal.
Batta András, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója az épület ünnepélyes megnyitóján kiemelte, hogy Fudzsimoto Szú japán tervező remeke a természeti mellett zenei ihletettségű, ami a ház formavilágában is megmutatkozik. Mint hozzátette, a Magyar Zene Házába érkező gyerekek biztosan kipróbálják majd a ház mellett felépült zenei játszóteret, de szép időben a szabadtéri színpad is várja a közönséget. A üveghomlokzaton benézve látni, az épületbe belépve pedig hallani is lehet majd a benti koncerteket, rácsodálkozva az üvegterem meglepően jó akusztikájára – mondta.

Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd
A térszint alatti Varázstérben együtt dobolhatnak a látogatók, a hangdómban drámai szerepet kapnak a hangok és zörejek, az interaktív állandó kiállításban pedig
éppúgy lehet találkozni a régi magyar falvak népének zenéjével, mint a Notre Dame szerzeteseivel, a Styx folyónál könnyező Orfeusszal, a zongorázó Liszt Ferenccel, Bartók Kékszakállú hercegével és a popzene 20. századi sztárjaival is – szólt az intézményről.
A koncertprogramra kitérve hangsúlyozta: a legkülönfélébb műfajok képviselői egyaránt meghívást kapnak majd, így a Magyar Zene Háza nem egyszerűen egy zenei intézmény, hanem a Városliget egykori hangulatának örököse, valódi "zenepavilon" lesz a park közepén.
Batta András felidézte: tíz éve kezdődött a Magyar Zene Háza projekt előkészítése. Sok száz ember több százezer munkaóráját felemésztő tervezés után következett a mintaszerű kivitelezés, amely Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa és Gyorgyevics Benedek, a beruházó Városliget Zrt. vezérigazgatójának "vezényletével" jutott el a befejezésig – közölte.
Baán László beszédében kiemelte, hogy a Magyar Zene Háza átadása a Liget Budapest projekt első nagy "csúcsra érése", majd köszönetet mondott annak a sok száz szakembernek, akik ennek a "nemcsak Magyarországon, de az egész világon példa nélkül álló" intézménynek a megtervezésében és létrehozásában részt vettek. Kiemelte Fudzsimoto Szú építészt, aki "egy minden ízében végiggondolt, természettel egybeolvadó, elbűvölően egyedi, extravagáns, ám mégis harmonikus és otthonos épületet álmodott meg", a japán mester magyar tervezői partnerét, a Teampannon Kft-t, a beruházó Városliget Zrt. és a kivitelező Magyar Építő Zrt. csapatát, továbbá Batta András ügyvezető, Horn Márton operatív igazgató, valamint Marta Thorn, a nemzetközi tervpályázat zsűrielnökének munkáját.
A most megnyílt Magyar Zene Háza "a zene intézményként és épületként megvalósult metaforája",
amely olyan komplex módon erősíti a zene küldetését, mint egyetlen más intézmény sem a világon – közölte a miniszteri biztos, hozzátéve: vasárnaptól mindenki saját maga megtapasztalhatja, hogy mi veszett volna el, ha "a megvalósítás ellen törő, hazugságokra épített düh és gyűlölet győzött volna".
Baán László végül Orbán Viktorhoz fordulva arra kérte a miniszterelnököt: ahogy nem hagyta a Magyar Zene Háza "álmának elpusztítását", támogassa az Új Nemzeti Galéria megvalósulását is.
A miniszterelnök az eseményen azt mondta, máshol az ilyen intézmények a járvány miatt inkább bezárni, leépülni és visszahúzódni szoktak, miközben "nálunk itt áll teljes fényében" ez a lenyűgöző új intézmény. Ráadásul a Magyar Zene Háza nem magában árválkodik, hanem része egy hatalmas kulturális beruházásnak, tette hozzá A magyar kultúra napján tartott ünnepségen.
Orbán Viktor közölte: az elérhető legfrissebb adatok szerint a magyar kulturális kiadások arányaiban – igaz, holtversenyben – az első helyen állnak az Európai Unióban. 2010-ben ugyan a középmezőnyben voltunk, "de jött a nemzeti alkotmányos fordulat", és sikerült visszakapaszkodni az élre – mondta.
Hozzáfűzte: a magyarok önképének fontos része, hogy "mi kultúrnemzet vagyunk".
Kifejtette: minden új épület kockázat, csak a kész épületre vetett első pillantás hoz megnyugvást, de közmegegyezésnek tűnik, hogy Fudzsimoto Szú kiváló munkát végzett. Úgy látja, a japán tervező alkotta térben "mi, magyarok otthon érezzük magunkat", talán mert a két nép, a japán és a magyar géniusz közötti távolság mégsem olyan nagy, mint a földrajz alapján tűnik. De az is lehetséges magyarázat – vélekedett –, hogy
ez az épület "nem akarja megerőszakolni a környezetét", inkább organikusan illeszkedik, idomul, harmonizál, "és ez a magyar szemnek szép", ez a megközelítés nemcsak a japán, hanem a legkiválóbb magyar építészeti hagyományoknak is sajátja.
A kormányfő felidézte: 2010-ben azt akarták, hogy a Liget váljon újra a magyar kultúra fellegvárává, és így született meg a Liget Projekt, amely Európa legnagyobb kulturális beruházása. Köszönetet kell mondani Tarlós Istvánnak, akinek főpolgármestersége alatt a beruházások elindulhattak, az ő idejében a főváros és a kormány olyan olajozott együttműködést hozott létre, "amelynek gyümölcseit még hosszú évtizedek múltán is élvezni fogják a budapestiek, és büszke lesz rá az egész magyar nemzet" – vélekedett.
Orbán Viktor megjegyezte: az országépítők nevét a magyar nemzet soha nem felejti el, és bár kerékkötők, károgók, hátráltatók, országrombolók mindig voltak, az ő nevükre senki sem emlékszik, mert a magyar nemzet "kiejti őket az emlékezetéből".
Kiemelte: jelenlegi formájában a Liget Projekt egy félkész vállalás, egy befejezetlen mű, torzó. Éppen ezért nagyon várják már, hogy "a magyar választók áprilisban végre pontot tegyenek az ügy végére, és lezárhassuk ezt a vitát" – mondta.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a mai európai politikai viták új fénytörésbe helyezik az európai magaskultúrát és annak küldetését. "Globalizáció versus keresztény alapok, brüsszeli bürokrácia a nemzeti büszkeséggel szemben, bevándorlás versus családtámogatás, gender politika vagy gyermekvédelem" – sorolta. Úgy vélte, ez nem egy Nyugat-Kelet, hanem egy új Nyugat-Nyugat konfliktus, és ennek következtében a kulturális elidegenedés fenyeget. "Mi viszont Európát szeretnénk egyben tartani", tennünk kell tehát a kulturális elidegenedés ellen is" – jelentette ki.
Orbán Viktor szerint ezért most a magaskultúra klasszikus értékeihez kell fordulni; a magaskultúra közvetíthet, tiszteletet parancsol és odafigyelést követel "ebben a bábeli zűrzavarban". Ha van olyan magasabb rendű cél, amelynek az elérésére a zene – ideértve a magyar zenét is – alkalmas, akkor ez éppen az – mondta a kormányfő.