Igazi téli mesevilágot idéznek meg Hajdúszoboszlón, ahová még a Mikulás is beköltözik
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.11.21. 17:15 | Frissítve: 2023.11.21. 17:21
Hajdúszoboszló – Játszótér, zenés mulatság, Mikulásház és számos egyéb érdekesség várja a kicsiket, míg a tiniknek Mikulásdiszkóval készülnek a szervezők.
Idén is Hajdúszoboszlóra költözik a Mikulás. Már 11. alkalommal rendezik meg a programot, ahová Hajdúszoboszlóról és környező településekről is érkeznek látogatók. Tavaly közel ezer gyermeknek nyújtottak maradandó élményeket, de idén ennél is több látogatóra számítanak.

Tekintettel arra, hogy évről évre nagyobb érdeklődés kíséri az eseményt, most a Szent István park csaknem teljes területét a Mikulás birodalmának alakítják át. A színes kavalkádban helyet kap Mikulásház, Mikulásposta, óriás Mikuláskönyv és egy nagy Manójátszótér, ahol a gyerekek sok kismanóval együtt játszhatnak és átélhetik a Mikulás igazi otthonának mesevilágát.
A kicsik találkozhatnak a Mikulással és Télanyóval, Holle anyóval, 20 manóval és krampuszokkal, valamint a Jégvarázs című mesefilm hősei, Elza és Anna is ellátogatnak a helyszínre.
Az esemény december 5-én, kedden, 16.45-kor látványos Mikulás felvonulással indul a művelődési központ elől, majd a strand főbejárata előtti Mikulás Csillagfény Otthonában zenés mulatsággal, látványos színpadi produkciókkal és Miki Mini partijával folytatódik. A gyerekek birtokba vehetik a Manójátszóteret.
A város valamennyi iskolája, óvodák, és civil szervezetek is aktív szerepet vállalnak az esemény lebonyolításában. A szép látványelemek mellett az általuk díszített 45 fenyő is ékesíti majd a Mikulás Csillagfény Otthonát.
A rendezvény estéjén a jó hangulat mellett meleg teával, mézes sütivel, ajándékokkal, csillagszóróval is kedveskednek a látogatóknak. Idén először a kicsiknek szóló zenés-táncos Mikulás mulatság mellett a középiskolás korosztály számára külön Mikulásdiszkóval készülnek.