Közeledik a március, újra lesz Tavaszi Fesztivál Debrecenben – fotókkal
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2020.02.26. 12:40 | Frissítve: 2020.02.26. 15:53
Debrecen – Film, vers, színház, borkóstoló, TEDx és zene minden mennyiségben a harmincadik Tavaszi Fesztiválon.
Március 22. és 31. között már harmincadik alkalommal rendezik meg a debreceni Tavaszi Fesztivált. Az eseményről szerdán tartottak sajtótájékoztatót, amelyen felszólalt Puskás István alpolgármester, Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. igazgatója, Katonáné Kovács Judit, a TEDx Debrecen kurátora, valamint Sárosi Dániel orgonaművész.

Fotók: Kandert Szabolcs
- A Tavaszi Fesztivál során olyan programkínálatot találunk, amely a helyi értékeket tudja bemutatni.
Debrecenből elszármazott, ma már országszerte híres művészek térnek ilyenkor vissza a városunkba, például Szabó Balázs, aki ikonikus alakjává vált a minőségi könnyűzenének.
Nemcsak a hazai kínálatra, de a nemzetközi kultúrára is kitekinthetünk egy ilyen fesztivál során – hangsúlyozta Puskás István.
Az alpolgármester külön kiemelte, hogy idén Frederico Fellini olasz rendező születésének századik évfordulóját az Apolló mozi egy programsorozattal ünnepli, amelyen az alkotó filmjeit lehet majd megtekinteni.
Bódor Edit azt emelte ki, hogy a sajtótájékoztató éppen a böjt kezdetére, hamvazószerdára esik, a Tavaszi Fesztivál pedig kitűnő alkalmat ajánl arra, hogy megtisztuljunk.
- Ez a fesztivál minden korosztálynak szól,
hiszen 22-én egy családi nappal kezdődik a Kölcseyben, lesz Alma Együttes koncert, fellép a Magashegyi Underground, Szabó Balázs pedig a jazz világába kalauzol el minket. Egy csipetet hozunk a költészetből is Szabó T. Anna, Lackfi János költők és Gyárfás István gitárművész estjével. Lelki feltöltődésként a fesztivál ideje alatt ingyenes zongorakoncertekkel várjuk az esti programokra érkezőket – fogalmazott Bódor Edit.
Katonáné Kovács Judit kiemelte, hogy a fesztiválnak idén már második alkalommal lesz része a TEDx, amelynek a célja, hogy helyi előadókat mutassanak be a debrecenieknek. A cívisvárosban 2012-ben volt először TEDx előadás, azóta pedig már közel százan léptek színpadra.
Hatodik alkalommal rendezik meg a Bach Mindenkinek Fesztivált, amely harmadik éve van jelen Debrecenben.
A Tavaszi Fesztivál részeként idén is különleges helyszíneken, például a Nagyállomáson is meghallgathatják az érdeklődők Bach műveit.
Többek között lesz a zeneszerző kamarazenéjét bemutató sorozat, különleges orgonakoncert a Nagytemplomban, ahol két orgona szólal meg egyszerre, valamint zenés gasztronómiai est is.
A Tavaszi Fesztivál programjai:
Március 22.
- Tavaszváró családi nap az Alma együttessel
- Magashegyi Underground szimfonikus remix koncert
Március 23. Szabó Balázs Bandája és a Modern Art Orchestra koncertje
Március 23-25. Fellini 100 az Apolló moziban
Március 24. Verslavina – Szabó T. Anna, Lackfi János költők és Gyárfás István gitárművész estje
Március 25.
- Honeybeast – Reggeli napfény turné
- Mondjad, Atikám! – (Minden jegy elkelt!) Vecsei H. Miklós József Attila-estje a Vígszínházból
Március 26. Paolo Genovese: Teljesen idegenek – a Játékszín előadása
Március 27.
- Az légy, aki vagy – Charlie, Majsai Gábor és a Debrecen Big Band
- Debrecen Város Borai sétáló borkóstoló
Március 28. Érted – TEDXDEBRECEN
Március 30. Miro Gavran: A baba – a Karinthy Színház és a Budapesti Operettszínház közös előadása
Március 31. Vannak vidékek – Bogdán Zsolt és a Kaláka együttes Kányádi-estje
Részletes program és további információk itt találhatók.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)