Élettel tölti meg a nagy múltú cívisházakat a debreceni festőnő

---

Debrecen – Mallár Gabriella tárlatával a város előtt tiszteleg: bár jelenleg nem itt él, ezer szállal kötődik a cívisváros kultúrájához, fontos tereihez. Interjú.

---

Életek lenyomatai – Épület-portrék Debrecenből címmel nyílik március 23-án, 18 órától tárlata a debreceni származású Mallár Gabriellának. A festőnő az Incognito Clubban mutatja be képeit: a legszebb cívisházak és a legendás írónő, Szabó Magda alakja is megelevenedik a kiállításon. Az alkotóval a gyermekvállalás örömeiről, debreceni fotósokkal való együttműködéséről és a városhoz fűződő viszonyáról is beszélgettünk.

Dehir.hu: Jelenleg Kistarcsán él, ám debreceninek vallja magát továbbra is, a városhoz való szoros kapcsolata pedig a tárlaton is látható lesz.

Mallár Gabriella: Szülővárosom, Debrecen mindig fontos volt, és az is marad a számomra. Akárhova sodort az élet, debreceni maradok. Nemcsak a családi gyökereim vannak itt, de szellemileg is itt alapozódott meg bennem az, amire azóta is építek. Már az általános iskola, az azóta megszűnt Újkerti Művelődési Központ rajz tagozata és az ottani rajztanárnőm meghatározó szerepet töltött be az életemben. Bartha Lajosné Ildikó nénivel ma is tartom a kapcsolatot.

A középiskola, a Svetits szintén óriási jelentőségű volt lelki, szellemi alakulásomra, majdnem mindent onnan hoztam, amiből máig gondolkodó és érző emberként táplálkozom. 

Dehir.hu: Hogyan alakult ezután az útja?

Mallár Gabriella: Budapestre a művészet iránti szerelem szólított el, amikor az érettségi után képgrafika szakon ott folytattam a tanulmányaimat. Aktív művész vagyok, festek, grafikákat és kisplasztikákat is készítek. Munkáimat gyerekkoromtól kezdve több csoportos és egyéni kiállításon láthatták már a nézők. A Debreceni Tavaszi és Téli tárlatokon rendszeresen szerepelek. Sok éve a derecskei Hajdú-Bihar megyei Grafikai Művésztelep meghívottja vagyok, két éve pedig az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettem az első Konyári Képzőművészeti Alkotótelepen is. A másodikra a kisbabám miatt nem tudtam elmenni. A debreceni GADE (Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete – a szerk.) tagságom is fontos kötelék az otthonom művész közösségével, hisz sok igazán mély barátság köt össze Debrecenben lakó művész kollégákkal.

Jelenleg Kistarcsán élek a családommal, és igyekszem megtalálni a számomra megfelelő egyensúlyt és fenntartani a kapcsolatot a debreceni és budapesti kulturális miliő között.

Dehir.hu: Hogy jut ideje egy kisbaba édesanyjaként az alkotásra?

Mallár Gabriella: A kisfiam nyolc hónapos, az ő születése a legnagyobb csoda, ami életemben ért, az alkotáshoz most ő ad erőt, motivációt, s még a debreceni témában is benne van a gyermekem. Várandósságom és a születése utáni idő is az alkotás jegyében telt, de immár sokkal másabb minőségben, mint ő előtte. Nyugodt gyermek, aki mellett valahogy mindig időt teremtek a munkára, általában éjjelente, viszont nem mondhatnám, hogy ez könnyű.

A debreceni témát azok az érzések és gondolatok inspirálták, amiket a kisfiam mellett élek meg. Az életem teljessé vált a gyermekemmel,

de a valódi teljességet a múlt, a jelen és a jövő egysége és egyensúlya teremti meg. Az én múltam, valamint a szüleim, nagyszüleim révén pedig jelenem egy fontos része elválaszthatatlanul Debrecenhez köt – így részben a fiamat is.

