HD-kamerával a magyar vadak közt
Szerző: Wiedemann Krisztina | info@dehir.hu Közzétéve: 2011.10.19. 09:43 | Frissítve: 2011.10.20. 11:19
Nem kell távoli földrészekre barangolnunk ahhoz, hogy az állatok viselkedését figyelve meglepő mozzanatokra bukkanhassunk. Török Zoltán lenyűgöző természetfilmje, a Vad Magyarország – a vizek birodalma arról tanúskodik, hogy a magyar vadak élete van olyan izgalmas, mint mondjuk az afrikai rezervátumok állataié. Kritika.
Egy nem mindennapos vállalkozás eredményeként a természet teljes éves ciklusát felölelő természetfilmet forgatott a 42. Magyar Filmszemlén Kollányi Ágoston-díjjal jutalmazott rendező–operatőr–producer, aki hazánk vizes élőhelyeinek – ártéri erdeinek és mocsarainak – állatvilágához viszi közelebb a nézőt két rétisas szárnyán. A több mint húsz hazai helyszínen forgatott egy órás film két és fél éven át készült, méghozzá magyar-német koprodukcióban. A két operatőr, Jan Henriksson és Mosonyi Szabolcs felvételein többek közt Gemencre, a Hortobágyra és a Balatonra ismerünk rá, ám a perspektíva szokatlan. A kamera a levegőből közelít rá a magyar tájra, s ha kell, lebukik a víz alá, miközben apró titkokat hoz felszínre.
A Dunakanyar madártávlatból, néhány tétova őzike, darvak a Hortobágy felett – Török Zoltán természetfilmjének nyitánya jól megkomponált kedvcsináló. Azt az érzetet kelti, hogy hamarosan bekukucskálhatunk a kulcslyukon, valami olyat láthatunk, amit szemfülesség, kitartás és idő híján sohasem. Mert hiába megyünk korcsolyázni egy befagyott holtág jegére, nem vesszük észre a vidra kotorékának kijáratát, s a kíváncsi állatot, mely érdeklődve dugja ki a fejét a nagy hangzavar hallatán. A ragadozót magabiztos és játékos állatnak ábrázolja a Vad Magyarország író–rendezője, aki évszakról évszakra visszatér a leghosszabb testű európai menyétfélékhez. Miközben Svájcból vagy Hollandiából már kipusztultak, a vidráknak jelenleg tízezer példánya él hazánkban. Büszkék lehetünk a magyar szürke marha állományra is: számuk negyven éve nem haladta meg a százhatvanat, manapság nagyjából hatezer él belőlük Magyarországon. Az alföldi táj jellegzetes emlősei, az őket terelő bátor kutyák és a jóllétükért felelős gulyások bőven adnak témát Török Zoltánnak, csakúgy, mint a Duna–Dráva Nemzeti Park területére eső Gemenc, az ország legnagyobb árterének állatvilága. Színpompás békák, a zöldár elől menekülő rovarok, ikráikat őrző hím harcsák és a terület világszerte híres gímszarvasai bújnak elő rejtekükből. A szarvasbőgés előcsalja a teheneket is, akik nem hajlandók bánkódni akkor sem, ha nem akad párjuk.
A narrátor szövege precízen, szinte képkockára vágva támogatja meg a felvételeket: a hangvétel hol leíró, hol tényközlő, alkalmanként pedig humoros. Mert persze, hogy van valami megmosolyogtató abban, ahogy a napozni készülő teknős több ízben is visszahuppan a földre, miközben sikertelenül ostromolja a kiszemelt helyet: egy farönk tetejét. Vagy abban, ahogy a rétisasok családi vitája végén a hímnél termetesebb „asszony” tesz rendet. Kulka János kiegyensúlyozottan interpretálja a szöveget, könnyedén vezeti át egyik témát a másikba, abban a tempóban, amit a képek diktálnak, s a ritmusból egyszer sem esik ki.
A Vad Magyarország jóval több, mint egy szépen fényképezett fotóalbum, ugyanis Török Zoltán dinamikus alkotásában elénk tárja a vizek birodalmának törvényszerűségeit is. Valójában a látottak egy része ezek ismeretében nyer értelmet. Nem csoda, hogy a Vad Magyarországot hiánypótló alkotásként emlegetik, mely hosszú évtizedek múltán az első olyan produkció, mely átfogóan mutatja be hazánk vadvilágát.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)