Megjelenés előtt hallhatja élőben a közönség a debreceni zenekar első albumának dalait
Szerző: Mikula Szilvia | mikula.szilvia@dehir.hu Közzétéve: 2022.03.13. 10:15 | Frissítve: 2022.03.13. 10:19
Debrecen - Rendhagyó lemezbemutatót tart a Kertekalatt: először csendülnek fel az első lemez dalai az első önálló koncertjükön.
Tripla koncert lesz a nemzeti ünnep előtti estén a Nagyerdei Víztoronyban: a debreceni Kertekalatt megjelenés előtt mutatja be élőben bemutatkozó lemezét, vendégzenekarként pedig fellép a lépjünk a holdra és az Úrfi.

A Kertekalatt öt fiatal egyetemista srácból áll, ahol az egy zenekarra jutó Péterek és Gergők száma az országban talán a legmagasabb. 2020-ban a Május című dalukkal mutatkoztak be a nagyközönségnek és nem titkolt céljuk, hogy a legjobbak legyenek, mondhatni “kertek alatt” szeretnének eljutni a csúcsra. A szakma elismerését már ki is vívták, hiszen a Hangfoglaló Program Induló Előadói közé kerültek, most pedig bemutatkozó lemezükbe engednek betekintést.
A közönség hazai pályán, még a megjelenés előtt hallhatja a pop-, rock- és népzenei motívumokból táplálkozó anyagot, amihez olyan személyes dalszövegek társulnak, amelyeket mindenki magáénak érezhet. A bemutatkozó albumon tíz dal kapott helyet, ezek közül az Akkor még nem tudtam című szerzemény előfutárként már 2021 őszén megjelent. A zenekar énekes-gitárosa szerint a számokat leginkább a sokszínűség jellemzi.
- Mindannyian nagyon unnánk, ha az albumon ugyanolyan, sablonra írt dalok szerepelnének, így kiemelt figyelmet fordítottunk a változatosságra.
Minden dal hangvétele, hangszerelése és témája is különböző, sok esetben kísérletező, ezért most úgy éreztük, hogy nem érdemes bármilyen sémát ráhúzni az egészre. Mindannyiunknak kicsit ki kellett lépnie a komfortzónájából, sok esetben az eddigi metódusunktól eltérő módon, a dalötleteket újragondolva álltunk hozzá az egészhez
– mondta Borics Peti.
Az album ugyan még nem jelent meg, a koncertezésről azonban nem akartak lemondani a srácok, így amellett döntöttek, hogy élőben debütáljanak a friss dalok.
- Előfordult néha velünk, hogy úgy mentünk el egy előadó koncertjére, hogy előtte direkt nem hallgattuk meg az épp megjelenő albumot és rájöttünk, hogy ez nem is olyan rossz dolog… Sőt! Segített abban, hogy ne idegenkedjünk befogadni az igazán új dolgokat. A mi esetünkben az ok annyi, hogy
bár a dalok koncertképesek, az albumverziókat nem akartuk félkészen a korongra tenni. Persze már nem kell sokáig várni rá, jórészt az utómunkálatok vannak hátra, viszont a tervezett koncerteket nem szerettük volna emiatt elhalasztani
– mesélte Bíró Gergő énekes-basszusgitáros.
A zenekar életében több szempontból is rendhagyónak számít a hétfő este: azon túl, hogy az első album dalait először hallhatja a közönség, ez az első önálló koncertjük.
- Igazából nemcsak az első önálló, hanem a mindenkori első víztornyos koncertünk, szóval valamennyire még nekünk is újdonság lesz – tették hozzá a srácok.
Borics Peti a zenekar idei terveivel kapcsolatban azt mondta, elsősorban koncertezni szeretnének, de nagyon sok további dalötletük is van már.
- Igazából az is egy hosszadalmas folyamat volt, mire kiválasztottuk, mely számok szerepeljenek a lemezen. Akad olyan dal is, amit már többször is eljátszottunk élőben az aktuális állapotában, ám a mostani albumra nem éreztük eléggé kiforrottnak. Ezt és a hasonló ötleteinket mind meg szeretnénk valósítani a lemezmegjelenés után – zárta a beszélgetést az énekes-gitáros.
A Kertekalatt zenekar március 14-én, hétfőn 20 órától koncertezik a Nagyerdei Víztoronyban. Az exkluzív, hazai pályás eseményen két vendégzenekar is lesz: eljön a lépjünk a holdra zenekar és az Úrfi is. Az előbbi egy gyöngyösi alternatív rockot játszó formáció, vagy ahogyan magukat szokták definiálni: antipop, míg utóbbi csapat azt állítja magáról, hogy szövegcentrikus-panaszkodóspop és ez talán tényleg a legpontosabb definíció. A jegyárakról bővebb információ itt található.