Ilyen most kreatív debreceni anyukának lenni
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2021.03.15. 08:30 | Frissítve: 2021.03.15. 17:31
Debrecen – Hihetetlenül téves kép él a nők fejében a gyereknevelésről – mondja Némethy-Szilágyi Boglárka, akivel életről, családról, blogokról és alkotásról beszélgettünk. Interjú.
Aligha van az életnek olyan pillanata, amikor Némethy-Szilágyi Boglárka ráérne unatkozni. Blogot ír, kézműveskedik, háztartást vezet és nem mellékesen egy eleven kisfiú édesanyja.
Némethy-Szilágyi Boglárka
Dehir: Szatmárnémetiben született, ami nincs messze a cívisvároshoz, de azért gyanítom, hosszú út vezethetett ide. Miért éppen Debrecenbe húzta a szíve?
Némethy-Szilágyi Boglárka: Az igazság az, hogy egyáltalán nem ismertem korábban Debrecent, és csupán azért esett rá a választásom, mert egy nagyon kedves barátnőm is ide jelentkezett egyetemre. Magyar irodalmat szerettem volna tanulni, ez pedig, otthon, Kolozsváron lett volna a legcélszerűbb. Ám az akkori, ottani képzésnek nem volt túl jó híre, ellenben a debrecenivel. Így ez a kettős együttállás hozott engem ide. Mivel a szülővárosomhoz képest sokkal nagyobb Debrecen, így elveszett az a varázsosság, ami miatt Szatmárt annyira szerettem: ha ott bementem a kedvenc kávézómba, tudták, mit készítsenek... Ez itt nem így volt, és emiatt nagyon magányosnak is éreztem magam. Közel tíz éve élek ebben a városban és most jutottam el oda, ha bemegyek a számomra kedves helyekre, ha személyesen nem is, de látásból már ismernek. Nekem ez sokat jelent. Tudom, kitől vegyek friss zöldséget a piacon, honnan vegyek gyümölcsöt és a tejárus néni emlékszik, hogy legutóbb palacsintához vettem a túrót.
Dehir: Van egy blogja, az Anyukaland. Mikor kezdte írni?
Némethy-Szilágyi Boglárka: A férjemmel mindig sokat beszéltünk arról, milyen különlegesnek érezzük az életünket. Nem hagyományos a munkánk, s az időbeosztásunk sem! Sokat jövünk-megyünk, nem csak országon belül és még annál is több emberrel találkozunk. Úgy éreztem, ezekről olyan jó volna valamilyen lenyomatot hagyni. A várandósságról nem akartam írni, pedig idilli volt és akárhányszor újraélném minden percét. Aztán megszületett Kornél és ott már nagyon nehéz volt megállni. Szerettem volna megosztani a világgal a tapasztalataimat, mert ma hihetetlenül téves kép él a nők fejében a szülés utáni időszakról, a gyereknevelésről – és úgy erről az egész nagy gombócról. Gyakorlatilag csak megfelelni próbálunk mindenféle külső tényezőnek, sokszor a legjobb barátnőnknek, férjünknek, anyáinknak sem merünk őszintén kitárulkozni, mert félünk, hogy elítélnek.
Ömlenek ránk a tuti tippek, a jobbnál jobb tanácsok, de azt senki sem mondja el, mi is van a cukormáz alatt.
Hát akkor most mondom: a valóság, ami közel sem olyan tökéletes, mint ahogy azt a közösségi média egyes felületein látjuk. Igenis ér szomorúnak és magányosnak lenni, és az is rendben, ha valaki ebben tud igazán kiteljesedni. Ma már nem az van, mint régen, hogy anya bejárónő és nevelőnő egyben. Igenis rendben van, ha egy kis szabadidőre vágyunk és nem elégít ki minket a gyerekgügyögés két éven át. Amikor az Anyukalandra írok, mindig próbálok ezekre is rávilágítani, mert szerintem az lenne a legfontosabb, ha az anyukák egymás segítői és támogatói lennének, s ha megtanulnánk végre elfogadni magunkat és abból kihozni a lehető legjobbat.
Dehir: S hogy jött a képbe a személyre szabott szövegek „pendelyes” világa?
Némethy-Szilágyi Boglárka: A Pendely olyan vállalkozás, ami saját akaratból született és amit én alakíthattam olyanná, amilyenné akartam. Ez a fajta szabadság nagyon felemelővé teszi az egyébként dolgos hétköznapokat. Miután a nagyfiam, Kornél betöltötte a két évet, jött a szokásos kérdés, visszamenjek-e dolgozni a régi munkahelyemre. Sajnos a pandémia miatt sok változás történt, ezért nem olyan ütemben haladtak a dolgok, ahogy azt szerettem volna, és
úgy éreztem, nem bírok tovább tétlenül ülni.
