Kissrácból felnőtt férfi: egy korszakot zár le a debreceni zenész első albuma
Szerző: Kandert-Mikula Szilvia | mikula.szilvia@dehir.hu Közzétéve: 2024.05.20. 10:00 | Frissítve: 2024.05.20. 10:03
„Sok mindenről szól, de elsősorban egy kalandregényként írnám le, amely nem a nagyvilágban, hanem bennem játszódik” – mondta el a Felhők című lemezről Haxel.
A Haxel néven zenélő Harsányi Alex legújabb szerzeményéről korábban itt írtunk, most pedig az első albumáról is hírt adhatunk. A Felhők című lemez megjelenéséig hosszú út vezetett. Erről a kalandról, a kezdetekről és a jövőbeli tervekről is beszélgettünk a fiatal debreceni rapperrel.
![Kissrácból felnőtt férfi: egy korszakot zár le a debreceni zenész első albuma](upload/images/wp_cikkek/2024/haxel_foto_vadaserik.jpg)
Fotó: Vadas Erik
„Gyerekkoromban sokféle műfajú dalt hallgattam, de a rap, a hiphop az egyik kedvencemmé vált. Kezdetben csak szövegeket írtam, majd szerettem volna az első dalomat is rögzíteni, ami meg is történt 2010-ben. Ez volt a Kisgyerekként, amit a szüleinknek készítettük karácsonyra a testvéremmel. Ekkor indult minden, írtam otthon a szövegeimet, gyakoroltam, fejlesztettem magam” – emlékezett vissza Alex.
Kezdetben Desh néven készítette a dalait szólóban, volt pár közreműködése is, majd az évek során több formációnak is tagja volt, amelyekkel szintén születtek számok. 2017 óta viszont sokkal inkább fókuszba került az életében a zene, melynek eredményeként évente körülbelül két dallal jelentkezett, most pedig megszületett az első albuma is.
Kis srácból felnőtt férfi
„Sok minden megváltozott az elmúlt években, férj lettem, majd apa, és ilyenkor máshogy látja az ember a dolgokat. Éreztem, hogy az, amiben akkor voltam, már nem elég, mást és máshogyan akarom. Ki akartam lépni az akkor megszokott hétköznapokból, valahogyan máshogyan csinálni” – mondta a zenész.
Hozzátette, nem véletlen, hogy a Felhők lett az előfutára az azonos címet viselő lemeznek: ez a szám teljesen össze tudja foglalni az egész albumot, kicsit a hangszerelésében is eltér a többi szerzeménytől.
„Nem tartom magam negatív embernek, de rám tud ülni a rosszkedv. Talán azzal tudnám a legjobban körülírni, hogy a felhők mindig ott vannak az égen, a látókörünkben, és hiába süt a nap és van jó idő, ha az az egy szem felhő pont kitakarja. Sajnos elég sokszor tudok ilyen lenni én is, hogy nem veszem észre a jót és azt, hogy minden, ami körülöttem, körülöttünk történik, az a lényeg és meg kell élni.
Ez az album is erről az útról szól, hogy eljutottam a felismerésig és próbálok szinte mindenben tudatos, vagy tudatosabb lenni
– mutatott rá.
A lemez emiatt inkább melankolikusabb, nagyon szövegcentrikus, de igazán pörgős számok is vannak rajta. Összesen 15 dal kapott rajta helyet, ebből 12 teljesen új, hármat – Árnyékból a fényre, Beléd szeretnék (feat. Chucky), Soha nem hittem (feat. Vivi) – pedig már korábban is hallhatott a közönség. A friss szerzemények között van például a 94, a Rám borult az ég, a hajdúszoboszlói Káposztás Bálinttal közös Nem kell más és az Ördögi kör.
Alex bevallása szerint sokszor mondta már, hogy jönni fog egy album, de eddig ez nem valósult meg, 2022-ben viszont célként tűzte ki maga elé, hogy mindenképp összehozza.
„Talán annak a lenyomata, hogy igenis meg tudom csinálni, képes vagyok rá. Emellett pedig egy korszakot zár le, mondhatni
összefoglalja az elmúlt 30 évemet: ahogyan egy kis srácból felnőtt férfivá válik az ember. Sok mindenről szól, de elsősorban egy kalandregényként írnám le, amely nem a nagyvilágban, hanem bennem játszódik.
Szó van benne szerelemről, csalódásról, társadalomkritikáról és még sok másról is” – tette hozzá.
Felhőkön túl
Hosszú út volt, amíg elkészült a lemez, hiszen körülbelül egy éve kezdték el felvenni, fogalmazott.
„Nagyszerű tapasztalás volt, nagyon élveztem, hogy azzal foglalkozhatok ilyen sok ideig, amivel az elmúlt években nem tudtam annyit, mint amennyit szerettem volna. Szerencsére nem egyedül kellett csinálnom a lemezt: az élet mellém sodort két nagyszerű zenészt, Fekete Sándor és Rózsa László személyében, akikkel szuperül ment a munka, és akiknek óriási köszönettel tartozom, amiért végigcsinálták velem. Nélkülük tuti nem sikerült volna!
Egy óriási célom és álmom vált valóra azzal, hogy az album elkészült és megjelent”
– hangsúlyozta Alex.
![](/upload/images/wp_cikkek/2024/haxel2.jpg)
A Felhők album már meghallgatható, a munka azonban nem áll meg: a tervek szerint egy újabb dal kap majd videóklipet, melynek akár mi is szereplői lehetünk.
„Az Ördögi körhöz TikTokon már lehetett készíteni videókat, melyekből a későbbiekben készülne egy közönségklip.
Ezúton meg is ragadnám a lehetőséget, és mindenkit arra buzdítanék, hogy készítsen videókat a dalra és töltse fel TikTokra vagy küldje el nekem privát üzenetben a közösségi oldalaimon”
– biztatott Alex.
A debreceni zenész azt is elárulta, hogy egyelőre koncertek még nincsenek tervben, de ami késik…
„Én lennék a legboldogabb, ha összejönne az élő verzió! Voltak már próbálkozásaim, törekvéseim, de mindezidáig sajnos még nem jött össze. Őszintén szólva most annyira az albumra koncentráltam, hogy nem is fért volna bele az időmbe, de bízom benne, hogy össze fog jönni!” – zárta a beszélgetést Haxel.
Kapcsolódó cikkek: