Idén fontos mérföldkőhöz érkezik a Debreceni Irodalmi Napok
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2021.10.28. 08:41 | Frissítve: 2021.10.28. 14:04
Debrecen – A nagy múltú irodalmi rendezvény november 8–10. között immár ötvenedik alkalommal várja a kortárs irodalom és az irodalomtudomány iránt érdeklődőket. Az idei programsorozat kiemelt témája a figyelem.
A Debreceni Irodalmi Napok keretében nyílik meg november 8-án, hétfőn a Borsos-villában a Debreceni Fotóklub kiállítása, amely ez alkalommal Máthé András képeit mutatja be.

November 9-én, kedden tartják meg az Alföld folyóirat hagyományos tanácskozását a Nagyerdei Víztoronyban, amelynek nyitányaként két előadást hallgathatunk meg: Tófalvy Tamás az interneten, Molnár Gábor Tamás pedig az irodalomban megnyilvánuló figyelmet vizsgálja meg.
Az előadásokat egy kerekasztal-beszélgetés követi, ahol az előadókhoz Simon Attila irodalomtörténész csatlakozik, a moderátor pedig Fodor Péter, az Alföld folyóirat szerkesztője lesz. A tanácskozás után kerül sor az Alföld-díjak átadására, rendhagyó módon: a tavalyi díjazottak (Nádasdy Ádám, Balogh Gergő, Gerevich András) is most vehetik át az E. Lakatos Aranka által készített plakettet, hiszen a járványhelyzet miatt tavaly nem tartották meg a díjátadót. A tavalyi és az idei Alföld-díjasokat az Alföld folyóirat szerkesztői laudálják.
November 10-én Bartók Imre és Fenyő D. György könyvbemutatóival zárul a programsorozat.