Kőkemény 12 ezer forint volt a fizetése, ezért váltott

---

Debrecen – Leharcolt prosti szerepében tért vissza. (Persze, csak egy filmben.) Most verses programot szervez és újra előveszi Rosszcsirkeff Máriát is.

---

Vérbeli bölcsész, aki hajdan bábszínészkedett, kulturális rendezvényeket szervezett, versmondó volt és színjátszó, olykor rendező is. Aztán átlépett a gazdaság világába, kommunikációs és marketing tevékenységet folytatott, majd jött a család, s vele egy hosszabb szünet is. Sőreghy Ágnes nemrégiben azonban visszatért. Nem is akárhogyan: a debreceni filmben, az Életem legrosszabb napjában játszotta Carment, a leharcolt prostit, aki Sanyi, az agresszív és bunkó strici (Nyitrai Illés) mellett tengeti életét. A film legerősebb jelenetei határozottan hozzájuk fűződnek.

Dehir.hu: Mi volt az a nagy váltás annak idején? Miért lépett át az "ipari övezetbe"?

Sőreghy Ágnes: 1992-ben kőkemény 12 ezer forint volt a fizetésem a tanítóképző főiskolán, ami már akkor sem volt elég semmire. Viszont kaptam egy felkérést a dohánygyárból, menjek át angol nyelvű levelezőnek. Rábólintottam, jó fél után viszont németek vették meg a céget. Megkértek arra, segítsek összerakni egy értékesítési csapatot, szervezzem meg az állásinterjúkat 19 megyében, s mikor mindez sikerrel lezajlott, felvetették, nem akarok-e az értékesítésben úgy dolgozni, hogy egy csapat az enyém. Így lettem területi vezető, reklámmal, marketinggel kellett foglalkoznom. Szerintem ott is maradtam volna a gyár felszámolásáig, ha közben meg nem születik a kicsi lányom...

Új helyzet állt elő, s nem volt egyszerű egy öthónapos gyerekkel állást találni, de sikerült.

A biztosítószakmába kerültem marketingesnek és reklámosnak. Újra tanulnom kellett, belevetettem magam ebbe a munkába, és gyakorlatilag 1999 óta ezen a területen dolgozom. Szeretem is ezt a világot, meg arról se feledkezzünk el, hogy akárhány diplomám is van, ötven felett állást találni majdnem lehetetlen. Egy HR-es ismerősöm mondta, hogy jönnek a pályázatok, és az első, hogy félreteszik a negyven feletti jelentkezőket. Nem érdekel senkit sem a szakmai kompetenciád, sem a végzettséged. Holott mi már nem rohanunk a gyerekért bölcsibe, oviba, suliba, nem maradunk otthon vele táppénzen, plusz ott van az élettapasztalatunk, ami egy húszévesnek nincs, és emellé sorakoznak még az olyan erények, mint a kitartás, lojalitás...

Dehir.hu: Nem hiányzott soha a másik világ, a kultúra, a színház?

Sőreghy Ágnes: 1997-ig, míg Fruzsi lányom megszületett, nyakig ebben éltem. Tagja voltam az Uniónak (ami kezdetben munkás, majd mozgásszínház volt), aztán jött az Alföld, meg olykor egy-egy produkcióra összeállt csapatok, sokat játszottam együtt Gelányi Imivel, Vásári Józsival, Csonka Valterral, Kókai Gabival – mikor kivel. Egy évig még bábszínészkedtem is a Vojtinában, tanítottam a Vasutas Musical Stúdióban, amit akkor még Müller Károly hívott életre. Volt saját csapatom a tanítóképző főiskolán, ott rendeztem is, néha még darabot is írtam.

Dehir.hu: Oda hogy került?

Sőreghy Ágnes: Még 1986 tavaszán áthívott a főiskolára egykori tanárom, Ozsváth Sándor, hogy szeretne velem beszélni Nyilas Viktor, a főigazgató. Aki azzal fogadott, maga hallgatóként mindig panaszkodott, hogy nincs itt semmi. Nos, most van egy lehetőség, kellene nekünk egy közművelődési titkár, mert ha nem töltjük be holnapig, akkor elveszítjük ezt a státuszt. Nagyon gyorsan kellett tehát dönteni. Mivel szerettem volna népművelői szakra jelentkezni az egyetemre, az előző munkáltatóm meg azt mondta, hogy nem írja alá a papírjaimat, nem támogat ebben, mert minek is egy bábszínésznek még egy diploma, így átmentem a főiskolára.

Dehir.hu: Aztán eljutottunk oda, hogy jó tíz évvel később csak fel kellett adnia a színház világát...

Sőreghy Ágnes: Igen, mert a pici gyereket meg az éjfélig tartó próbákat nem lehetett összeegyeztetni. Ráadásul helyt kellett állnom a cégnél is, ami szintén nem napi nyolc órás munkát jelentett. A gyerek-szülő kapcsolatban az első 5-6 év nagyon meghatározó, nem akartam, hogy akkor mondja ki a gyerekem, hogy anya, mikor nem vagyok ott. Nem akartam kimaradni a saját lányom fejlődéséből, ezért úgy döntöttem, itt a vége és mindent lezártam. Hozzá kell tennem, ezt a megboldogult párom nagyon nem bánta. Abszolút külsős volt, aki az eszével tudta, hogy a színpadi csók az nem igazi, de azért nem volt ebben annyira biztos. Ő mindig azt mondta, imádlak, szeretlek, de nem kellene ezt csinálnod.

