Látványos előzetessel mutatkozik be a Hobbit második része
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2013.06.13. 08:09 | Frissítve: 2013.06.13. 08:10
New York – Ugyan a premier még messze van, de a rajongók már most kapnak egy kis ízelítőt a Smaug pusztaságából.. Kalandos és látványos trailerrel vezetik fel a filmet a készítők.
Nem kis érdeklődés mellett mutatták be tavaly a Hobbit – Váratlan utazás című filmet, mely végeredményben hozta azt a szintet, amit a rajongók elvártak tőle. Peter Jackson ott folytatta, ahol a Gyűrűk Urával abbahagyta, már ami a színvonalat illeti. Nem kell bemutatni, a Hobbit értelemszerűen az említett trilógia eseménysora előtt játszódik, s Zsákos Bilbó nem mindennapi kalandjait beszéli el. A Hobbit első epizódja nagy közönségsiker volt, hiszen Amerikában 303 millió dollárt termelt a jegypénztáraknál, a világ többi országában pedig 714 millió dollár bevételt hozott.

Hasonló - ha nem jobb - üzleti eredményre lehet számítani a második rész esetében is, erre garancia lehet a film első előzetese, melyből nem spórolták ki a látványosabb akciójeleneteket sem. Ezen kívül több régi és új szereplő is felbukkan majd a Hobbit: Smaug pusztasága című eposzban. Többek között visszatér Oralndo Bloom Legolas szerepében, valamint játszani fog a filmben a Lost által híressé vált Evangeline Lilly is.
A filmet a tervek szerint még idén, december 13-án bemutatják Amerikában, Magyarországon viszont már egy nappal korábban meg lehet majd nézni. A Smaug pusztaságát rövidesen követi majd a Hobbit-trilógia következő epizódja, amit a tervek szerint 2014-ben vetítenek majd a mozik.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)