Dehir.hu: Mikor készültek az első, a cívisvároshoz kötődő alkotásai?

Mallár Gabriella: Városunk témájához legelőször 2007-ben nyúltam hozzá, akkor alkottam meg két nagyon komoly festményemet, Szabó Magda elhunyta kapcsán, amikkel ő előtte tisztelgek. Terveim szerint ez a két kép is ki lesz állítva. A sors játéka, hogy most nem messze lakom Szabó Magda kerepesi otthonától, ahol 2007-ben elhunyt. A témát másfél éve vettem újra elő: a Debreceni Konzervatóriumban Gárdonyi Sándor grafikus kollégámmal volt közösen egy kiállításunk, amiben a város kultúrtörténeti, építészeti, lélektani jellegzetességeit mutattuk be műveink által a közönségnek. Amikor oda készítettem a munkákat, éreztem, hogy ez folytatódni fog – s ennek most jött el az ideje. 

Dehir.hu: Debreceni fotós alkotásai is inspirálták az alkotásban.

Mallár Gabriella: Fontos táptalajt jelent műveimnek Harangi Attila debreceni építész fantasztikus fotóanyaga, aminek nagy részét a Debrecen házai Facebook-oldalon közzé is teszi. Levélben kerestem meg, hogy hozzájárulását adná-e a munkái festői feldolgozásának, és igenlő válasza mellett egy nagyon jó, baráti kapcsolat alakult ki közöttünk.

Őszintén felnézek rá és Löki Viktorra, akik fiatalon és mindenféle érdek nélkül rengeteg energiát áldoznak a város építészeti kincseinek megörökítésére, s nagy szerepet játszanak azok megőrzésében, védelmében.

Dehir.hu: Milyen képeket láthatunk majd a debreceni tárlaton?

Mallár Gabriella: A kiállításra olajképekkel készülök. Mivel alapvetően képgrafikus vagyok, ezek a munkák nagy jelentőségűek a fejlődésemet tekintve. Élénk színeket használok, kísérletezek a színkontrasztokkal, felületkezeléssel, ecsethasználattal. De ez csak a technika. A festményeim, bár épületeket ábrázolnak, mélyebb értelemben „portrék”, életek lenyomatai. Amikor azt mondtam, hogy a gyermekem is fontos ihletforrása a munkáimnak, azt úgy értettem, hogy születése óta akaratlanul is újraértelmeződött bennem az idő. Amíg arra vágyom, hogy minden perc örökké tartson, mégis kérlelhetetlenül repül az idő. A végtelen boldogság a múlandóságtól való félelemmel és fájdalommal párosul. Felerősödtek bennem régi családi emlékek, átértékelődtek a kapcsolataim, anyaként más szemmel kezdtem látni a saját gyermekkoromat és családi, történelmi múltunkat is. A szenzibilitásom felerősödött, még érzékenyebb lettem mindenre. A kollektív sorsban nem tudom most már nem meglátni az egyénit, és valamilyen ehhez hasonlóan furcsa módon, mikor kis öreg házakat látok, emberéletek tárulnak a szemem elé. Születés, nevetés, tanulás, munka, betegség, harmónia és konfliktus, küzdelem és játék, összefonódó és megtört kapcsolatok, élet és halál. Ezeket láttam, vagy éreztem meg Attila fotóiban, és a festményeimben megpróbálom bemutatni mindezt. A szín- és formakavalkád, diszharmónia és egyensúly, megannyi képzőművészeti eszköz kiválóan alkalmas arra, hogy a látszat, a valóság mögötti mélyebb gondolatokat és tartalmakat kifejezzük.

Úgy érzem, ezekben a munkákban Attila a szemem, én pedig, amit beleadok, az csak a saját szívbéli érzéseim, empátiám és a rokonszenven túli szeretetem a festészet eszközeivel kifejezve. Ha úgy tetszik, a honvágyam, haza- és emberszeretetem festményei.