Dehir.hu: A lányát nem érintette meg ez a világ?

Sőreghy Ágnes: De, csak volt egy rossz élménye drámatagozatosként, ami kedvét szegte. Máig azt mondom, 9-10 éves gyerekeket nem lenne szabad úgy a földbe taposni, ahogy velük megtették egy pályázat kapcsán. Alsósokat nem lett volna szabad úgy lehúzni. Már csak azért sem, mert

a drámatagozat nem csak arról szól, hogy én híres színész szeretnék lenni, hanem arról is, hogy megtanuljak beszélni, kiállni, helyzeteket kezelni,

vagy akár improvizálni, hogy itt ez a toll, könyv, telefon, s ne legyen gond beszélni róluk egy percet megállás nélkül, folyamatosan, szép, kerek mondatokban.

Dehir.hu: S hogy csöppent ennyi év után a filmbe? Nem volt nehéz ennyi év szünet után?

Sőreghy Ágnes: Pólik József, a rendező keresett meg. Amikor lementünk próbálni az egyetemi színpad próbatermébe, ami tök feketére van festve, mint az én fiatalkoromban is a legtöbb hasonló hely, azonnal visszament az idő 25 évet. Magát a szakmát nem lehet elfelejteni. Olyan ez, mint a biciklizés, ha egyszer megtanultad, akkor tudni fogod. Ami viszont más volt, hogy ez nem színház, hanem film. Ha felmégy a színpadra, van egy ív, valahonnan el kell jutnod valahova másfél óra alatt. A film másképpen működik. Először például az utolsó monológomat forgattuk le, két hét múlva egy középső jelenetet. Az a fajta segítség, ami a színpadon megvan, hogy haladunk előre a játékban plusz kapom a nézőktől és a többi színésztől is az impulzusokat, az itt nincs. Mindig újra kellett teremteni, hol vagyok, mi most a helyzet. Ugyanakkor az is igaz, ha elkészül egy film, az húsz év múlva is pont ilyen lesz, legfeljebb mást gondolok róla. De ha húsz év múlva játszok egy darabot, azt valószínűleg másképpen fogom,

Dehir.hu: Ebben a filmben, az Életem legrosszabb napjában nem mindennapi szerepet játszott: egy prostit. Nehéz volt életre kelteni?

Sőreghy Ágnes: Elég sokat készültem rá, mert tényleg más világ, mint amiben én mozgok. Bennem egy olyan kép alakult ki róla, hogy ennek a Carmennek valaha normális foglalkozása volt, és valami miatt ebből lecsúszott. Mindegy, hogyan és miért, de biztos, hogy nem ezt csinálta kamaszkorától.

Dehir.hu: Hogy jöttek ki partnerével, a stricit játszó Nyitrai Illéssel?

Sőreghy Ágnes: Illéssel az volt az érdekes, hogy amikor először találkoztunk és egymásra néztünk, rögtön tudtam, hogy minden rezdülését érezni fogom, ahogy ő is az enyéimet. Pedig csak annyi történt, hogy egymásra néztünk, bemutatkoztunk. Egész forgatás alatt nagyon együtt tudtunk létezni, nagyon jól tudtunk együtt dolgozni.

Dehir.hu: A film elkészült, bemutatták. Mi a folytatás? Mit csinál most?

Sőreghy Ágnes: Épp a napokban kezdjük el egy új film munkáit, az első próbákat. Ennek ugyanúgy Pólik József lesz a rendezője, és itt most teljesen más módszer szerint dolgozunk. Közben elindult a Pincelíra Mester István kezdeményezésére, s ennek a sorozatnak a Bajcsy-Zsilinszky utcai borozó ad helyet. Március 15-én kezdtünk egy  rendhagyó megemlékezéssel, ennek az volt a címe, hogy Valami a szabadságról, én szerkesztettem, s volt benne a történelmi háttér mellett Petőfi, Márai, Szécsi Margit is. A költészet napja kapcsán Vitéz Ferenc vezetett beszélgetést itt, akkor haikukat is írtunk, nagyon jól sikerült a program. Közben elkezdtem feleleveníteni az egykori estemet, a Rosszcsirkeff Mária emlékiratai című monokomédiát. Mivel ez egy 17 éves lányról szól, át kellett gondolnom, hogyan is lehetek én ennyi idős, szóval kellett hozzá egy keretjáték. Ezenkívül Gelányi Imrével tervezünk középiskolásoknak szóló tematikus drámafoglalkozásokat erőszakról, narkóról, önmagunk megvédéséről, és ismét sokat járok moziba, színházba (még Nagyváradra is!) – szóval nem tétlenkedem...