Ismerje meg a debreceni festőt, akinek képeit a párizsi Louvre-ban is kiállították!
Szerző: Bögre Zoltán | bogre.zoltan@dehir.hu Közzétéve: 2015.11.21. 09:03 | Frissítve: 2015.11.22. 09:07
Debrecen – A világ leghíresebb múzeumában állították ki Ritók Lajos alkotásait. Voltak, akik meg is tapsolták a festő képeit.
Kevés művésznek adatik meg, hogy kiállítsák a munkáit a Louvre-ban, Debrecenben pedig még kevesebb olyan alkotó él és dolgozik, akinek ez összejött. Ritók Lajos számára ez a csúcs, s még a mai napig sem hiszi el, hogy mindez megtörtént vele.
Dehir.hu: Fiatalon küzdősportokkal is foglalkozott, de festőként is tehetségesnek bizonyult. Miért fordult az alkotóművészet felé? Tudatosan készült erre a pályára, vagy inkább egy hirtelen ötlettől vezérelve kezdett bele?
Ritók Lajos: Gyerekkorom óta ezt csinálom, rajzolok, festek. Párhuzamosan ment az alkotás és a küzdősport, de van olyan időszak az ember életében, amikor párt választ, családot alapít, s azok a dolgok, amik egykor fontosak voltak, háttérbe szorulnak. Így járt a harcművészet is. Kissé a festegetés is parkolópályára került nagyjából 10-15 évig, de az utóbbi 5-6 évben visszatértem hozzá. Azóta már közel 200 kiállításom volt világszerte. Szinte minden kontinensen megjelentek a munkáim.
Dehir.hu: Több szénportrét készített, amiken az emberi érzelmeket kifejezetten hangsúlyossá teszi. Más technikákkal szemben kifejezőbb alkotói eszköz ez a fajta eljárás?
Ritók Lajos: A szén az egyik leghagyományosabb, legegyszerűbb alkotói eszköz, mégis a legbonyolultabb technika is egyben, s ezért sok művész próbálja kerülni. Nem is látni sok szénrajzot, mert kevesen merik felvállalni. Ha jól bánik vele az ember, akkor nagyon sok mindent ki lehet belőle hozni, embere válogatja, mit lehet vele alkotni. Amikor eljut arra a szintre a művész, hogy ne kelljen semmi mást használni, csak a szént, a papírt és a modellt, akkor nagyon komoly dolgok születhetnek. Fontos, hogy megérintse valami az embert, fizikailag a festés eszközével. Ha megérint valami, ami nekem szól, akkor azt a saját szűrőmön keresztül átdolgozom, megpróbálom megörökíteni azt az érzést, amiről szól a fáma is... Ha ilyen mélységekbe le tud menni az ember, bármiről legyen szó, az táplálja a lelkünket.
Dehir: Hogyan került kapcsolatba a világ egyik legtekintélyesebb, legnépszerűbb múzeumával?
Ritók Lajos: Megismerkedtem olyan emberekkel, akik felfigyeltek a munkámra. A kérésükre beküldtem az anyagomat, s kiválasztottak három olajképemet és néhány ceruzarajzomat, amikre azt mondták, mindenképpen be akarják mutatni a Louvre-ban. Nem akartam elhinni, hogy ez megtörtént, most sem nagyon hiszem el, hogy ki voltak állítva a múzeumban azok az alkotások, korábban nem is mertem ábrándozni ilyen szintről. Három napig lehetett megnézni a képeimet. Egy külön helyiséget alakítottak ki ennek a tárlatnak, amin az élő kortárs művészekkel ismerkedhetett meg a közönség és a szakma. Évente egyszer adatik meg ez a lehetőség, s ezen az alkalmon a világ különböző pontjairól érkeztek galériák, hogy lássák, a mai alkotók mire képesek. Nekem a megtiszteltetés, a siker mellett kiváló reklámlehetőséget is jelentett, hiszen ezek a galériák megismerhették a nevemet és a munkáimat.
Dehir.hu: Ha az ember kiállítóként bejut a Louvre-ba, akkor talán már nincs is olyan akadály, amit ne tudna leküzdeni. Milyen pozitív hozadéka volt ennek a sikernek? Megnyíltak ön előtt a kapuk?
