Jó évet zárt a Debreceni Egyetemi Színház
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.12.21. 09:16 | Frissítve: 2022.12.21. 09:25
Debrecen – Nem unatkoztak 2022-ben, s azok sem, akik rendszeresen látogatták rendezvényeiket. Már javában dolgoznak a jövő évi programon.
„Előadások, filmvetítések, koncertek és kiállítások, ilyen volt nálunk a 2022-es év. Sok program, sok helyen, sok jó emberrel” – olvashatjuk a DESZ Facebook oldalán.

A Debreceni Egyetemi Színház, mint ernyőszervezet, valóban sokféle kulturális rendezvény mellé áll. Ahogy Lakó Zsigmond, a DESZ vezetője több ízben is kifejtette, számukra az érték a legfontosabb.
A Batthyány utca 24. szám alatti Desz24 felújítása hamarosan elkezdődik, így reményeik szerint a jövő évet stabilabb infrastruktúrával indítják. A tervek már nem csak körvonalazódnak: az első félévben ismét megrendezik az izgalmas összművészeti fesztivált, a Must II bizonyára ezúttal is tartalmas és határokon is átívelő programot kínál majd, készülnek az AITA/IATA Nemzetközi Amatőr Színházi Világtalálkozó a Színházi Olimpia keretében, és várható az immár harmadik „egy sima – egy fordított” műfordítói pályázat eredményhirdetése – sok más egyéb mellett.
Az évet egy látványos fotógalériában, Csala Dorottya hangulatos képeivel foglalták össze: itt nézhetik meg, mennyi minden történt náluk 2023-ban.