Hatalmas mulatság van Debrecen főterén, késő estig tart – fotókkal, videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.06.11. 13:15 | Frissítve: 2022.06.12. 16:12
Debrecen - Több száz néptáncos és népművész részvételével Debrecenben is megrendezik a Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivált. Mi is bekapcsolódhatunk a táncházakba.
Szombaton első alkalommal rendezik meg a Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivált az ország több településén, köztük Debrecenben. A fesztivált közös programelemek mentén építik fel a településeken, így Debrecenben is volt ökumenikus Istentisztelet, a belvárosban egy táncos-zenés felvonulást is láthattak az emberek. A főtéri megnyitó részeként több százan járták a körtáncot Csoóri Sándor unokájának zenéjére, s volt közös ének is.

Fotók: Kandert Szabolcs
Ezt követően a délután folyamán Hajdú-Bihar megye 22 településéről 28 táncegyüttes bemutatóját láthatjuk, mellettük nyolcvan énekes és zenész lép színpadra.
A színpadi bemutatók közben lesznek táncházak is, s este tízkor egy nagy közös táncház is, melybe bárki bekapcsolódhat.
A kézművesek portékáit, látványfoglalkozásait tizenkét sátorban csodálhatjuk majd meg.
Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, a népművészeti közösségek Kárpát-medencei ünnepén megmutatkozik az a rengeteg energia és munka, amit a népművészek arra fordítottak, hogy megismerjék nemzetünk kultúráját, és átadják azt az embereknek.
Széles Diána alpolgármester videója
Ez Debrecen! ???????? Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál ❤️
Közzétette: Széles Diána – 2022. június 11., szombat
Puskás István, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere kiemelte, a fesztivál helyszíne, a Kossuth tér nem csupán a debreceniek találkozóhelye, hanem az egész régió találkozási pontja.
„Amikor mi itt együtt ünneplünk, és együtt éltetjük nemzetünk egységét és kultúráját, nem teszünk mást, mint egy évszázados hagyományt folytatunk, hiszen Debrecenben együtt él az egész régió”
- hangsúlyozta
Nem késő tehát még elindulni városunk főterére, a debreceni programokat itt találják.