Ritók Lajos: Voltak olyanok, akik megálltak a műveim előtt, a koreaiak meg is hajoltak az egyik kép előtt és megtapsolták a munkát. Alig hittem el, amit láttam. Beszélgettünk, majd meghívtak a saját standjukhoz. Jövőre tervezzük, hogy megszerveznek nekem egy kiállítást Koreában. Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam a múzeumból. Külön megkeresés van és ígéret arra, hogy Korea mellett Új-Zélandon, Koreában, Japánban, Angliában és Ausztráliában is szeretnék elvinni az anyagot. Különböző földrészekről jelentkeznek, s azt mondják, feltétlenül látnia kell a helyi közönségnek a képeket. Még a francia kiállítás előtt Koreában rendezték meg az akvarell festés triennáléját, a legjobb kortárs, ma élő 500 alkotót válogatták ki, több mint 500 oldalas könyvet küldtek nekem, amibe engem is beválasztottak. Ez is óriási mérföldkő a számomra, idegen emberként kapok lehetőséget, ráadásul eddigi munkásságomat tekintve egy teljesen új műfajban, az akvarell festészetben. Ez is nagyon meglepett, hiszen nincs menedzserem, azt sem tudom, honnan tudtak rólam akkor Koreában.
Dehir.hu: Európa legnagyobb városaiban szerepelt kiállítóként, részt vett külföldi alkotótáborokban. A Louvre nyilván sokaknak a csúcsot jelenti. Önnek mit?
Ritók Lajos: Egyértelműen ez a karrierem csúcsa. Az, hogy egy egyszerű, halandó ember be tud jutni egy ilyen helyre és kiállítják azt, amit készített, attól álmodni sem lehet nagyobbat. A siker értékét tovább növeli az a tény, hogy önerőből jutottam el idáig.
Dehir.hu: Nem csak a francia fővárosban, hanem Kanadában is voltak már kiállításai.
Ritók Lajos: Négy kanadai nagyvárosban volt kiállítva egy másik anyagom. Elég nagy a gyűjteményem, több mint 1500 szénrajzom van, 500-800 akvarellt csináltam eddig, 150-200 darab olajfestményt készítettem, s ha az aktrajzokat egymás mellé tenném, ezek akár tíz kilométer hosszúak lennének. A képek egy része mindig utazik, próbálom saját magamat futtatni. Sok nemzetközi képzőművészeti táborba járok, onnan vannak kapcsolataim. A kanadai kiállítást megelőzően egy erdélyi táborban jártam, ott ismertem meg Bálint Lászlót, ő viszi el a képeket több európai városba, Kanadába is ő juttatta ki a munkáimat. Fontos, hogy olyan kapcsolatokat tudok kialakítani, melyek révén eljutnak a képek külföldre, de még nagyobbat lehetne lépni, ha lenne menedzsmentem. Jövőre meg a tengerentúlra van egy nagyobb szabású kiállítássorozat beütemezve, az Egyesült Államokban a keleti partól a nyugati partig 50 város érintésével. Amit szintén Bálint Lászlónak köszönhetek. A képeken keresztül egy kis szelet Magyarországot képviselhetek a nagyvilágban. A nagyobb célok között szerepel Új Zéland, Ausztrália, Dubai és New York is.
Dehir.hu: Korábban azt mondta, az a célja, hogy minél jobban elmerüljön azokban az érzelmi jelenségekben, amik önben, belül tombolnak. Ide tartozik az is, hogy hajtja a vére, nem elégszik meg azzal, ha egy adott helyen sikeres?
Ritók Lajos: Itthon nem értékelik annyira a munkámat, mint külföldön. Úgy érzem, több értelme van más országokban megmutatni a műveimet. Büszke vagyok arra, hogy nem apróztam el magam, nem adtam el a mai napig egyetlen képet sem, bár emiatt otthonról kaptam is már hideget-meleget. Nem a nyereség a célom, nincs ebből az egészből hasznom, s nem akarom megszakítani ezt a folyamatot. Rengeteg helyről kaptam ajánlatot, de még nem érett meg a dolog erre. Addig amíg itthon egy egyszerű tusrajzot 10-20 ezerért tudnak eladni a művészek, addig Hollandiában egy nyomat másolatért, aminek köze sincs az eredetihez, 200-300 eurót is fizethetnek. Nagyon sok tehetség tűnik el itthon, pont azért, mert nem kapják meg a lehetőséget, nem hisznek magukban, nem tudják magukat megmutatni. Amennyit tudok, nekik is szeretnék segíteni.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)