Talán magától értetődőnek tűnhet, hogy szövegírással kezdtem foglalkozni, pedig ez egy valóban friss ötlet volt. Egyből nyert ügyem lett a magyar szakos múltam miatt, a szakmai referenciáim pedig csak javítottak a helyzeten. Az első hónapban ingyen vállaltam mindenféle írást, hogy kicsit visszarázódjak és belekóstoljak a szövegírásba, milyen ízű, mivel fűszerezik, hogy lehet ebben igazán nagyot alkotni. A visszajelzések abszolút meggyőztek, ezért belevágtam! Visszakanyarodva az elejére, az volt a jó benne, hogy tényleg olyanra alakítottam, amilyenre akartam. Ezért is a név: Pendely. Kicsit bensőséges, személyes, olykor költői. Az ügyfeleimet is úgy válogattam össze, hogy meglegyen bennünk a közös nevező, egy húron pendüljünk. Igaz, hogy sok tanulás és önképzés van mögötte és akad, amikor legszívesebben magamra zárnám az ajtót egy hétre és nem is szeretnék posztokat látni, de melyik munka az, ahol nincsenek mélypontok?
Dehir: Ezek mellett mikor van ideje a kézművességgel foglalkozni? Az is önkifejezési forma?
Némethy-Szilágyi Boglárka: Jelenleg semmikor, mert most annyi munkám van, hogy csak este, a kisfiam altatása után érek rá ilyesmire. Pedig ezt is legalább annyira szeretem, teljesen bele tudok feledkezni a bőrök és ásványok világába. A kész darabok, mint a Borostyán Kézműves Sufni fülönfüggői a Maltert és a Karakter 1517 kávézókban tűnnek fel. Fejben már van tavaszi és nyári kollekcióm is, sőt, az egyes darabokhoz ásványkarkötőt is terveztem, de ezek egyelőre csak az elképzeléseimben léteznek… Nem szeretném hagyni ezt az alkotói munkát kikopni az életemből.
Dehir: Mennyire értékeli ezt a sokoldalúságot a közvetlen környezete? Hiszen két férfiemberrel él, a férjével és a kisfiával.
Némethy-Szilágyi Boglárka: A férjem nagyon szereti, amikor ilyenekbe kezdek. Mi annyira vágyjuk a kreatív dolgokat és annyira lételemünk az alkotás, valami új létrehozása, hogy sokszor egymás ötletét gondoljuk tovább. Így készít például most a férjem kiállítást az én fülbevalóim „közreműködésével”, természetesen a saját munkájára, a kultúrára szabva. Kornél pedig ebbe született, s ezzel találkozik nap, mint nap. Mindenféle tevékenységbe igyekszem bevonni őt, amibe csak tudom. Például a fülbevalókhoz együtt megyünk gyöngyöt venni, ő számolja nekem a kis bogyókat. Itthon együtt sütünk, dagasztunk, közben mondókázunk. Milyen idilliül hangzik, ugye? A romeltakarítás viszont nem mindig ilyen felemelő…
Dehir: Milyen debreceni anyukának lenni a koronavírusos időkben? Mi a legjobb és mi a legrosszabb ezekben a hónapokban?
Némethy-Szilágyi Boglárka: Számomra ez életem legnehezebb időszaka. Minden zárva, a szociális életünk pedig a béka feneke alatt. Természetesen mi is igyekszünk betartani minden óvintézkedést,
de nagyon vágyunk már egy kicsit társaságba, kirándulni, utazni. Így, családostól, ahogy vagyunk.
A tavasz beköszöntével pedig különösen elszomorító, hogy nem tudunk egy teraszon ücsörögni kicsit, meginni egy finom kávét, teát. Hiányoznak a gyerekfoglalkozások is. A jó benne viszont az, hogy megtanultunk kicsit lelassulni, másképp értékeljük az időnket. Más minőséget kapott a napi rutin, fegyelmezettebbek lettek a napjaink, nem folyik ki olyan könnyen az idő a kezünkből, mint mikor annyi impulzus ért minket a sok program és jövés-menés miatt. Sokat sütünk itthon, amit én imádok, nagyon kikapcsol. A fiúk meg élvezik a végeredményt. Már most a húsvétra készülünk!
Dehir: Ha jól tudom, hamarosan újabb változás következik be az életükben.
Némethy-Szilágyi Boglárka: Bizony, bizony, végérvényesen is férfiuralom lesz a családunkban! Július végén bővülünk, addig pedig rengeteg teendő vár ránk! Tény, hogy Kornél születésekor is nehezen tudtam kiszakítani magam a munka világából, de miután átléptem a saját határomat, egy csodás időszak következett. Ettől nem szeretném megfosztani a második kisfiunkat sem, mert ezek soha vissza nem térő idők. A munka terén tudok később is brillírozni, ám a gyermekeimmel töltött időt bepótolni már sosem lesz lehetőségem. Nem zárulnak be teljesen a Pendely kapui, de igencsak visszafogott módon tudom majd működtetni. Sok tervezést és szervezést igényel majd előzetesen és közben is, de jelenleg úgy érzem, jól alakul majd minden.
Dehir: Tervek, álmok?
Némethy-Szilágyi Boglárka: Jelen pillanatban az első számú tervünk egy saját otthon megszerzése. Nagyon vágyunk egy kicsike kertre, én meg arra, hogy berendezhessek egy csodás, napfényes konyhát, tele növényekkel! Ez most minden gondolatunkat lefoglalja, de mellette azért titkon reménykedünk abban, hogy végre el tudunk egy kicsit utazni, kikapcsolódni. Idén már nem is vágyunk többre...