Kusturica debreceni módra: elkészült a DTV új filmje
Szerző: Vállaji Orsolya | vallaji.orsolya@dtv.hu Közzétéve: 2014.01.07. 16:44 | Frissítve: 2014.01.08. 09:02
A rögöcsei csoda szatirikus történet arról, hogyan próbálják átvészelni a nehéz időket egy kis magyar falu lakói. A debreceni színészek szerint a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy másképp kellett játszani, mint a színházban. Dánielfy Zsolt rendező szerint az alkotás legnagyobb értéke, hogy szinte kalákában készült. Volt, aki az autóját adta kölcsön, a statiszták pedig a stáb barátai és családtagjai voltak.
A komédiában egy fazekas elunja, hogy örökké ugyanolyan Miska-kancsókat kell készítenie, ezért kerámiáit valós modellek alapján formázza meg, akik azonban meglepő módon sorra meghalnak. A film a magyar vidékről szól. Az alapjául szolgáló színdarabot sikerrel játszotta a Csokonai Színház is. A debreceni színészeknek nagy kihívást jelentett a forgatás.

- A színház teljesen más, mint a kamera, egy teljesen más műfajról beszélünk. A filmnél másképpen kell hozzáállni a munkához, másképpen kell játszani, ez volt az egyik legnehezebb feladat – mondta Bakota Árpád színész.
A munkát októberben kezdték. A színészek a színházi próbák, fellépések után forgatták a filmet, amelyben szatirikus helyzetek váltják egymást. A darabot a debreceni Tóth-Máthé Miklós írta, akinek több mint harminc kötete jelent meg eddig.
- Akik ismerték az eddigi munkásságomat, látták a drámáimat, kicsit maguk is meglepődve most egy egészen más oldalról ismerhetnek meg – hallhattuk a szerzőt.
A film elkészült, most az utolsó simításokat végzik a rajta a Debrecen Televízió vágószobáiban. A rendező szerint a film értékéhez sokat adott, hogy néha lehetetlennek tűnő feladatokat is megoldott a stáb.
- Kicsit kalákában dolgoztunk, mint annak idején az amatőr színházban; mindenki hozta otthonról, amije volt, ki a motorját, ki a szintetizátorát, ki a kocsiját, ki a pálinkát. Külön köszönettel tartozunk nekik – nyilatkozta Dánielfy Zsolt rendező.
Korábban az mondta, egy kicsit “kusturicás” ez a mozi attól, ahogy a kis magyar falu a kínlódásairól szól. Hősei szeretnének érvényesülni, csupa szerethető emberek, akik keresik a saját boldogulásukat, de nagyon szegények.
Az 50 perces alkotást márciusban láthatják a nézők a Magyar Televízióban, később a Debrecen Televízió is műsorra tűzi.
Dehir - Elkészült a Debrecen Televízió legújabb filmje
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)