Harangi Attila intellektuális társalkotó, és én nagyon hálás vagyok azért, mert vele dolgozhatok. Rengeteg anyagot kaptam tőle, mégis jelenleg 15 képet tervezek megfesteni és kiállítani. Ezek nagy része olajfestmény, amelyek most készülnek. Itthon a kész munkáim a radiátorok köré vannak sorakoztatva, azért, hogy időre megszáradjanak, de a család szerencsére békével tűri.

Dehir.hu: Mi alapján választotta ki a házakat, amelyeket végül a vászonra vitt?

Mallár Gabriella: Impulzus alapján választottam a festményeim épület modelljeit, és munka közben jöttem rá, hogy koragyerekkorom emlékképeit idézik, dédimamám házát, nagyszüleim falujának pusztulófélben levő, mégis nagyon szerethető kis kunyhóit, de olyan házak is láthatók, amelyek kistarcsai épületekre hasonlítanak. Tehát inkább tipizált otthonok, amiket bárhol, országszerte megtalálhatnánk. De konkrétan a Nyíl utca, Csillag utca, Homok utca, Virág utca, Vendég utca, Rakovszky Dániel utca néhány épületét dolgoztam fel.

Ezeken kívül városunk talán legszebb szecessziós kovácsoltvas kapuját kihagyhatatlan fontosságúnak tartottam lefesteni, ez a Bajcsy-Zsilinszky utca 16. szám alatt áll. Megrongált mivolta szívfájdító, de még így is csodálatos. A szépség múlhatatlan, a jóság legyőzhetetlen: számomra ezt jelenti ez a kapu.

Készülök egy egészen nagy képpel is, ez szintén egy gazdagon díszített kapu (a Monti ezredes utcáról), melynek lenyűgöző méltósága, tiszteletet parancsoló nagysága és tisztasága fogott meg. Fura, hogy egy kapu, egy építészeti elem képes arra, hogy az embert fontos erényekre emlékeztesse és az emberiességre figyelmeztesse. Végül egy szimbolikusnak is tekinthető képpel zárom időlegesen a repertoárt, egy nagyváradi kapuban pihenő galambbal: Nagyváraddal a testvériességre emlékezem (és szeretnék emlékeztetni), a galamb jelképe pedig nem szorul magyarázatra, de mégis, elfelejtődni látszik: a béke szentsége, melyre mindennél nagyobb szükségünk van, mind egyénileg, mind globálisan.  

Dehir.hu: Mik a jövőbeli tervei?

Mallár Gabriella: A kiállítás után mindenképpen folytatni fogom ezt a mély és komoly témát, de tervezek visszakanyarodni más jellegű képeimhez is. Általában sorozatokban gondolkodom. Azt, ami foglalkoztat, alaposan körbejárom, és akár több évig is dolgozom ugyanazon a szérián. Folytatom a családunkról és a páromról készülő munkás zsánerképeket, mindezt azután, hogy az Incognitóbeli megnyitó után pár nappal Budapesten is megnyitjuk egy kis kiállításomat a FÉM Színházban, az 5. kerületben. A Debreceni Tavaszi Tárlatra a gyermekem és a háború ihlette zokogó festményekkel nevezek, remélem ott is jelen lehetek majd a műveim révén.

Művészi aktivitásomnak ára van, és mindent megteszek azért, hogy ne a kisfiamnak és a családomnak kelljen ezt az árat megfizetnie. Az egyensúlyt anyaként, társként, művészként nagyon nehéz megtalálni,

de bízom abban, hogy ez sikerül. Végül is legfőbb és legcsodálatosabb „alkotásunk” a gyermek, a jövő reménysége, a jelen bearanyozója. Így még egy művész értékrendjében is az első helyen a gyermeknek kell állnia, és ennek tudatában folytatom a későbbiekben is az alkotótevékenységet. 

A program a Kortárs Könnyűzenei Egyesület és Pércsi Sándor szervezésében, illetve támogatásával jön létre.